Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IX. évfolyam, 50. szám, 2005. december 16

Belpolitika

Kenyeres Zoltán
Beszédes adatok

A szocialista képviselőjelöltek között a mérnökök, míg a Fidesznél a tanárok szerepelnek a legnagyobb számban. A jövő évi választáson az MSZP kétszer annyi nőt indít, mint a legnagyobb ellenzéki párt. 


Munkatársunktól
Készek a küzdelemre

A szocialista politikus szerint a baloldal keresi 21. századi arculatát, míg a jobboldal a mai napig nem tud mit kezdeni őskonzervativizmusával. 


Hubert József
A hazugság mutatói

"Érezhetően romlott a hazai közélet morális állapota az elmúlt hat évben" – összegezte tapasztalatait Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője. Szerinte a csütörtökön megjelent Fiúk a szőlőben – A tokaji borcsaták című ÉS-könyv Orbán tokaji ügyleteinek példáján keresztül jól megragadja ezt a korjelenséget.


Makki Marie-Rose
Mi fékezi az agresszort?

Komoly vita övezi a kormánynak a távoltartásra vonatkozó törvénymódosító javaslatát. A tervezet ellenzői szerint a családon belüli erőszakot egy teljesen különálló jogi kategóriaként kellene kezelni, s a távoltartást külföldi mintára kellene bevezetni. A törvényalkotók szerint a sokrét? jelenség visszaszorításához szükséges jogi háttér a meglévő keretek módosításával is biztosítható. "Ha egy mienkétől eltérő szabályozás valamelyik országban sikeres, az még nem jelenti azt, hogy automatikusan átültethető a magyar jogba" – állítja az igazságügyi tárca államtitkára. 


Nem hajlandóak vállalni múltjukat a magyarok

"Nem hajlandóak vállalni múltjukat a magyarok" – nyilatkozta Esterházy Péter író a Le Nouvel Observateur című francia hetilapnak. Az író úgy véli: hazánkban mindenkit csak a másik múltja érdekel, és nem a sajátja, szerinte a magyarok ujjal mutogatnak egymásra. "Magyarország az Európai Unió tagjaként nem hajlandó a múltját vállalni" – mondta. 


Megkörnyékezte a Fidesz Medgyessy Pétert?

Sajtóhírek szerint az ellenzéki párt azt kérte Medgyessytől, hogy nyíltan forduljon szembe a jelenlegi kabinet politikájával, a volt miniszterelnök azonban nemet mondott az ajánlatra. Egy internetes portál megkeresésére Medgyessy Péter nem kívánta kommentálni az értesülést, azt azonban leszögezte: "Szociáldemokrata érzelm?, liberális beállítottságú ember vagyok, politikai nézeteimet nem szoktam úgy változtatni, mintha új nadrágot húznék." A Fidesz határozottan visszautasította a híresztelést.


Ne használják a gyerekeket díszletnek politikai demonstrációkhoz

Ne használják a gyerekeket díszletnek politikai demonstrációkhoz – szólította fel az iskolákat Magyar Bálint. Az oktatási tárca vezetője egy szentendrei iskola igazgatójának a leveléből idézett, miszerint a kormány újabb pénzkivonást tervez 2006-ban, s az egyházi iskolák fejkvótájának újabb lefaragását tervezik. Majd arra kéri a szülőket, hogy amennyiben megengedik, hogy gyermekük az egyházi iskolák tervezett demonstrációján részt vegyen, úgy azt csatolt nyilatkozat kitöltésével jelezzék, ám ellenkező esetben sem lesz semmi következménye a gyermek számára.


December 18-a a kisebbségek napja

Ez alkalomból adták át a Parlamentben az idei Kisebbségekért Díjat azoknak a hazai és határon túli személyeknek és egy közalapítványnak, akik a közélet, oktatás vagy kultúra területén végeztek kiemelkedő munkát az elmúlt évben. A tizenegy személynek – köztük Choli Daróczi József népművelőnek és Gábrity Molnár Irén egyetemi tanárnak – valamint a Magyarországi Nemzeti Etnikai Közalapítványnak megszavazott díjakat Gyurcsány Ferenc, Sólyom László és Szili Katalin együttesen adták át az Országházban. (S. L.)


