Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IX. évfolyam, 34. szám, 2005. augusztus 26

Belpolitika

Földvári Katalin
Együnk jól, gyerekek

Nyaralásból visszatérve az élménybeszámolóink fontos részét képezi a látottakon túl az is, hogy mivel kínáltak minket vendéglátóink. „Képzeljétek, reggelire olyan terülj-terülj asztalkám várt minket, hogy csak ámultunk”, mesélik egyesek, míg másoknak a nyaralás alatt az itthon megszokott leves-főétel-édességből álló ebéd helyett egy mutatós, ám kevéssé kiadós szendviccsel kellett beérnie. Kevés olyan szokása van egy-egy országnak, népnek, amely szívósabban tartaná magát, mint az étkezéssel kapcsolatban kialakult szokások. Utazásaink során ezen a téren várható a legtöbb megpróbáltatás - vagy akár kellemes felfedezés. Kiderül például, hogy az étteremben az asztalra helyezett vizeskancsónak a fele sem tréfa: valóban ezt szánták az étkezéshez italként. A desszert helyett felszolgált sajt szintén nem vicc: a helyiek szerint tisztítja a fogakat, és segíti az emésztést. A Oktatási Minisztérium mindenesetre most hadat üzen a hazai szokásoknak, amikor foganatosítani igyekszik az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet ajánlásait, amelyeknek célja a hagyományőrzés keretein belül egészséges szokások kialakítása. 


Sebestyén István
Ki szavatol a Rádióért?

Technikailag ugyan kivitelezhető lenne, egyelőre azonban nincs túl sok esély arra, hogy a következő hetekben sikerüljön új elnököt választani a Magyar Rádió (MR) élére. A héten felbontották az immár harmadik választási forduló 14 pályázati anyagát, ám eközben tovább folyik az ideiglenes elnökségről szóló jogi és politikai vita. A Heteknek Gellért Kis Gábor, az MR kuratóriumának elnöke, illetve Trombitás Zoltán, a kuratóriumi elnökség fideszes delegáltja értékelte a jelenlegi helyzetet. 


Hubert József
Hazánk fia

A hét elején ismét a volt nyilaskeresztes párt egy tagja miatt kerültek a magyarok a világ figyelmének középpontjába. A nyíltan holokauszt-tagadó, antiszemita Polgár Lajos ötven évig tudott háborítatlanul élni ausztráliai otthonában, amíg ezen a héten az ottani parlament egy munkáspárti képviselője, Michael Danby rá nem akadt. 


Ahol a víz az úr

A biztosítókhoz eddig több mint másfél milliárd forintos kárbejelentés érkezett. A szakemberek szerint a valódi károk ennek az összegnek a többszörösét teszik ki. A meteorológus szerint idén augusztusban a szokásos esőmennyiség két-háromszorosa hullott. 


Firnigel Loránd
Rávilágítottak a titkosszolgára

Egy nemzetbiztonsági átvilágítás folyamán derült fény arra, hogy Szatmári Ildikó, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) munkatársa a román titkosszolgálatnak dolgozott - adta hírül a Magyar Nemzet. Szatmári korábban az oktatási tárca által létrehozott Apáczai Közalapítvány kuratóriumi tagjaként is tevékenykedett, férje pedig az RMDSZ budapesti irodavezetője volt.


Nőtt a Fidesz előnye

Nőtt a Fidesz előnye, egyúttal pedig csökkent a politika iránti érdektelenség. A Medián augusztus elején készült felmérése alapján egy most vasárnap esedékes szavazáson a megkérdezettek 54 százaléka szavazna a legnagyobb ellenzéki pártra, míg a kormánypártok együtt is csak a voksok 42 százalékát szereznék meg. E három párton kívül viszont nem lenne negyedik szereplője az így megalakuló, képzeletbeli parlamentnek.


