Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IX. évfolyam, 8. szám, 2005. február 25

Belpolitika

Szobota Zoltán
Megbukhat az ügynöktörvény

Politikusaink immár a Parlament falai között „szenvednek” tovább az ügynöktörvénnyel. Zavar egyedül a Fidesz oldalán mutatkozik: nem tudni hogy a higgadtabb Demeter Ervin kompromisszumra hajló álláspontja, vagy a „bepánikolt” Kövér László agresszív elutasításpárti magatartása határozza majd meg a végszavazást.


Hetek-összeállítás
Jelöltáradat

Szokatlan módját választotta több értelmiségi, hogy beleszóljon a közelgő köztársasági elnöki jelölés folyamatába. Éles hangú, a politikai elitet „harácsolással” és „törvényszegéssel” vádoló nyílt levelükben Sólyom László, az Alkotmánybíróság legelső elnöke mellett teszik le a voksukat. Korábban lehetséges jelöltként Szili Katalin - az egyik legnépszerűbb magyar politikus - és Lévai Katalin EP-képviselő neve is felmerült. 


Munkatársunktól
Semjén lehet a magyar Buttiglione

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke egy héten belül kétszer „szólt be” az SZDSZ-nek. S mivel azt is jelezte: Kuncze Gábor pártelnök távozhatna a közéletből, mi sem volt természetesebb, hogy a liberálisok is hasonló jókat kívántak neki az idei esztendőre. 


Délelőtti drogdiszkó a belvárosban

Több csomag kábítószergyanús anyagot találtak, és huszonöt főt előállítottak a rendőrök egy fővárosi szórakozóhelyen a vasárnap délelőtt tartott ellenőrzés során.  A kábítószeres partikra jellemző, hogy a szerek hatására akár több napig is tarthatnak, ezért nem volt „különös”, hogy vasárnap délelőtt diszkóztak a fiatalok.


Életmód

Csingár Edit
Szabad a füst

Magyarország, mint oly sok mindenben, a dohányzás elleni harcban is fáziskésésben van nyugati társaihoz képest. Míg külföldön a dohányipar ellen megnyert látványperek, a „Marlboro man”-ek és egyéb közismert személyek tüdőrákos elhalálozása, a politika és a dohánylobbi beigazolódott kapcsolata sokkolta a közvéleményt, addig nálunk még a dohányipar által szponzorált orvosi kutatások és intézmények sem okoznak sajtóbotrányt. Dr. Szilágyi Tibor, az Egészségünkért a XXI. Században Alapítvány ügyvivője, a dohányzás elleni küzdelem nemzetközileg elismert szakembere szerint a dohányipari szponzorálás betiltása mellett már az is komoly eredmény lenne, ha a meglévő törvényeket betartanánk. 


Fókusz

Mérő Miklós
Telepes-kálvária

„Saron, Lili vár rád!”, „Saron, Rabin vár rád!”, „Saron, te leszel a következő!”, „Saron felosztja Jeruzsálemet!”, „Saron elárulja a zsidóságot!”, „Saron a cionizmus gyilkosa!”. Ilyen és ehhez hasonló feliratokkal találkozik a járókelő az izraeli nagyvárosok, a gázai és a ciszjordániai települések utcáin, útjain azóta, hogy Ariel Saron izraeli kormányfőnek mind a huszonegy gázai és négy ciszjordániai zsidó település felszámolásáról szóló javaslata törvényerőre emelkedett a kneszetben, a jeruzsálemi parlamentben. 


Somorjai László
Tizenöt év vesztesei

A magyar gazdák egy része úgy érzi, megtett mindent, mégis hoppon maradt: a hazai és uniós támogatások még mindig késnek, nekik azonban fizetniük kell a kiadásokat, a banki részleteket. A Felvonulási téren felsorakozott traktorok százai közül sok gépen ott áll a felirat: „a bank tulajdona”. A hivatalok késlekedése vagy packázása mögött a tüntetők a kormány, és egyenesen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyét vélik ellenségként felfedezni, így a keddi gazdademonstrációt kormányellenes kirohanások tarkították. Pedig a kevesebb mint fél éve hivatalában lévő miniszterelnök aligha tehető felelőssé azért, amit az előző kormányok elmulasztottak. A gazdák elszántak: kitartanak, míg a kormány meg nem állapodik velük az elmaradt pénzek mielőbbi, biztos kifizetéséről.  Lapzártánk idejére „megmerevedett a front”: a gazdák a Kossuth tér egyik oldalán, az METESZ székházában várták az agrártárca képviselőit, míg a földművelési miniszter és a kormány képviselői tőlük ötven méterre, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban (FVM) vártak a gazdákra, akiknek előző napon átadott, tizenkét pontból álló petíciójának első passzusa - ami a tárgyalások azonnali megkezdéséről szól - egyelőre meghiúsult. 