Az eddigi legnagyobb DVD-másoló műhelyt leplezték le a rendőrök.


Visszavehetik a Bartók Rádió nevét

Visszavonja a Magyar Rádiótól a Bartók név használatának jogát a híres zeneszerző örököse, amennyiben a kulturális adóra kerülnek át a parlamenti közvetítések. "Nem nagyon tudok Bartók Bélától és az adó elnevezését engedélyező fiától távolabbi gondolatot elképzelni, mint hogy a Bartók nevet nemtelen politikai csatározásokhoz használják fel" – írta nyílt levelében Vásárhelyi Gábor, aki jogi lépéseket még nem tett az ügyben, mivel bízik abban, hogy a parlamenti közvetítések végül más adóra kerülnek.


Életmód

Sebestyén István
Függő játszmák

Magyarországon becslések szerint egymillió alkoholbeteg él, a rendszeres kábítószer-használók száma pedig a több százezret is elérheti. A szenvedélybetegek gyógyítása óriási kihívás, amelyben bevallottan kevés a sikerélmény. A veszprémi Alkohol-Drogsegély Ambulancia noszlopi rehabilitációs otthonában járva közelebbről is megnéztük, hogyan küzdenek a függőségek ellen betegek és szakemberek. 


Topál Gitta
Az idő - avagy János bácsi - vasfoga

– Tessék mondani, ez valami ékszer? – Nem, János bácsi, ez fogszabályzó.


Égő gazdagok

Az USA leggazdagabb családjai nem örülnek neki, hogy a sajtó velük foglalkozik. Annak még kevésbé, hogy a médiumokban legtöbbször olyan extravagáns figurák képviselik a felső tízezert, akiknek az élete botrányok sorozata, derült ki egy most közzétett felmérésből.


Fókusz

Hazafi Zsolt, Sebestyén István
Médiaoperett

Cenzúratestület – egy lapunknak nyilatkozó médiajogász szerint ez válna az Országos Rádió 


Németh Csillag
Három hónap a bombáig

Az elmúlt napokban újabb Izrael-ellenes kirohanásokkal hívta fel magára a világ figyelmét Mahmúd Ahmadinezsád. Az iráni elnök a szaúd-arábiai Mekkában kétségbe vonta a holokauszt megtörténtét, és Izrael Európába deportálását javasolta. Ahmadinezsád kijelentette: nem hiszi, hogy a nácik hatmillió zsidót öltek volna meg a második világháború során, hanem "a holokauszt neve alatt egy mítoszt találtak ki az európaiak, hogy egy zsidó államot hozzanak létre az iszlám világ szívében". A értesülése szerint Ariel Saron izraeli kormányfő kiadta már a támadási parancsot az iráni atomprogram megakadályozására, a határidő állítólag 2006. március vége.


Sebestyén István
Útban a cenzúra-bizottság felé

Cenzúratestület – egy lapunknak nyilatkozó médiajogász szerint ez válna az Országos Rádió és Televízió Testületből, ha az Országgyűlés elfogadná a médiatörvény módosító tervezetét.


Szikora Márton
Megkerült a Tábornok

Letartóztatták a 250 ezer áldozattal járó balkáni háborúk során elkövetett emberiség elleni bűntettek egyik fő felelősét, a négy éve bujkáló Ante Gotovina tábornokot. A horvát parancsnokot már szombaton Hágába szállították, ahol megkezdődött a kihallgatása. A hír hatására nagy nemzetközi nyomás nehezedett Belgrádra is, hogy a szerb felelősök kiadatásában kövesse a horvát példát.


Gazdaság

Újabb EU-segítség a palesztinoknak

Brüsszel most 14 millió euróval járul hozzá az Európai–Palesztin Hitelgarancia Alap felállításához, amely a palesztin kis- és közepes vállalatok helyi bankoknál igényelt hiteleit támogatná. Az EU a gázai kivonulást követően többek között vállalkozói hitelek nyújtásával próbálja segíteni a konszolidációt. Az alap teljes összege 29 millió euró, ebből 14 millió az Európai Bizottság (EB), 5 millió a Német Fejlesztési Bank (KfW), további 10 millió pedig az Európai Befektetési Bank (EIB) hozzájárulása. Az EB az idén összesen 280 millió euróval támogatta a palesztin népet.