Veszélyesen közel repült egymáshoz

Veszélyesen közel repült egymáshoz a magyar légtérben augusztus 20-án két repülőgép. A jugoszláv JAT B737-es és az Air France A340-300-as gépe tíz kilométeres magasságban függőlegesen hatvan méterre megközelítette egymást. Szerencsére elkerülték az ütközést, így nem történt tragédia. Az ügyben vizsgálat indult, mely során ellenőrzik, hogy a repülés szabályos volt-e, másrészt felmerül az akkor szolgálatban lévő légi irányítók felelőssége is. Ugyanis az irányítók monitorjai előre jelzik, ha két gép veszélyesen közel kerülne egymáshoz.


Szörnyethalt két restaurátor Egerben

Szörnyethalt két restaurátor Egerben, amikor az Eszterházy Károly Főiskola könyvtárának freskóit restaurálták - tudatta lapunkkal a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Oravecz Éva százados elmondta: a két miskolci szakember kedden kora délután egy fából és fémből készült állványzaton dolgozott, amikor a tartószerkezet padozatát tartó egyik elem eltört. 


Lemondott tisztéről Petrovics Emil

Lemondott tisztéről Petrovics Emil, a Magyar Állami Operaház zenei főigazgatója, mivel nem látott garanciát az intézmény megfelelő működtetésére.


Fájdalmasan félresiklott

„Fájdalmasan félresiklott” - szólt ünnepi beszédében a határon túli magyarok ügyéről Sólyom László, aki szerint „ez nem maradhat így”. A köztársasági elnök kijelentését Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úgy értelmezte, hogy az államfő a kettős állampolgárság ügyére gondolt. A kormány ezért határozta meg a nemzeti felelősség öt pontját, amelynek keretében támogatnák a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit, egy új közjogi státus megteremtését, valamint a beutazások könnyítését. Az államfő beszédében célzott arra is, hogy az emberi jogok érvényesülése Magyarországon olyan kincs, amelyet őriznünk kell. A terror elleni küzdelemről szólva kifejtette: „Könnyű az emberek biztonságigényére, a bennük rejlő félelemre alapozva elfogadtatni a szabadságjogok korlátozását.”


Életmód

Csingár Edit
Minőségellenőrzés a hipermarketekben

Rájár a rúd mostanában az Auchanra, hiszen ebben az évben már ötször ellenőrizte az ÁNTSZ a Pest megyei áruházait, és három ízben büntetést is kiszabott különböző okok miatt. Különösen visszhangosra sikerült azonban a múlt vasárnapi ellenőrzés, hiszen a szigetszentmiklósi Auchan több részlegét is bezáratták. Kedden már újra megnyithatta kapuit az áruház, miután nagy gyorsasággal korrigálta a hiányosságokat - melyek sajnos egyáltalán nem egyedülállóak a hazai kereskedelemben. Az eset megerősíti azt a tényt, hogy pusztán hatósági módszerekkel nehéz szabályozni a piacot, ehhez a vásárlók fellépése is szükséges. 


Zsurkán Mariann
Itt minden eladó

„Egyet fizet, kettőt kap”, „Az utolsó napok”, „Sale”, „Ne hagyja ki”, „A bolondnak is megéri” - ezekkel a szlogenekkel próbálják feldobni az áruházak a szezonvégi hangulatot. A leg-többen őrülten vágnak neki a nagy bevásárló „túrának”, ugyanis külön edzést igényel a több tonna ruha átturkálása, mert szó szerint ez történik bizonyos leárazást skandáló boltokban. Az már más kérdés, hogy megtalálják-e a megfelelő méretű vagy színű ruhadarabokat 40, 50 vagy akár 70 százalékkal kurtított árakon. Kicsit utánanéztünk annak, hogy valójában mi is kapható a minden évben egyre hamarabb kezdődő nyári vásárokon.


