Vissza a Hetek archívum borítólapjára
X. évfolyam, 20. szám, 2006. május 19

Arcok

Zsurkán Mariann
Lelakva, összetörve, elköltve
Felkészült Vitkó Lászlóból?

Ha valaki nem emlékszik rá: a Való Világ győztese három évvel ezelőtt maga Vitkó László, alias VV Laci volt. A harminchárom éves serényfalvai fiatalember a hírnév mellett komoly nyereményhez is jutott: 21 milliós dunavarsányi ház, 8 milliós Audi, egy évre szóló, havi egymilliós apanázs. Mindebből mára nem sok maradt: házát eladta, kocsiját összetörte, pénzét veszteséges budai pizzériája vitte el. "A házat lelakom, a kocsit összetöröm, a pénzt elköltjük" - mondta Laci nevetve anno, a VV-győzelem estéjén. "Nincs dráma, majd külföldön kamatoztatom a tehetségem" - nyilatkozta most lapunknak a sztár, aki egykor autószerelő, kidobófiú, rendőr és pincér is volt.


Belföld

Hack Péter
Az állam számít

"A gazdaság, buták" - hangzott Bill Clinton kampánymottója (Eredeti formájában:"It's the economy, stupid"), a most kormányalakítással megbízott Gyurcsány Ferencnek is szólhat ez az üzenet. Az ország jelenlegi helyzetében azzal a hangsúlymódosítással, hogy: "Az állam, ti buták!" Tekintettel arra, hogy a költségvetés évek óta többet költ, mint amennyit bevételként be tud szedni, a magyar állam működőképességét azok a pénzügyi befektetők biztosítják, akik magyar állampapírokat vásárolnak. A befektetők ezen állampapírok megvásárlásával tulajdonképpen hitelt nyújtanak a magyar államnak, amely az adóbevételeken felül ebből a hitelből tudja fizetni az állami alkalmazottakat és finanszírozni az állami beruházásokat.


Sebestyén István
Leköszönt a Törvény őre
Poltot sokan a jobboldal játékosának tartották

"Az ügyészségen nincsenek politikai tartalmú ügyek, csak ügyek vannak" - jelentette ki újságírók előtt Polt Péter, a héten leköszönő legfőbb ügyész. Végigtekintve azonban az ügyészség elmúlt hatéves tevékenységét, mindez nem tűnik ilyen egyértelműnek. Egy Poltot korábbról jól ismerő jogász például úgy véli: vaknak kell lenni annak, aki azt állítja, hogy Polt nem a jobboldal kulcsfigurája volt. Egy biztos: tevékenysége idején az ügyészségbe és az igazságszolgáltatásba vetett bizalom nem erősödött.


Hubert József
Megalakult az új parlament
Gyurcsány: Egymásra kiabálni olyan nemzeti időpocsékolás, amelyre nincs idő

Kedd kora délután Sólyom László hivatalosan is bejelentette a kampányidőszak végét: megalakult hazánk új Országgyűlése. Az újjáalakulás nem volt teljesen zökkenőmentes: a Fidesz- és a KDNP-frakció nem fogadta el az Országos Választási Bizottság és a belügyminiszter beszámolóját a választások tisztaságáról.


Hajdú Sándor
Osztódó jobboldal
Külön frakciót szorgalmaznak a kisgazdák

Ugyan még egy a zászló, de már nem fényes szelek fújják, hanem szélcsend van - talán vihar előtti nyugvás. Legújabban a kisgazda "talpasok" kezdtek el önállósodni. Torgyán doktor szerint botorság frakciót vizionálni, mikor nincs párt, míg volt bizalmasa, Boross Imre szerint csak elhatározás és bátorság kérdése az önálló kisgazda frakció létrehozása.


Tihanyi Péter
Bocsánat, tévedtek
Hat év rács mögött ártatlanul

2002. március 29-én a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság nyereségvágyból elkövetett gyilkosságért Burka Ferencet tizenöt év, fiát, ifjabb Burka Ferencet tizenhárom év fegyházra ítélte. Öt év tíz hónapot le is töltöttek a debreceni börtönben, mikor is a Debreceni Ítélőtábla 2006. március 24-én bizonyítékok híján felmentette a két romát a gyilkosság vádja alól, és hazaengedte őket. A mai napig még csak annyit sem mondott nekik senki: bocsánat, tévedtünk.


Folytatódik a Demszky-korszak?