Elbocsátások a Hollóházinál

Száz embertől válik meg a Hollóházi Porcelángyár (HP). Ez az ára annak, hogy a "maradék" 270 munkahely megmaradjon, és az ÁPV Rt. többségi tulajdonában lévő gyár tovább működhessen. A most bejelentett leépítés főként a termelést érinti. A cég 2005-re 1,05 milliárd forint belföldi és 100 millió forint exportárbevételt tervezett, a valóságban azonban jelentősen elmaradt ettől. A HP-nek jelentős eladatlan készletei vannak, és az utóbbi négy évben összesen 250-260 millió forint veszteséget halmozott fel.


Tőzsdejelentés 2005. 12. 08-14.

1,25 százalékkal esett a BUX-index az elmúlt kereskedési héten, az index utóbbi hetekbeli gyenge teljesítményével a régió legjobbjából a leggyengébben teljesítő tőzsdéjévé degradálta a BÉT-et. Blue chipjeink közül egyedül az OTP tudott emelkedni, a T-Com-nak nem használt az ING felminősítése sem, több mint 3 százalékot veszített értékéből. A frissen bevezetett Állami Nyomda részvényei 3,5 százalékos drágulással debütáltak, és a "kicsik" közül jól teljesített a Fotex is, amely részvényenkénti 1600 forinton vételi ajánlatott tett a Domus részvényeire.


Fészekrakó: már 222 ezer érdeklődő

A héten ismertették a Fészekrakó-program idei adatait: a fiatalok otthonteremtési támogatására ebben az évben eddig 16,2 milliárd forint került kifizetésre, a végösszeg várhatóan 18,2 milliárd lesz. November 15-ig összesen 222 292 érdeklődőt regisztráltak. A fiatalok több mint fele az állami kezességvállalású kölcsön iránt érdeklődött, a többiek a használt lakás vásárlására felvehető otthonteremtési támogatásról kérdeztek. Szerződéskötés 18 217 ügyféllel történt, a kiutalt összeg 47 milliárd forintra rúg, melyből az állami kezességvállalású kölcsön fedezete 32,6 milliárd. A kiosztott támogatás november végéig 5,5 milliárd forint, de a végösszeg a 8 milliárdot is elérheti.


Suzuki: Európa slágere

A stagnáló európai autópiac novemberi nyertese a Suzuki, legnagyobb vesztese a Renault volt. A brüsszeli adatok szerint a múlt hónapban Európában (éves összevetésben) 2,8 százalékkal kevesebb, 1,17 millió új autót értékesítettek. Az EU huszonhárom tagállama mellett Norvégiát, Svájcot és Izlandot szondázó felmérés szerint november a távol-keleti gyártók hónapja volt: a Suzuki 18,7 százalékkal, a Kia 18,3 százalékkal több autót értékesített, mint egy évvel korábban. Az európai autógyártók közül a Volkswagen 0,5, a DaimlerChrysler 1,9, a BMW 6,5, a Fiat pedig 6,7 százalékkal javított. A Renault éves viszonylatban 15,3 százalékkal kevesebb autót adott el, hiába nyerte el a Clio III-mal az év autója címet.


Kovács Klára
Világrekord vagy tékozlás

Miközben a nemzetközi szaksajtó "világrekordként" ítéli meg a British Airport Authority (BAA) által a Budapest Airport (BA) hetvenöt éves üzemeltetési jogáért fizetendő 465 milliárd forintot, a Fidesz szerint féláron kótyavetyélik el a jogot. 


Major Nóra
Száz százalék

Tíz százalékkal csökkenti a villanyáram árát a Fidesz – amennyiben a választói akarat ismét kormányra emeli. 1998-ban 7 százalékos gazdasági növekedést, az egészségügyben 400 százalékos béremelést, továbbá 600 kilométer autópályát ígértek. Többek között. 


Papp Levente
A német gazdaság csillaga

Németország kancellárt, a Mercedes-Benz elnököt cserélt. Mindkét váltás hátterében nyomós gazdasági okok állnak. A Newsweek hírmagazin szerint a Mercedes menedzselése lehet a minta az egész német gazdaság megújítása számára.