Fókusz

Széchey Noémi
A kivonulás ára

Öt nap alatt Izrael 21 település 8500 lakóját evakuálta szélsőséges incidensek és súlyosabb sérülések nélkül. Az erőszakos megnyilvánulásoktól tartó szakértők félelmei nem igazolódtak be, az utólagos értékelések szerint pedig az izraeli hadsereg és rendőrség jól vizsgázott a hadművelet során. Miközben a területeken az izraeliek már az utolsó „simításokat” végzik, a politikusok úgy vélik: új fejezet kezdődik a Közel-Keleten. Ariel Saron kabinetjének egyik tagja azt nyilatkozta: kilencven napon belül megkezdődhet az illegális ciszjordániai települések kiürítése is.


Tihanyi Péter
Mikor az ifjak tombolnak

2005. augusztus, Siófok, Ezüstpart. A víz nagyon finom. Estére a tömeg óriási, főleg fiatalok.  A főutakon végig lányok állnak. Két hónapon belül nyolcan haltak meg a városban. Közülük négyen stricik voltak, és hárman prostituáltak. Több szálloda így hirdeti magát: „Gyertek, fiatalok, ez a ti fővárosotok. Ez a szabadság városa!” 


Vagyim Arisztov, Szentpétervár
Ismeretlen ellenség Ázsiában

„Békés misszió - 2005” néven megtartották az első orosz-kínai közös hadgyakorlatot. Az elemzők többsége szerint a manőver a kapcsolatok új szintjét jelzi: úgy tűnik, Eurázsia két legnagyobb állama egyre szorosabb szövetségbe forr, és ez várhatóan komolyan befolyásolja majd a nemzetközi politikát a Közép-Ázsiát és a csendes-óceáni régiót érintő kérdésekben.


Gazdaság

Kovács Klára
Meglepő lépés

Igencsak meglepte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a piaci szereplőket. Hétfőn a Monetáris Tanács úgy döntött, 50 bázisponttal csökkenti az alapkamatot, ami augusztus 23-től 6,25 százaléknak felel meg. A pénzpiaci elemzők jó esetben 25 bázispontos csökkenésre számítottak, a „meglepi” azonban szerencsére nem ingatta meg a forint árfolyamát. 


Néhány napja Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kezdeményezésére közös nyilatkozatot írt alá Magyarország gazdaságpolitikai céljairól a két kormánypárt és az MDF parlamenti frakcióvezetője. Az eseményen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is. A parlamenti pártok nyilatkozatukban - többek között - célul tűzték ki a gazdaság és a társadalom versenyképességének javítását, az euró 2010. évi bevezetését, az állami bürokrácia csökkentését, az oktatási rendszer korszerűsítését, illetve az állami újraelosztás visszanyesését. Az ünnepi aláírástól elhatárolódó legnagyobb ellenzéki párt álláspontját Varga Mihály ismertette. A Fidesz képviselője „hiteltelennek” és „nemes általánosságokat megfogalmazó tizenkét pontos nyilatkozatnak” nevezte a megmozdulást, mivel - mint mondta - a konkrét kormányzati döntések éppen ellentétes irányt mutatnak ezekkel. Fotó: Vörös Szilárd


Török Flóra
Csöbörből vödörbe

Pénz nélkül vásárolni? Ma már nem lehetetlen. Ennek köszönhetően a magyar lakosság döntő része mindent hitelre vesz. Színes tévé, hifitorony, digitális fényképezőkép, nyári kalandtúra, 20 kiló virsli a sarki szupermarketből szinte kezdőrészlet nélkül, nulla forintért elvihető… De kinek jó ez? A jövőjét elzálogosító vásárlónak biztosan nem, még ha eleinte meg is van győződve arról, hogy jó bizniszt csinált. A bankok azonban gondoskodnak arról, hogy a delikvens lehetőleg fel se ocsúdjon ebből a mámorból. Az idei év tavaszán dobbantott hazánkban a Budapest Bank (BB) új „találmánya”, az Adósságrendező Hitelek, amelyek a „meglévő tartozásaikat, hiteleiket kiváltják, és egyetlen hitellé alakítják úgy, hogy közben akár havi törlesztései is csökkennek”. Nagy eséllyel azonban ezzel is csak csöbörből vödörbe jutunk. 