Az SZDSZ ügyvivői testülete úgy döntött, hogy a párt főpolgármester-jelöltje Demszky Gábor lesz. A testület keddi ülésén egyhangúlag Demszky jelölését támogatta, amit ő el is fogadott. A tépelődésben kislánya tanácsa is segített neki, aki azt mondta: "csináld azt, amit szeretsz". Az SZDSZ számára a főváros kulcsfontosságú, ugyanis a pártot támogató szavazatok egyharmada mindig a fővárosiaktól érkezik.


Az olasz elnök 56-ról

Giorgio Napolitano, most hivatalba lépő olasz elnök személyében Sólyom László egy olyan politikust hívott meg az 1956-os forradalom ötvenéves évfordulójára, aki 1956-ban szükségesnek nevezte Magyarország szovjet megszállását. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy Napolitano az 1980-as években pártja szociáldemokrata szárnyához csatlakozott, ráadásul az olasz kommunisták Nagy Imre és társai 1988-as párizsi szimbolikus sírjának felavatásának idejére már szembefordultak korábban vallott álláspontjukkal. Sólyom most táviratban köszöntötte a hivatalba lépő olasz elnököt.


Repül a turul

Nem maradhat a XII. kerületi világháborús áldozatok emlékművén a turulszobor, el kell bontani - döntött az ügyben szakhatóságként eljáró I. kerület. A határozat szerint még idén el kell távolítani az emlékműről a kerecsensólymot mintázó négy és fél méteres szobrot. Mint ismeretes, a Mitnyan György fideszes polgármester vezette városrész építési engedély és a szükséges fővárosi közgyűlési határozat hiányában helyezte el tavaly októberben az alkotást a második világháború áldozatainak emlékművén.


Életmód

Somorjai László
Love me Kender
A rendőr majd elvisz?

Hadd tegyük tönkre magunkat úgy, ahogy mi akarjuk - nagyjából így foglalható össze a marihuána legalizálásáért tüntetők érvrendszere. A drogfogyasztók azt szeretnék, hogy ugyanolyan jogszabályok vonatkozzanak rájuk, mint az alkoholistákra. Nem sokkal azután, hogy sikerült megmenteni a Margit-szigetet a Duna áradásától, a Kendermag Egyesület és szimpatizánsai töltötték meg a Termál Hotel előtti nagyrét pázsitját. Az érkezők többsége azt állította, csak a buli miatt jött, s ezt a látszatot keltették a színpadról elhangzott szavak is: "azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat". A bejáratnál osztott, a Kendermag Egyesület támogatására felszólító kártyák, valamint a színpad előtt elhelyezett transzparensek azonban felhívhatták a véletlenül vagy szándékosan arra járók figyelmét, hogy egy demonstráció részesei: az összejövetel a drogtörvény megváltoztatásáról és a marihuána legalizálásáról szól. A színpadon az SZDSZ korábbi plakátarca, Hajós András próbálkozott - megélhetést biztosító és bizonyára poénosnak hitt - jópofáskodással.


Makki Marie-Rose
Válás után

Egyre könnyebben bomlanak fel a házasságok, és egyre nehezebben jönnek létre újak. A szakemberek szerint a manapság kötött házasságok több mint 40 százaléka fog a jövőben felbomlani. A válások többségét máig a nők kezdeményezik, miközben ők a válások nagy vesztesei. Az újrakezdés különösen nőként, gyerekkel és negyven fölött nehéz.


Fókusz

Somorjai László
Elherdált találmányok
Kóka: változtatni kell a feudális állapotokon

Szinte közhelynek számít már a magyar szellemi tőke, a magyar szürkeállomány felmagasztalása, arról azonban már kevesebb szó esik, hogy hazai tudósaink túlnyomó többsége csak külföldön tudott komoly sikereket elérni. Azok, akik itthon maradtak, legtöbbször sziszifuszi küzdelmek árán tudtak csak előbbre jutni, és ez az állapot - úgy tűnik - máig nem sokat változott hazánkban. Az általunk közreadott esetek is azt mutatják, hogy a helyzet megérett a változásra-változtatásra, és erre hívta fel a figyelmet a SOTE egyik kutatójának a médiában nagy visszhangot keltett története is.