Kovács Klára
Karácsonyi mézesmadzag

Az áruhitelek idusát írjuk: a bankok egyre-másra újabb és újabb mézesmadzagot húznak el az orrunk előtt, csak hogy fogyjon a portéka. Első látásra valóban kedvezőnek tűnhetnek az ingyen hitelek vagy a tavaszra halasztott törlesztések, ám érdemes előbb számolni, mint aláírni. 


Hankook: 20 milliárd közpénz

A dél-koreai Hankook gumiabroncsgyár 132 milliárd forint érték? dunaújvárosi beruházáshoz 15,8 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kap. Az átképzési támogatással és a társaságiadó-kedvezménnyel az állami támogatás összege az elkövetkező 5–10 évben elérheti a 20 milliárd forintot. A gyár összesen 3000 új munkahely teremtését vállalta. A kormányzati számítások szerint a Hankook évente 80 milliárd forintos exportárbevételt termel majd, és 10 év alatt mintegy 9 milliárd forint adót fizet be a költségvetésbe.


Mozizás a mobilon

A Reuters értesülése szerint az amerikai Sprint mobilszolgáltató ezentúl teljes mozifilmeket, tévéműsorokat, illetve koncertfelvételeket és sorozatokat tesz elérhetővé előfizetői számára. Az ár tűrhető – írja a hírforrás –, mindössze havi 6,95 dollár (1500 forint). Mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy a mobilozókat csak rövid ideig tudják odaszögezni a "minivászon" elé, itt sem kellene a film teljes egészét egyszerre végignéznünk, hanem a DVD-hez hasonlóan felosztanák azokat. Az amerikai cég kezdeményezése nem egyedi: a szolgáltatók nagy része már tervezi hasonló lépés megtételét, mivel a legtöbben ebben látnak lehetőséget a további terjeszkedésre.


Szeszes hónapok

Az egy év alatt értékesített pezsgő, illetve égetett szeszesitalok legjelentősebb része az év végi szezonban talál gazdára. Decemberben az átlagos havi pezsgőfogyasztás a hatszorosára nő, míg tömény italokból az átlagos havi mennyiség kétszerese fogy – derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet adatbázisából. Habár általános tendencia, hogy egyre kevesebben vásárolnak égetett szeszt, ez annak is köszönhető, hogy folyamatosan nő átlagáruk: míg 2003-ban egy literért átlagosan 1753 forintot fizettünk, tavaly az átlagár már 1926 forint volt. (Hasonlóan, míg egy üveg pezsgőért tavaly átlagosan 444 forintot fizettünk, addig ez az ár idén 497 forint.) Így 2004-ben 10 százalékkal csökkent az értékesített tömény italok mennyisége is, a forgalom értéke viszont csak 1 százalékkal csappant. Tavaly a legnagyobb mértékben, 24 százalékban brandyt vásároltunk, 17 százalékban pálinkát, 9 százalékban pedig whiskyt.


Járai kissé elszámolta magát

"Körülbelül 40 milliárd euró a devizaadóssága ma a Magyar Államnak, ami lényegesen több, mint 1995-ben volt" – így nyilatkozott Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke egy rádióműsorban, más források szerint az említett államadósság valójában bruttó 16,1, illetve nettó 1,4 milliárd eurót tesz ki. Ez olvasható ki egyébként maga a jegybank statisztikáiból is: a Magyar Állam bruttó adóssága 27,1 milliárd euró, amiből a devizaadósság 16,1 milliárd forintot tesz ki. A nettó adósság 12 milliárd euróra rúg, a nettó devizatartozás 1,4 milliárd euró. Ezt erősítik meg a Pénzügyminisztérium (PM) számai is: 2005 szeptemberében a költségvetési intézmények bruttó devizaadóssága 15-15,2 milliárd euró.