Ifj. Balogh Ferenc
Elektronikus diktatúra

Jön az új Windows Vista a Microsoft legújabb operációs rendszere. Bill Gates dollármilliárdokat adományoz jótékonysági célokra, nyíltan kiáll a homoszexuálisok érdekei mellett, s kósza hírek szerint indulni kíván az amerikai elnökválasztáson. Ha mindez nem lenne elég, újabb könyvet készül megjelentetni az elektronikus munkahelyek jövőjéről. Billel mindig történik valami. Mit forgathat a fejében az agyafúrt üzletemberből, a zseniális programozóból összegyúrt computer diktátor, akit a számítástechnikai világban csak „Bunny Man”-nek (Tapsi Hapsi) hívnak, s aki mellesleg a világ leggazdagabb embere? 


Kardos Anikó
Nagyot vágott a jegybank

Főként az olajárra figyeltek a befektetők a héten, amely valamelyest mérséklődött, tartósan magas volta azonban már megmutatkozott az amerikai inflációs adatokban is: a fogyasztói árak a júniusi 2,5 százalék után júliusban 3,2 százalékkal emelkedtek. Jelentős, csaknem 2,5 gyengülést mutatott a dollár árfolyama az euróval szemben, aminek az euró-zóna exportőr cégeibe fektetők örülhettek. Pert vesztett a Merck Vioxx nevű ízületigyulladás-csökkentő gyógyszere kapcsán, aminek következtében egészen elképesztő mértékű, 253 millió dolláros kártérítésre kötelezték a céget.


Háttér

Hubert József, Szobota Zoltán
Bíróság előtt a brókerügy

Megtörtént a vádemelés Kulcsár Attila és társai ügyében. A köztudatban „brókerbotrányként” ismert panama a jövő évi választások egyik fő kampánytémája lehet. Különlegessége, hogy ez az első olyan pénzmosási ügy Magyarországon, ahol a beforgatott pénzt tényleges gazdasági tevékenység során fel is használták. Az ügyészség „önnön vállát sűrűn veregetve” a médiát vádolja félretájékoztatással, és a témában kialakult közéleti „zavarokat” is a sajtó munkatársaira igyekszik hárítani. A két hete napvilágot látott Kulcsár-videó azonban súlyosan veszélyezteti az állampolgárok közintézetbe vetett bizalmát, mely a Medián felmérése szerint amúgy sem valami biztató: csak augusztusban egy hét alatt öt százalékot zuhanva most ötvenöt százalékon áll. Ebben egyebek mellett az is közrejátszhatott, hogy a nyomozás során az erre feljogosított szervek együttműködése nem volt kifejezetten zökkenőmentesnek mondható.


Kunstár Csaba
Orwellen túl

Az adatvédelemnek ma két fő kihívással kell szembenéznie: a csúcstechnológiával és a terrorizmus elleni küzdelem jelszava alatt elkövetett jogsértésekkel - nyilatkozta lapunknak Péterfalvi Attila. A csúcstechnológia adta kihívásokkal kapcsolatosan a biztos elmondta: napokon belül egy konferenciára utazik, melynek témája az lesz, hogy különböző cégeknek megengedhető-e olyan szoftver alkalmazása, amely egy telefonbeszélgetés alkalmával szerzett hangminta alapján bárkiről személyiségprofilt készít. Gyakorlatilag ez a grafológiának egy verbális változata - tudatta az ombudsman, aki szerint az adatvédők munkája Don Quijote-i küzdelemnek tűnhet, hiszen sok esetben csupán anynyit tudnak tenni, hogy késleltetik a csúcstechnológiával felszerelt rendszerek elterjedését; illetve megakadályozhatják azt, hogy illetéktelenek hozzájussanak az adatokhoz.