Japánban gyártják a magyar üvegbetont

Losonczi Áron (képünkön), a LiTraCon - fényáteresztő beton feltalálója jelenleg nem gondolkodik azon, hogy találmányát itthon gyártassa. "A gyártás olyan dolog, amelynek megvalósításához egy megfelelő felkészültségű szakmai partnerre lenne szükségem. Konkrétan egy olyan betoncégre gondolok, amelyben megvan a nyitottság és a képesség ahhoz, hogy ezt a technológiát ipari méretekben alkalmazni, fejleszteni, gyártani tudja. Ilyen betonvállalatot pedig Magyarországon még nem találtam" - mondta lapunknak a feltaláló, aki (mint arról lapunk is hírt adott) a múlt év decemberében sikeresen szerződést kötött a japán Sumita Optical Glass nevű vállalattal. Ez a folyamat most ott tart, hogy a próbaperiódus után túljutott a sikeres próbagyártáson is, és a termék remélhetőleg hamarosan megjelenik a japán piacon. Terjesztése egyelőre csak Japán területére lesz korlátozva. A japán partner mellett Losonczi tárgyalásokat folytat egy másik külföldi partnerrel is, hazai vállalkozása pedig - tervei szerint - egyre inkább szolgáltatási jellegű feladatokkal, illetve tanácsadással és termékfejlesztéssel foglalkozna.


Háttér

Vagyim Arisztov, Moszkva
Sztálinista pópák, antimarxista fajvédők
Szélsőségek parádéja Moszkvában a győzelem napján

Május kilencedike, a fasizmus feletti győzelem napja lett a Putyin-éra legjelentősebb ünnepe Oroszországban. A nagy sikerekről és a nagy veszteségről való megemlékezés minden külön felhívás nélkül is emberek hatalmas tömegeit vonzza az utcára. Pontosan ezen a napon tűnhet legegységesebbnek az orosz nemzet, melyet annyira megosztott a Szovjetunió széthullása. Az idén azonban május kilencedikén a moszkvai utcákon sajátos látványban volt részem: ikonokkal felvonuló, neofasiszta jelszavakat skandáló rasszista fiatalok tüntettek a fasizmus feletti győzelem ünnepén.


Hit és értékek

Hetek-összeállítás
Se tény, se tudomány
Vermes Géza oxfordi ókortörténész A nagy Da Vinci-kód-őrületről

A cannes-i díszbemutatón kifütyülték a hatalmas sajtókampánnyal meghirdetett filmet, A Da Vinci-kódot. A közönség pedig helyenként nevetett a megdöbbentő leleplezésnek szánt drámai jeleneteken. A France Info francia hírrádiónak nyilatkozó külföldi újságírók szerint a film "Rejtélyesnek akar tűnni, de egy nagy semmi az egész". Más kritikusok ennél is rosszabb véleménnyel voltak: "A film nagyon hű a regényhez, de már a regény is egy nagy hülyeség volt, a film még annál is rosszabb. Ráadásul két és fél óra" - állapították meg a vetítés után. A negyvennégy nyelvre lefordított bestseller alaptétele, hogy a Louvre meggyilkolt muzeológusa által hagyott jeleket és szimbólumokat megfejtve kiderül, hogy Jézus Krisztusnak volt családja, de ezt a katolikus egyház kétezer éve próbálja titkolni. A bemutató előtt az ókori kéziratok terén a világ legnagyobb szaktekintélyének számító Vermes Géza oxfordi professzor részletes és megsemmisítő kritikát írt a Da Vinci-kód alapjául szolgáló áltudományos elméletekről a londoni The Times hasábjain. "Kezdetben - a kereszténység eredetével kapcsolatos konspirációk körüli médiafelhajtás előtt - volt Dan Brown, aki számos krimi után 2003-ban megírta A Da Vinci-kód című könyvét. Végére járt a sötét rejtélynek, és felfedte, hogy Jézus és Mária Magdolna házasságát kétezer éven át eltitkolta egy, az egyházon belül működő titkos csoport" - így kezdődik a The Times cikke. Az ötlet, miszerint Jézus feleségül vette a Magdolna nevű nőt, nem volt sem új, sem eredeti. Ezt sugallta már Nikos Kazantzakis regénye, a Krisztus utolsó megkísértése is, amelyet Martin Scorsese vitt filmre.


Külföld

Busa Viola
Börtönlázadás Brazíliában
A rács sem akadály a bűnbandák előtt

Brazília egyik legbefolyásosabb és legfélelmetesebb bűnöző bandája példátlan felfordulást okozott Dél-Amerika legnagyobb városában, Sao Paulóban. A Főváros Főparancsnoksága (PCC) elnevezésű banda Sao Paulo állam börtöneinek több mint egyharmadában szervezett lázadást, több nagyváros utcáin pedig rendőröket támadtak és gyilkoltak meg a felbőszített bandatagok.