Gazdaság

Kardos Anikó
Toppon a régió tőzsdéi

Miközben mind az amerikai, mind a nyugat-európai részvénypiacok mérsékelt esést könyvelhettek el a múlt héten, szárnyalt a kelet- és közép-európai régió. A legjobban teljesítő részvénypiac az „egzotikus” szófiai tőzsde lett, a SOFIX index 9 százalékkal ugrott meg, de alig maradt el a BUX erősödésétől a bukaresti BET index 5,4, illetve a zágrábi CROBEX index 5,2 százalékos emelkedésével. 


Papp Levente
Bomba üzlet a fegyver

A fegyverek kereskedelme egyik legjobb üzlet a világon, nem véletlenül, hiszen ebben az iparágban könnyű extraprofitra szert tenni. Különösen igaz ez, ha a tranzakció valamilyen szempontból illegálisnak minősül. Az orosz korrupció miatt a volt szovjet atomfegyverek jelentős része terroristák kezére kerülhetett, most ez okozza a legtöbb bonyodalmat. 


Munkatársunktól
Indulnak az idei pályázatok

Elindultak az idei uniós pályázatok. Az elmúlt hét közepén Kóka János gazdasági miniszter hivatalos sajtótájékoztató keretében ismertette a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) 2005. évi pályázatait, amely iránt a tavalyi esztendőhöz hasonlóan ezúttal is óriási érdeklődés mutatkozott. A miniszteri bejelentést követő két nap alatt 40 ezren keresték fel a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapját, hogy megnézzék és letöltsék az idei lehetőségeket. 


Major Nóra
Szárnyalsz vagy belebux

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) irányadó indexe, a BUX már ebben az évben közel 20 százalékos emelkedést produkált, és jelenleg több mint 17 500 ponton áll. Úgy tűnik tehát, hogy folytatódik a tavalyi, több mint 57 százalékos növekedési hullám. De mennyire maradhat tartós ez a szárnyalás a közeljövőben? Mire számíthatnak ebben a „klímában” a befektetni szándékozók? A Heteknek nyilatkozó közismert értékpapír-piaci elemzők is erre keresték a választ.


Kovács Klára
Kedvező tendenciák

Ez volt a meglepetés hete. Meglepetésszerűen alacsonyra sikerült a januári infláció, és meglepetésszerűen nagyot vágott a jegybank a kamaton. S ami ennél is meglepőbb, az MNB minden eddiginél nagyobb arányban csökkentette az idei inflációs prognózisát. Ha igaza lesz, az idén 3,4 százalékos lesz a pénzromlás üteme. Ami biztos, hogy a jegybanki alapkamat január 22-től 8,25 százalék, aminek hatására remélhetően hamarosan csökkennek a hitelkamatok is. 


Háttér

Hechs László
Libanonnak elege lett Szíriából

George W. Bush amerikai elnök Brüsszelben azt követelte: Szíria szüntesse be az iraki, valamint a tűzszünetet felszámolni szándékozó palesztin és egyéb terrorcsoportok támogatását, és vessen véget Libanon megszállásának. Bush korábban Rafik Hariri egykori libanoni kormányfő meggyilkolásáért is Damaszkuszt tette felelőssé, és az Egyesült Államok damaszkuszi nagykövetét konzultációra hazarendelte. Szíria és Irán válaszul, szorosabbra fűzve katonai együttműködését, védelmi paktumot kötött. 


Tarik Demirkan
Kurd előretörés Irakban

Az iraki választások után mennyire közeledett a térség a békéhez? A pesszimisták szerint a választások eredményei csak újabb konfliktusokat fognak gerjeszteni, sem hogy a békét erősítenék. Ennek legbiztosabb jele, sajnos, a pár nappal a hivatalos eredményhirdetés előtt Bejrútban elkövetett merénylet volt.


Makki Marie-Rose
Vírus van, járvány nincs

Az Európa-szerte növekvő számú influenzás vagy influenzaszerű megbetegedések a médiahíresztelésekkel ellentétben nem a kontinensünkön két-három évtizedenként megjelenő, gyilkos influenzajárványok legújabbika. A szakemberek szerint szokványos szezonális vírusokról van szó, igaz, idén jóval tömegesebb méretekben, mint az előző években. Az elmúlt héten hazánkban 60 százalékkal betegedtek meg többen, mint egy héttel korábban. Országos járványról nem beszélhetünk, helyi gócpontok azonban kialakultak.


Galántai Rita
A madárinfluenza veszélyei

A hírhedt spanyolnáthához is hasonló, pusztító influenzajárványt prognosztizál a Reuters nemrégiben közzétett írása. A kissé baljós hangvételű cikk nem tartja kizártnak, hogy az ázsiai madárinfluenza újra emberre is fertőző formát vesz fel. Ha az eddigiekkel ellentétben nem csak állatról emberre, hanem emberről emberre is képes lesz terjedni, akkor komoly veszélyt fog jelenteni. Az esély mindenesetre megvan, s ennek megfelelően az USA-ban megkezdték a madárinfluenza elleni vakcina kifejlesztését. 