Hubert József, Szobota Zoltán
Bíróság előtt a brókerügy

A hét közepén megtörtént a vádemelés Kulcsár Attila és társai ügyében. A köztudatban „brókerbotrányként” ismert panama a jövő évi választások egyik fő kampánytémája lehet. Különlegessége, hogy ez az első olyan pénzmosási ügy Magyarországon, ahol a beforgatott pénzt tényleges gazdasági tevékenység során fel is használták. Az ügyészség önnön vállát sűrűn veregetve a médiát vádolja félretájékoztatással, és a témában kialakult közéleti „zavarokat” is a sajtó munkatársaira igyekszik hárítani. 


Kunstár Csaba
Orwellt már túlhaladtuk

A terrorizmus elleni küzdelem címszó alatt ma mindent el lehet adni - állítja lapunknak adott interjújában az adatvédelmi ombudsman, aki arra a belügyminisztériumi elképzelésre reagált, hogy egységes rendszerbe kellene foglalni a hazai térfigyelő kamerahálózatokat. Péterfalvi Attila szerint Magyarországot nem fenyegeti terrorveszély, így indokolatlan lenne bármiféle jogkorlátozást bevezetni. A beszélgetésben a biztos kifejtette: örült volna annak, ha a parlament megszavaz egy politikai marketingről szóló törvényt. 


Hajdú Sándor
Új alapokon a Fidesz–RMDSZ viszony

Közös tusnádi sajtótájékoztatójukon Markó Béla és Orbán Viktor visszaigazolták, ami már tavasz óta sejthető volt: új alapokra kívánják helyezni az RMDSZ-Fidesz viszonyt. A két párt vezetése szeptember közepén hivatalosan is tárgyalásokat folytat majd. Lapunknak többen is úgy nyilatkoztak: feltehetően a korábbi hűvös, néha már ellenséges hangulat barátira változik. 


Hubert József, Kalmár Mónika
Megkezdett kezelés

Az orvosok elmaradt ügyeleti díjaira mintegy 20-25 milliárd forintot kellene kifizetnie a költségvetésnek, amennyiben a bíróság jogerősen az egészségügyi dolgozók javára dönt. Ez a nem várt kiadás komoly nehézségek elé állítaná az egyébként is pénztelen egészségügyet. Az ÁSZ szerint a magyar kórházak adósságállománya több mint négymilliárd forint. 


Kovács Klára
Csáberős magyarok

- Ez összefüggésbe hozható hazánk uniós tagságával. Magyarországnak még mindig jelentős előnye van a költségek tekintetében. Németországban például négyszer akkora bérköltséggel lehet termékeket előállítani, mint nálunk. Előnynek számít az is, hogy nálunk a legmagasabb egész Kelet-Európában a termelékenység, ezért a termelő cégek számára továbbra is versenyképesek vagyunk. A hozzánk érkező külföldi tőke felfutásában tehát alapvető jelentőséggel bír az uniós tagságunk, illetve az, hogy meg tudtuk őrizni a versenyképességünket. Nem panaszkodhatunk, az idén is jelentős a befektetői érdeklődés, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht.-nál (ITDH), kétszáznyolcvan-háromszáz projekten dogozunk. Az érdeklődők számának emelkedése mellett az előző évek tendenciáiban is változást tapasztalunk.


Töretlen kincstári optimizmus

Meglehetősen vegyes képet fest a magyar gazdaság az év derekán. Egyfelől szépen csökken az infláció (3,6%), miközben dinamikusan nő a gazdaság (3,6%), ugyanakkor szépen növekszik a munkanélküliségi ráta is (7,1%), és a félévre „sikerült” teljesíteni az egész évre tervezett költségvetési hiányt. Hogy mit hoz a második félév, az most nehéz lenne megmondani - mindenesetre a Pénzügyminisztériumban töretlen a kincstári optimizmus. A makrogazdaság ellentmondásai ellenére Magyarország továbbra is vonzó a külföldi befektetők számára, sőt az év során újabb rekordokat dönt a tőkebeáramlás. Az év végére várhatóan megközelíti a befektetett tőke mennyisége a 4 milliárd eurót. 