Széchey Noémi, Lukács András, Párizs
Ha ez kiderül, az elnök és én repülünk
Folytatódik a francia politikai szappanopera

Lassan politikai sagává formálódik Franciaországban a Clearstream-történet. A naponta felbukkanó újabb részletek hatására már a legszkeptikusabbak is egyre kíváncsibban várják a "folytatást". Az ember nem hagy csak úgy ott egy szappanoperát, amikor minden alkalommal valami új, az egész történetet a feje tetejére állító fejleményre derül fény. Az e heti "folytatásban" a kormány ellentámadásba lendült a vallomásokat, titkosszolgálati feljegyzéseket közlő lapok ellen, ugyanakkor védekeznie is kellett a szocialisták által benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal szemben.


Morvay Péter
A lengyel demokrácia botránya
Interjú Konstanty Gebert varsói elemzővel

Vége a politikai bizonytalanságnak Lengyelországban, mások szerint azonban éppen most vált kiszámíthatatlanná a helyzet. A tavaly őszi parlamenti választások után a győztes Jog és Igazságosság párt kisebbségben volt kénytelen kormányozni. Az elmúlt héten azonban megegyeztek két kisebb, szélsőségesnek tartott párttal, az ultrakatolikus Lengyel Családok Ligájával és az agrárradikális Önvédelemmel, hogy csatlakoznak a koalícióhoz. Konstanty Gebert varsói újságíró és politikai elemző szerint a stabil gazdaság várhatóan csak részben tudja eloszlatni a kabinet nacionalista, EU-szkeptikus politikája és egyes tagjainak szélsőséges kijelentései miatt keletkező aggodalmakat, és számítani kell arra, hogy Lengyelország elszigetelődik Európában.


Hetek-összeállítás
Lesz-e belépés?
A románok januári uniós csatlakozásra számítanak

Bár kedden Strasbourgban nem született egyértelmű igen a román és bolgár csatlakozás ügyében, a román polgárok már biztosra veszik, országuk jövő év januárjától teljes jogú tagjává válik az uniónak. A romániai lakosságnak több mint a fele biztos abban, hogy az ország 2007. január elsején csatlakozik az Európai Unióhoz.


Nyilvános felvételek szeptember 11-éről

Nyilvánosságra hozta a Pentagon azokat a videofelvételeket, amelyeket a szeptember 11-ei terrortámadáskor biztonsági kamerák készítettek. Nyilvánosságra hozatalukat a Bírósági Felügyelet nevű közérdekű csoport kezdeményezte. Korábban fényképek már nyilvánosságra kerültek a felvételekből, de ez az első hivatalos közzététel. A Pentagon ezt korábban elutasította, mondván, hogy bizonyítékként átadták őket az igazságügy-minisztériumnak.


Amerikai lehallgatási ügy

A USA Today tudósítása szerint három nagy telefontársaság hívások millióiról adott információt a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NSA). A hírt később cáfolták. Orrin Hatch, az NSA munkáját felügyelő bizottság tagja azt állította, hogy a Külföldi Hírszerzés Felügyeleti Bíróságot, amelynek a feladata a titkos akciókra történő felhatalmazás kiadása, 2001 óta folyamatosan tájékoztatják a Fehér Ház által jóváhagyott megfigyelési akciókról. Bush elnök bejelentette: a kormány nem hallgat le hazai hívásokat bírósági felhatalmazás nélkül. Ezzel közvetve úgy tűnik, hogy elismerte az NSA akciót, bár Tony Snow szóvivő később azt nyilatkozta, hogy Bush megjegyzései nem bizonyítják az akció megtörténtét.


Lukasenkót nem látják szívesen

Szorul a hurok a belorusz elnök, Lukasenko körül: a Nyugat legiti-mitását kérdőjelezi meg, Oroszország pedig gazdasági nyomást gyakorol rá. Nem kaphat beutazási engedélyt az EU-tagállamokba, és befagyaszthatják külföldi bankszámláit is. Oroszország emellett bejelentette, hogy a jövőben jelentősen emelik az energiahordozók árát. Az orosz nyomás feltehetőleg szomszédja szuverenitásának megszüntetésére irányul: az áremelés hatására összeomolhat a belorusz gazdaság. Egy kremlbeli forrás azt nyilatkozta: "Fehéroroszország számára az egyetlen alternatíva, ha orosz árakon akar gázhoz jutni, az, hogy belép az Orosz Föderáció kötelékébe."