APEH: egyre kevesebb a nyugta

Az ezüstvasárnapi APEH-ellenőrzés a tavalyinál rosszabb nyugtaadási tapasztalatokkal zárult. Az idén 826 esetben ellenőrizték a nyugtaadási kötelezettséget az adóhatóság emberei, de a kereskedők 55 százaléka még csak meg sem kísérelte a bizonylatadást – szemben a tavalyi 46,5 százalékkal. A legtöbb probléma a piacokon adódott: a 15 felkeresett helyszínen az ellenőrzöttek 86 százaléka nem adott nyugtát. A kereskedelemben 70, a vendéglátásban 29,5, a termék-előállításban 75 százalék volt a mulasztások aránya. Az APEH idén 40 millió forint bírságot szabott ki, ezenkívül 41 üzlet számíthat 12 napos bezárásra, 8 esetben 30 napos, egy esetben pedig 60 napos bezárás a büntetés.


Háttér

Gyurácz Ottilia
Chat-veszélyek

Lehet, hogy a házasság legfélelmetesebb riválisává az internet lép elő? A virtuális partnerkeresés mára bevett kapcsolatteremtési móddá, sajátos életformává vált, komoly veszélyt jelentve stabilnak tűnő párkapcsolatokra is. A fiatalok közötti legfőbb érintkezési formának számító chat leegyszerűsíti a hagyományos szerelmi kapcsolatokat, hiszen rövid úton bensőségessé válik a hangnem, hamar a lényegre lehet térni. Pszichológusok szerint a megoldatlan családi problémák elől az egyik legegyszerűbb menekülési útvonal a kiberkapcsolatokhoz vezet. Az alábbi – neve elhallgatását kérő – fiatalasszony házasságát is a "virtuális vírus" tette tönkre.


Somorjai László
Budapest ist wunderbar

Budapest, Vörösmarty tér. Igazi forgatag, lelkesedés és lábtaposás, melyet csak tovább fokoz a színpadon húzott talpalávaló. Gábor és Angelika épp egy mezőségi táncot rögtönöz. "Budapest ist wunderbar" – állítja Angelika, aki Kölnből érkezett, és forralt bor is fűti a hangulatát.


Hajdú Sándor
Amit beveszünk

Akár több mint százezer ember egészségét is elronthatta volna az a 74 ezer kiló romlott hús, amit a minap egy csepeli cég raktárában fedeztek fel. A Szlovákiából, Lengyel- és Csehországból származó húst nem megfelelő hőmérsékleten és körülmények között tárolták, ezért már bűzlött, mikor rátaláltak az ellenőrök. Pár nap múlva már háziasszonyok vásároltak volna abból a húsból, amit Csepelen foglaltak le. Rövid időn belül ez már a sokadik húsbotrány, de szakemberek szerint nem az utolsó. Az utóbbi időben az élelmiszer- és a húsbiznisz a szervezett bűnözés látóterébe került – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő rendőrtiszt. 


Vizin Balázs, Vígh Gábor
Mélyrepülésben

Katonai kiképzése után Tömöry Pál vadászpilóta négy évig tanult a Szovjetunióban, ahol vörösdiplomával végzett. Pilótaként Vietnamot is megjárta. 1996 óta hajléktalan.


Fabini Piroska
Idősebbek is elkezdhetik

"Lekönyvelted már az ingatlanjaid eladásából származó jövedelmedet?" A mondat nem egy adóügyi ellenőrzés, hanem kedélyes esti társasjátékozás során hangzott el. A család, amelyik együtt játszik, együtt is marad – tartja a mondás. Téli délutánokon szülőknek is kellemes időtöltés a gyerekekkel jól kitalált, szórakoztató és hasznos társasjátékokkal játszani. 


Hit és értékek

Morvay Péter
A tragikus álmodozó

"Lelőttek, lelőttek" – huszonöt évvel ezelőtt ezek voltak John Lennon utolsó szavai, miután New York-i otthona előtt Mark David Chapman hidegvérrel, öt lövéssel leterítette a huszadik század egyik legnagyobb hatású művészét. Az évfordulóra emlékezve az egyik magyar televízió is bemutatta azt a portréfilmet, amely részletesen, eredeti felvételekkel felidézi Lennon emlékezetes "népszerűbbek vagyunk, mint Jézus" nyilatkozata nyomán kirobbant vihart. 