Hit és értékek

Benke László
Csak Róma egyesíthet

Mint arról lapunk is beszámolt, múlt héten az esti áhítat során egy háborodott elméjű asszony késszúrással megsebesítette a taizéi szerzetesközösség vezetőjét, Roger Schütz testvért, aki néhány perccel később belehalt sérüléseibe. A keresztény egység megteremtése érdekében létrejött taizéi mozgalom alapítója központi szerepet játszott az ökumenizmus térnyerésében, halála pedig ráirányította a figyelmet a keresztény egységtörekvések jövőjére. 


Külpolitika

Fekete hónap

A polgári repülés utóbbi évtizedének legtragikusabb hónapjává vált az idei augusztus, miután a héten újabb utasszállító repülőgép zuhant le Dél-Amerikában. A perui járat valószínűleg műszaki okok miatt járt szerencsétlenül az őserdő felett. A zuhanást a gépen utazó 100 embernek több mint a fele, 52 ember sérülésekkel ugyan, de túlélte. 


Robertson vihart kavart

Diplomáciai vihart kavart az ismert amerikai televíziós személyiség, Pat Robertson egyik kijelentése, amelyben azt fejtegette, hogy sokkal olcsóbb lenne likvidálni a szélsőséges nézeteiről és a Fidel Castróhoz fűződő barátságáról hírhedt venezuelai elnököt, Hugo Chavezt, mint „háborút indítani ellene”.


Földrengések a Földközi-tengernél

Két napon belül két közepes erősségű földrengés rázta meg a Földközi-tenger térségét. Előbb a Richter-skála szerinti 4,4-es erősségű földrengés okozott kisebb riadalmat Rómában. Az emberek az utcákra szaladtak, és több turista is pánikba esett. Károkról vagy áldozatokról nem érkezett jelentés.


Széchey Noémi
Schröder, az újraegyesítő

„Nyugtalan a keleti front” - írja a Der Spiegel a közelgő németországi választásokat megelőző kampányt elemző cikkében. Mindkét kancellárjelölt, Angela Merkel és Gerhard Schröder is a keleti tartományokra összpontosít kampánya finisében annak érdekében, hogy megnyerje magának a kelet-németországi választókat, akiknek általános elégedetlensége meghatározó lehet a szeptember 18-ára kiírt választások végkimenetelét illetően.


Hetek-összeállítás
Ki védi meg a fiatalokat?

Csak az ifjúság által tud az egyház megújulni és megfiatalodni - szólt II. János Pál felismerése, amellyel 1984-ben elindította a világ nagyobb városaiban két-három évente megrendezendő katolikus ifjúsági világtalálkozókat. A Kölnben tartott mostani, 20. világtalálkozó liturgiai csúcspontján csaknem egymillió ember, köztük főpapok és vezető német politikusok előtt pontifikált misét az első külföldi útjára látogató XVI. Benedek. Vallásra a modern embernek is szüksége van - hangzott a pápa egyik fő üzenete a szabadtéri zárómisén -, napjainkban azonban a vallási irányzatok valóságos robbanását éljük át, ami oda vezet, hogy a vallásos hit sok helyen egyenesen piaci termékké, a fogyasztói világ részévé válik, és egyesek profitszerzésre használják. „Kiválogatják maguknak, ami tetszik, s egyesek annak a módját is tudják, hogy miként lehet ebből hasznot húzni” - panaszolta XVI. Benedek. 


Hetek-összeállítás
Tűz, víz és sár

Tűz és víz: e két őselem tépázza napok óta Európa nyugati és középső részét. Míg az erdőtüzek Portugáliában, Spanyolországban és Franciaország déli részén okoztak súlyos károkat és komoly fennakadásokat, addig Svájcban, Ausztria nyugati részén, Németország déli részén, Romániában, Szlovéniában, Horvátországban és Bulgáriában a hirtelen megáradt folyókkal kellett felvenni a harcot. A szélsőséges időjárási jelenségek idei sorozata minden kétséget kizáróan tovább folytatódik.