Sport

Benke László
Olasz bunda
Napról napra dagad a futballbotrány

Hullanak a fejek az olasz labdarúgást beárnyékoló bundabotrányban: a Juventus főigazgatója és teljes elnöksége után az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke is lemondott, rajtuk kívül pedig további klubok, szövetségi alkalmazottak, játékvezetők, játékosok és újságírók is gyanúba keveredtek. A felvételek alapján a szövetség május elején rendelt el vizsgálatot, de ahogy az ügy terebélyesedik, az egyre több érintett ellen ma már öt ügyészség nyomozódik. Mint a nápolyi ügyészség kiszivárogtatta, az előző szezonból a Juventus 38 bajnoki mérkőzése közül 29-ről feltételezik, hogy manipulált eredmény született; 20 meccsen, köztük más egyesületek mérkőzésein, szinte biztosan bundáztak. A Juventuson kívül eljárás indult a Lazio és a Fiorentina vezetői, a közelgő németországi világbajnokságra jelölt Massimo de Santis játékvezető, továbbá szövetségi alkalmazottak és újságírók - eddig összesen 47 személy - ellen. Köztük van Gianluigi Buffon, a Juve válogatott kapuvédője, aki három meg nem nevezett játékostársával a Moggi által megszervezett eredményekre fogadott, amivel évente fejenkénti 1,6 millió euróra (400 millió forintra) tettek szert. A Juve kapusa méltán félt, hogy a botrány miatt elbúcsúzhat a világbajnokságtól, végül azonban - a média nyomása ellenére - Marcello Lippi szövetségi kapitány mégis bejuttatta a keretbe.


Labdarúgás
Tovább a cikkhez >>>

Szabadidő

Makki Marie-Rose
Különleges családi program

Egyik fától a másikig nem csak földhöz ragadt gyalogosként lehet megtenni az utat. A távolság megtehető Tarzan módjára kötélen átlendülve, a magasban kifeszített drótkötélpályákon végiggurulva vagy éppen átaraszolva is, karabinerek és csigák segítségével függeszkedve. Csillebércen páratlan élmény vár felnőttekre és gyerekekre egyaránt.


M. R.
Görög briam

A hagyományos görög konyha remekei a zöldséges egytálételek, melyek közül a briam névre hallgató az egyik legjellegzetesebb és leggyakoribb fogás arrafelé. 4-5 érett paradicsom vagy egy nagy (400 g) paradicsomkonzerv.


Értékes munka

Ha egy főállású anya munkáját megfizetnék, több mint 134 ezer amerikai dollárt (27 millió forintot) keresne évente. Annyit, mint a vezető cégek marketing- és reklámigazgatói - állítja a Salarycom internetes bértanácsadó cég. Azon hét munkakör jövedelemátlagát vették alapul, amelyeket az anyák naponta ellátnak: a házvezetőnőkét, óvónőkét, szakácsokét, mosodásokét, gondnokokét, sofőrökét, pszichológusokét.


A mű címe: használati utasítás

Egy brit író az új mosógépe használati utasítását küldte el könyvkiadóknak, hogy bizonyítsa feltevését, miszerint a postán elküldött kéziratokat elolvasás nélkül utasítják el. John Howard gyanúja beigazolódott: volt olyan kiadó, amely visszaírt, hogy "élvezte a művet, de sajnos nem fér bele a profiljába".


Színes

Duma Plaza

A tudás olyan, mint a körömlakk: az alkohol lemossa.


kohnbandi, page, slaza, göndi
Atomtöltet

Az úgy volt, hogy egy ikerfülkében telefonáltam, és a másikban egy titokzatos alak beszélt. Arcát nem láthattam, takarta egy klasszikus maffiózókalap. Talán egy terrorakciót füleltem le: "Az atomtöltet a kukoricasilóban van!" -


Unió útikalauz
Tovább a cikkhez >>>

Mission Impossible IV.


Mi van a képen?

3. Magyarországon készül a Cápa IV.


Hungaricum


Göndi
Kergemarha-kór
Tovább a cikkhez >>>

Tartalom

Friss számunk tartalma
X. évfolyam 18. szám, 2006. május 19.
Tovább a cikkhez >>>

Vélemény

Merre van Szarajevó?

A Hetek 2006. május 12-ei számában meglepetten olvastam a címoldalon szereplő mondatot. "". Vajdasági révén rendszeresen járok arrafelé, de szétbombázottnak mostanában nem láttam. Befektetők meg arrafelé egyáltalán nincsenek, leszámítva a belföldi befektetőket, akik a háborúk idején "megharcoltak" a pénzükért...