Dr. Németh Zoltán, Németh Ildikó Ágnes
Luca-napi rejtelmek

Ma már a legtöbb óvodában, iskolában hagyománnyá, szinte kötelező ünneppé vált december 13-án a "lucázás". Az ártatlannak feltüntetett hagyományőrző ünnep mögött egyszerre vannak jelen a katolikus Szent Lucia tiszteletéhez fűződő hagyományok és a pogány vallási kultuszok mágikus szokásai. 


Interjú

Hazafi Zsolt
Orbán a mumus

Kit érdekel a Magyar Rádió körüli sokadik botrány? A szocialisták szerint Orbán Viktort, aki retteg attól, hogy a pártkommunikáció szempontjából kulcsfontosságú, milliós hallgatottságú Krónika hírműsort a választások előtt kiveszik a Fidesz kezéből. A legnagyobb ellenzéki párt szerint a "vörösök" ezzel a műbotránnyal kívánják elterelni a figyelmet arról, hogy a közszolgálati csatornákon még a csapból is Gyurcsány Ferenc folyik.


Hajdú Sándor
Selyemzsinórt, köszönjük, nem kérünk

Van annyi politikai éleslátásom, hogy tudjam, mikor kell lemondanom – nyilatkozta lapunknak az SZDSZ elnöke, aki hozzátette: eddig még soha nem szólították fel lemondásra, mindig maga döntött, megelőzve másokat.


Külpolitika

T 369 z London közelében
Tovább a cikkhez >>>

Libanoni leszámolás
Tovább a cikkhez >>>

Faji zavargások Sydneyben

Az ausztrál rendőrség attól tart, hogy a Sydney déli külvárosában a múlt hét végén kitört rasszista jellegű zavargások tovább fognak folytatódni a hét végén, miután az elmúlt napokban átterjedtek más városokra is. A következő napokban ezért mindenütt megerősítik a rendőri jelenlétet. Elsősorban a különböző istentiszteleti helyek környékét fogják biztosítani, mivel több templomot, imaházat és iskolát ért eddig támadás. 


Busa Viola
Életveszélyes karrier

Az iraki választópolgárok januárban az ideiglenes nemzetgyűlés megválasztásával kezdték az évet, októberben pedig az alkotmány elfogadásáról szavaztak. Lapzártánk után, december 15-én – idén immár harmadszor – újra a szavazóurnák elé járulhatnak a demokrácia támogatói: ezúttal azonban négy évre választanak majd maguknak képviselőket.


Munkatársunktól
Blair utolsó javaslata

Lapzártánkig nem született döntés a 2007–2013-as EU- költségvetésről, habár a brit ajánlatok bizonyos szempontból már nagyvonalúbbak. Érthető, mivel a soros elnökséget ellátó Nagy-Britanniának alapvető érdeke, hogy az év vége előtt megállapodás szülessen az új büdzséről – már így is sokan bírálják, hogy elszalasztotta a reformlehetőségeket. Egyelőre azonban nem látható a vita vége – túl nagy az ellenállás a javaslattal kapcsolatban, bár az ellenzők mellett támogatók és jóformán semleges álláspontra helyezkedők is akadnak. 


Széchey Noémi
A legfiatalabb konzervatív

Új üstökös tört be a brit belpolitikai életbe. David Cameron a teljes ismeretlenségből fél év alatt a brit konzervatív párt első emberévé nőtte ki magát. A harminckilenc éves politikus nemcsak a mára igencsak megfakult, három választást sorozatban elvesztő toryk megújítását ígéri, de eltökélt szándéka, hogy sikerre is viszi a következő, várhatóan négy év múlva sorra kerülő választásokon. Célja a miniszterelnöki szék.


Sport

Gazsó József
Háromszor is Arany Laci

Négy arannyal és egy bronzéremmel tért haza a trieszti rövidpályás Európa-bajnokságról a magyar úszóválogatott. Ehhez hasonlóan sikeres kontinensviadalt még nem tudhatott maga mögött eddig a honi úszósport. 


Géresi Márton
Bunda télen-nyáron

Van úgy, hogy a zakó igazából bunda. Sportban kevésbé tájékozottak kedvéért: egy-egy váratlan vereség csak a nézők számára meglepő, a résztvevők előzetesen megegyeztek. Árban és eredményben.