Bugár Árpád, Pozsony
Elcsúszott a százmillión

A héten a szlovák kormányfő javaslatára az államfő visszahívta posztjáról a szlovák gazdasági minisztert, Pavol Ruskót, aki egyben a négyes kormánykoalíció egyik pártjának, az Új Polgári Szövetségnek (ANO) is az elnöke. Az önkéntes távozást visszautasító Rusko menesztése után fennáll a veszély, hogy összeomlik a koalíció, s ez akár előrehozott választásokhoz is vezethet az országban.


Sport

Anderson Correa
Utcagyerekből futballcsillag

Kábítószeres utcagyerekként kezdte „pályafutását”, jövőjét bűnözőként képzelte el - ma mégis a világ legjobb futballválogatottjának és egyben a Bayern München csapatának meghatározó embere. A magát pünkösdi-karizmatikus kereszténynek valló Zé Roberto ezt a radikális változást egyértelműen „Isten beavatkozásának” tartja.  A világklasszis középpályás a horvát-brazil válogatott mérkőzés előtt adott exkluzív interjút lapunknak, amelyben személyes hitéről beszélt.


Munkatársainktól
Kiütés

A Real Madrid és az argentin válogatott vendégjátéka után ezen a héten az a Manchester United csapata vizitált Budapesten, amely háromgólos előny birtokában várhatta a Debrecen elleni BL-selejtező visszavágóját.


Szabadidő

Makki Marie-Rose
Közelítünk a megoldáshoz

Magyarországon elkészült a madárinfluenza elleni oltóanyag, a sikeres állatkísérleteken már túl vagyunk, most az emberi tesztelésen a sor - adták hírül a hazai médiumok a héten. Annyiban félrevezető a hír, hogy azt a hamis képzetet keltheti: a magyar szakembereknek hála már biztosan a kezünkben van a - még szerencsére ismeretlen - emberről emberre terjedni képes madárinfluenza-vírus elleni oltószer egy esetleges világjárvány kitörése esetén.


Nem kultúrmisszió

Elég rosszak a kilátások, ha a piacvezető kereskedelmi televízió őszi programismertetésének legnagyobb top secret-je az, hogy Ganxsta Zolee és a Kartell készülődnek valamire. De hogy mire, az még szeptember hetedikéig titok marad. A csatorna sajtótájékoztatóján tovább borzolták a kedélyeket: ősztől ismét látható lesz Balázs és Mónika, újra műsoron a Kész Átverés, a Huszonegyedik Század és a Gálvölgyi Show.


Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi négyszeres olimpiai bajnok, legendás mesterszakács és mestercukrász, többek között a Gundel étterem volt séfhelyettese és a Gundel Károly Vendéglátó Technikum egykori tanára. Akik nemcsak elképzelni, hanem látni is szeretnék, miként készülnek el Laci bácsi remekművei, együtt főzhetnek vele a televízión keresztül. Műsora a Magyar ATV-n látható minden hétköznap reggel 8.10-től 8.20-ig és 12.45-től 12.55-ig, vasárnaponként pedig 13.05-től 13.35-ig. 


Színes

Üvöltő ebek

„Vissza a természetbe!” - írta Rousseau, pedig ő még nem hallott a panelről, a pingpongütőnyi vastag falakról, az éjszakai liftkoncertről, a kedves szomszéd drum&bass mélynyomóiról vagy a gyengébbik nem meggyőzését szolgáló bel cantóról. Ezt elkerülendő, tömegesen választják a kertes házak által nyújtott magasabb komfortosztályt, csakhogy…


DUMA PLÁZA

Ha majd lesz gyerekem, veszek egy iker-babakocsit, és azt mondom majd neki, hogy volt egy ikertestvére, de nem fogadott szót… (graffiti)