Szingli panasz

A cikkhez szeretnék szólni, miszerint , és ez is hozzájárul szingliségünkhöz. 34 éves egyedülálló hölgy vagyok. Házasodhattam volna a kapanyéllel, ma pedig egyetemet végzett, felszabadult nő lettem - teljesen önerőből -, munka mellett azonban ez elég sokáig tartó időszak volt.


Üzlet

Kovács Klára
Borban a fáradság
Vincze Béla, az év borásza

Az egyik legeredményesebb hazai borász a napokban négy érmet hozott el a bordeaux-i nemzetközi borversenyről, a legfényesebb, a 2003-as évjáratú Egri Bikavérrel nyert érem arany lett. Az évek óta tartó nemzetközi sikerek ellenére Vincze Béla úgy látja, Európában nincsen kellő ismertsége a magyar boroknak.


Major Nóra
Koldusopera
Hangjegyek és bankjegyek

"Az utolsó szocialista nagyvállalat" - ragadta meg Bozóki András kulturális miniszter a csőd szélén álló Magyar Állami Operaház "lényegi vonását". A támadások kereszttüzébe került főigazgató, Hegyi Árpád Jutocsa és legfőbb kritikusa, Keveházi Gábor balettigazgató hetek óta vív szócsatát egymás szakmai és egyéb alkalmatlanságáról a sajtó nyilvánossága előtt.


A környezet barátja

Közeledik a nyár és vele együtt a 35 fok meleg. A hőségben a szokásosnál kívül-belül több vízre van szükségünk. Nyáron jóval nagyobb mennyiségben iszunk vizet, mint más évszakokban. De álljunk meg egy kortyra!


Vége a köztévé-reklámoknak?

Az MTV hajlandó lenne akár önként is beszüntetni a reklámokat, ha cserébe az állam kiszámítható, értékálló finanszírozást biztosítana a köztévé számára - jelentette be Rudi Zoltán, az MTV elnöke a hét elején. A köztelevízió tavalyi reklámbevétele ugyanis csupán mintegy 4 milliárd forint volt, töredékét vitte el a 60 milliárd forintos televíziós reklámtortának. Az összeg nagy részén a két kereskedelmi csatorna osztozott. Rudi szerint elfogadható állapot lenne, ha legalább 3-5 évre előre lehetne látni a köztelevízió állami finanszírozási tervét.


Kivágná az EU a szőlőket

A bortúltermelés megakadályozása érdekében az Európai Bizottság a szőlőtermő területek csökkentését tervezi. Az EU az utóbbi időszakban évente mintegy 180 millió hektoliter bort termelt, ebből mintegy 22 millió hektoliter a felesleg. Az Európai Uniónak évente mintegy 500 millió eurójába kerül megszabadulni az el nem adott bortól. Brüsszeli javaslatok szerint a 3,5 millió hektárnyi szőlőből 400 ezer hektárt felszámolnának.


Célkeresztben az információ

A versenyképesség egyik legfontosabb erőforrását ma az üzleti információk jelentik, természetes, hogy egyre több társaság kíván élni a versenypiaci hírszerzés lehetőségével. A fennmaradás, a fejlődés és a költségek szem előtt tartása érdekében minden vállalatnak állandóan tanulmányozni kell a versenytársak tevékenységét (annál is inkább, mert ők is ezt teszik), amely legális adat- és információszerzésen alapul. Ezt a folyamatot nevezik versenypiaci hírszerzésnek (competitive intelligence = CI). Az Open Gates Hungary Kft. és az IBA Magyarország Kft. által útjára indított Üzleti hírszerzés konferenciasorozat keretében 2006. május 29-30-án a soproni Fagus Hotelben rendezik meg a "Marketing és kommunikáció a versenypiaci hírszerzés fényében" című szakmai eseményt, amely a vállalatok döntéshozóit, ezúttal a felső-, kereskedelmi és marketingvezetőket célozza meg. (Forrás: )


Maradnak az aprópénzek

Bár az 1,2,5 és 10 forintos érmék gyártása az alapanyagok drágulása miatt veszteséget termel a Magyar Nemzeti Banknak, a pénzintézet nem tervezi, hogy kivonja a forgalomból ezeket az érméket - mondta a Gazdasági Rádiónak a jegybank szóvivője. Missura Gábor, a jegybank szóvivője hétfőn a budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "amíg a forint létezik, egy- és két forintos is létezni fog". Egy darab egyforintos előállítása egyébként 4 forintba kerül.