A lapzártánk után sorra kerülő orosz–magyar összecsapás eredményétől függetlenül női kézilabda-válogatottunk világbajnoki elődöntőbe jutott. Németh András szövetségi kapitány lányai eddig veretlenül szerepeltek Szentpéterváron, a középdöntő mérkőzései közül lapzártánkkor már csak az oroszok elleni összecsapás van hátra. Csapatunk tehát a döntőbe jutásért játszik, kérdés, hogy a románokkal vagy a dánokkal kerülünk-e össze. Mindenesetre a labdajátékok tekintetében a vízilabdázók után legsikeresebb válogatottunk közel van ahhoz, hogy tovább gyarapítsa világbajnoki éremgyűjteményét. A vitrinben eddig egy arany-, négy ezüst- és három bronzérem díszeleg.


Szabadidő

Újkori kori

Korcsolyázni megtanulni soha nem késő, tél mindig lesz, remélhetőleg hó és jég úgyszintén. Ha kedvelt tavaink vagy folyóink a híradások szerint még nem fagytak be eléggé, akkor számos mesterséges pálya közül is választhatunk. A legrégibb a Városligeti Műjégpálya. 1926 óta üzemel, és 12 ezer négyzetméteres alapterületével, oldalán a Vajdahunyad várával méltán számít Európa máig legnagyobb és legszebb fedetlen jégpályájának. 


Szubotics Mariann
Pihenés a horvát határnál

A Somogy és Zala megye déli határánál található kedvelt kirándulóhelyek télen is felejthetetlen látnivalókat nyújtanak az odalátogatóknak. 


Programajánló

Észak csodái – norvégiai természetfotók kiállítása december 23-áig a Magyar Természettudományi Múzeumban. (VIII., Ludovika tér 6.) 


Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi négyszeres olimpiai bajnok... na jó, ezt hagyjuk, a többit már mindenki kívülről fújja. Nézzük inkább, mit sütött ki erre a hétre! Egyébként élőben a Magyar ATV-n látható Laci bácsi minden hétköznap 12.05-kor, vasárnaponként 13.05-kor. 


Színes

Életkorcsökkentő gyógyszer

Vége az öregedésnek, mert itt az Antitájm rágókapszula. Cégünk legújabb termékével örökre fiatal maradhat! Sőt! Az Antitájm rágókapszula rendszeres használatának következtében Ön fokozatosan visszafiatalodhat! 


DUMA PLÁZA

Átmegyek öt percre a szomszédba, félóránként keverd meg a levest. (internet)


MI VAN A KÉPEN?

3. Nem csoda


No comment


Gulyás-wellness

Díszmagyarok figyelem! Zavar a gyenge sporteredményed, akarsz a címlapra kerülni? Gyere doppingolni magyar földre – garantált receptek! 


Sivatagi hó

Negyven fok árnyékban. Síelni szeretne? Pár percre az arábiai sivatag napégette tengerpartjától, Dubai új, fedett síparadicsomában erre is van lehetőség. "Rohanok a síleckémre, mielőtt visszatérek az üzleti megbeszélésre" – veti oda sietve egy helyi lakos, aki ez alkalommal meleg síruhára cserélte tradicionális burnuszát. Egy snowboardozó elragadtatva ecseteli a hó kiváló minőségét és a változatos terepet, ami messze jobb az európai beltéri sílehetőségeknél. A 272 millió dolláros beruházás a legújabb extravagáns projekt az öbölmenti emirátusban, és úgy tűnik, hamar turisztikai központtá válik, hasonlóan a világ első és egyetlen víz alatti hoteljéhez. 


Egymilliárdos festmény ajándékba

Egy olasz férfi, akit nagynénje ötven évvel ezelőtt egy festménnyel ajándékozott meg, állítólag nem olyan régen felfedezte, hogy a tulajdonában lévő kép egy 26 millió fontot érő Van Gogh-mesterm?. A médiától teljes titoktartást kérő milánói férfi azt nyilatkozta, hogy akkor vette észre, hogy egy Van Gogh-festményről van szó, amikor egyik műértő barátját meghívta magához vacsorára. A vendég észrevette a falon lógó képet, és azonnal felismerte, hogy az egy Van Gogh-remekm?.