Trák kincsek nyomában

Bolgár régészek az egykori Trója kincseinek megfelelő értékű aranyékszerekre bukkantak az ország közepén elhelyezkedő Dabene nevű faluban végzett ásatások során. Több mint 15 ezer trák királyi ékszert tártak fel, melyek a Kr. e. 3. évezredből származnak. „A lelet azért is bír nagy jelentőséggel, mivel ezek a darabok a királyi ékszerek remekeinek számítanak. Egész Európában, valamint a Közel-Keleten csupán egyetlen feltárás vetekedik ezekkel a különösen finom darabokkal - ezek az ősi Trója kincsei. Az aranytárgyak nagy száma, illetve a hozzáértő megmunkálás megkérdőjelezi Trója főségét az aranyművesség legnagyobb ősi centrumát illetően” - nyilatkozta Bozhidar Dimitrov, a bolgár Nemzeti Történelmi Múzeum igazgatója. A Dabene közeli ásatások egy évvel ezelőtt kezdődtek, miután egy régész az egyik falusi farmer feleségének nyakában egy olyan aranyláncot fedezett fel, melyet a farmer a saját földjén talált.


Széna vagy szalma

Teddy esetében valószínűleg egyik sem. Az angliai Samantha Ashby lova ugyanis az emberi szénanáthához hasonló tüneteket produkál, amint az említett takarmány közelébe kerül. Az ehhez társuló porallergia miatt a balszerencsés négylábú csakis portalanított eledelt fogyaszthat, az allergiára jellemző légútbeszűkülés Teddynél ugyanis asztmás rohamokat válthat ki. Az állatorvos-gyógyszerész véleménye szerint legjobb lenne, ha Teddynek lenne készenléti inhalálókészüléke. De mivel a megelőzés jobb a gyógyításnál, távol kell tartania magát a szénával való mindenféle érintkezéstől. (Ananova)


Biztos úr, írja a többihez

Belefáradt, hogy úton-útfélen megbüntetik? Egy svéd társaság újszerű biztosítást kínál a gyorshajtó, tilosban parkoló autósoknak. Ha regisztrálják magukat a svéd Bisso weboldalán (), és 850 korona (körülbelül 22 ezer forint) éves díjat fizetnek, biztosítva vannak évi három gyorshajtás erejéig, feltéve, hogy a sebességtúllépés nem haladja meg a 30 km/órát. 


Lehet egy kecskével több?

Még mindig nem kapott választ házassági ajánlatára az a kenyai képviselő, aki Bill Clintonnak negyven kecskét és húsz tehenet ajánlott fel lánya kezéért. Godwin Kipkemoi Chepkurgor a volt elnök öt évvel ezelőtti látogatása után kérte meg Chelsea Clinton kezét.


Mi van a képen?

3. Gulliver a kínai piacon


Vélemény

Jehuda Lahav, Tel Aviv
A szomszédom az ellenségem

A Hetek múlt heti számában egy cikk utalt a palesztin és az izraeli történelem-felfogás közötti vitákra. ( Hetek, 2005. augusztus 19.) A nézeteltérés nem is csoda, ha megnézzük, hogy mit is tanítanak az iskolákban a határ két oldalán. A palesztin iskolákban még mindig többnyire a régi jordán, illetve egyiptomi tankönyveket használják. Annak ellenére, hogy Egyiptom is, Jordánia is békét kötött Izraellel, e tankönyvek eltekintenek Izrael lététől, gátlástalanul uszítanak az izraeliek és általában a zsidók ellen. A kevés új palesztin tankönyv sem igen különbözik szellemiségében a régiektől. Mahmúd Abbász (Abu Mázen) palesztin elnök nemrégen kifejezte hajlandóságát, hogy megvizsgáltatja a tankönyveket -, de a kölcsönösség elve alapján: ne csak a palesztin, hanem az izraeli tankönyveket is vizsgálják meg.


Tollhegy

Elhallgatott információk