Megállj, Mikulás

Egy nagy sebességgel száguldó Mikulásnak az idén más módot kellett találnia az ajándékok célbajuttatására, miután a német rendőrök tilalommal sújtották. A Mikulásnak öltözött harminchat éves Bernhard Siewertet Munster közelében állították meg a közlekedési rendőrök. Azt állította, hogy csakis azért hajtott ilyen gyorsan, mert késésben volt az ajándékok szétosztásával. Csakhogy a rend őrei rendíthetetlenek, a 100 km/órás körzetben a 145 km/órával száguldónak, még ha Mikulás is, nincs kegyelem. Így Mikulásunk idén pénzbírsággal és a vezetéstől való három hónapos eltiltással "ünnepelte" magát. (Ananova)


Idősebb és ifjabb Indiana Jones kalandjai

– Indi fiam, eddig én voltam a Mikulás, de kiöregedtem. Fel tudsz váltani? 


Tollhegy

Háború a karácsony ellen

Tisztelt Szerkesztőség! Igazán felszaladt nálam a "pumpa", amikor a című cikkükben (Hetek, 2005. december 9.) arról olvastam, hogy miként "az ötvenes években a párttitkárok szovjet mintára csak a fenyőfaünnepet engedélyezték az iskolákban, ahová a Mikulás helyett szigorúan a Télapó hozta az ajándékot, úgy a harcos ateisták most szeretnék átkeresztelni a karácsonyfát >>ünnepi fának<< (holiday tree), miközben a Boldog karácsonyt! köszöntést a tökéletesen értelmetlen >>szezonális üdvözletre<< (Season's Greetings) kifejezéssel helyettesítenék...". 


Örök gettó

Végigolvastam az (Hetek, 2005. november 25.) című riportjukat a békési cigánytelepekről, s lenne mit mondanom ehhez a témához. A nyolcvanas években függetlenített közművelődési vezető lettem pályázat alapján a Volán 1. sz. Vállalatnál.


Berlin ostroma

Előrebocsátom, ateista vagyok. Az Önök újságát, a Heteket a több oldalról való tájékozódás objektivitása miatt olvasom rendszeresen. A december 2-i számukban a Dietrich Bonhoeffer hitvallása – című cikkben szerepel azonban egy megjegyzés, miszerint "A felszabadító amerikai csapatok járnak Berlinben, amikor a Gestapo... stb." Enyhén szólva történelemhamisítás, de a javából. Berlint teljes egészében a szovjet csapatok foglalták el, sőt, még azon túl is, előretörtek egészen az Elbáig. Csak a potsdami csúcstalálkozó után, amikor is a szövetségesek megállapodtak Németország megszállási övezetekre való felosztásában, akkor kerülhettek Berlinbe az amerikai zónába amerikai csapatok.


Lopakodó büszkeség

Szeretnék hangot adni örömömnek, mely a című cikkük (Hetek, 2005. november 18.) olvasásakor úrrá lett rajtam. Örvendetes tény, hogy az efféle – finoman fogalmazva – ízléstelen ostobaságok leleplezését felvállalják. Magam is láttam a kérdéses riportot, amelyben az amerikai katonai gépet lelövő magyar származású szerb tisztet méltatták, de sajnos megfelelő orgánum híján nem éreztem magamban elég határozottságot, hogy a véleményemnek hangot adjak. Talán ezért okozott ilyen örömöt, hogy ezt valaki megtette helyettem. A cikk stílusáról nem is beszélve. (Jókat derültem rajta.)


Narnia krónikái

Felkeltette az érdeklődésemet a C. S. Lewisról írt cikkük. ( Hetek, 2005. november 11.) Elolvastam a The Times hivatkozott írását a szerző életéről. Az olvasottak után úgy vélem, hogy a Narnia krónikái gyermekkönyvek írójáról alkotott kép távol áll attól, hogy a címként megjelölt "korbácsos"-ként lehessen aposztrofálni. Ha az író által megalkotott regényekkel/novellákkal és a kiadó cégek "politikájával" nem is értenek egyet, magát a személyt nem szükségszer? "diabolizálni".