Munkatársunktól
Leszázalékoltak serege?

A jövő generáció egészségét, boldogulását illetően óriási felelősség hárul ma az iskolai nevelésre. A modellértékű tapasztalatok azt mutatják, hogy az oktatási rendszeren keresztül jelentősen javítható lenne a jövő nemzedék - sőt, a szülők és tanárok - életmódja is, amely jelenlegi formájában katasztrofálisnak nevezhető. A gyerekek egész személyiségét felkaroló iskolához ma nem az emberi, sokkal inkább az anyagi feltételek hiányoznak. 


Hit és értékek

Busa Viola
A lába sérült, a hite egészséges

A harminckét éves David Rozelle kapitány napokon belül útra kel, hogy részt vegyen második iraki bevetésén. A harmadik fegyveres lovasezred parancsnokaként már minden szükséges előkészületet megtett, csak személyes poggyászát kell becsomagolnia. Rozelle azonban eggyel több bőrönddel érkezik majd Irakba, mint első küldetésekor: a pluszcsomagban három műlábat visz magával. A kapitányról, aki az első olyan katona az amerikai hadtörténelemben, aki visszatér arra a harcmezőre, ahol elvesztette egyik végtagját, a CBN televízió 700-as Klub című műsora készített összeállítást.


Nem bűncselekmény a melegkritika

Egy svéd fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte annak a lelkésznek az első fokú elítélését, aki istentisztelete alkalmával „rákos daganatnak" nevezte a homoszexuálisokat. 


Interjú

Szlazsánszky Ferenc
Én sem vagyok 100 százalékig SZDSZ-es

- Attól, hogy valaki liberális alapértékeket vall, és az életét is ezen értékek mentén éli, még nem feltétlenül szavaz a Szabad Demokraták Szövetségére. Nem zárható ki, hogy vannak közöttük MSZP- és Fidesz-szavazók is. Persze az a célunk, hogy magunk mellé állítsuk a liberális attitűdű szavazókat, de tény, nem vagyunk eléggé hatékonyak. Vagyis a hibát mi követjük el.


Külpolitika

Morvay Péter
Egy cél, két út

„Nem fogadjuk el azt a hamis képet, amely a nyugati világot az idealista Egyesült Államokra és a cinikus Európára osztja fel” - ezzel a békéltető kijelentéssel indult el George W. Bush amerikai elnök három országot érintő európai útjára. Bár vannak, akik egyfajta Canossa-járásként igyekeznek beállítani Bush tárgyalásait a Donald Rumsfeld által nemrég még „a régi Európa” országai közé sorolt államok vezetőivel, az engesztelő hangvétel és a barátságos gesztusok kölcsönösek voltak. Javier Solana, az unió külpolitikai biztosa szerint a „feszültségek elmúltak”, és ideje „a jövő felé fordulni”. A mosolydiplomácia ellenére a vitatott kérdések többségében továbbra is szakadék választja el az amerikai és az európai álláspontot. A kontinens lakóit is hidegen hagyják a „transzatlanti egység új korszakáról” szóló hangzatos mondatok: egy felmérés szerint az európaiak 76 százaléka elutasítja azt, ahogy szerintük Bush a nemzetközi kapcsolatokat kezeli.


Vagyim Arisztov
Fagyos mosolyok

Oroszországban az elmúlt 15 évben nem volt példa olyan mértékű feszültségre külpolitikai körökben, olyan aktivitásra a politológusok, politikusok között, és olyan ellentétes véleményekre a médiában, mint amilyet Vlagyimir Putyin és George W. Bush szlovákiai találkozójának előestéjén tapasztalhattunk. Nincs igazuk azoknak, akik szerint az idei amerikai-orosz csúcstalálkozó egyenesen stratégiai jelleget hordoz annak ellenére, hogy a formáját tekintve átlagosnak számít - amolyan munkamegbeszélés két nagyhatalom vezetői között. 


Bugár Árpád, Pozsony
Szlovákia jelest kapott Bushtól

Szlovákiában nagy várakozás és készülődés előzte meg a Bush-Putyin csúcstalálkozót, amelyet az ország önálló történetének egyik legnagyobb súlyú eseményeként értékelnek nemcsak a politikusok, de a közvélemény is. Az orosz-amerikai elnöki tárgyalásnak helyszínt adó pozsonyi várat és környékét lényegében lezárták, még az ott lakók is inkább elköltöztek erre az időre. Hatalmas érdeklődés előzi meg Bushnak a Hviezdoslav téren mondandó beszédét, amelyre, bár szigorú ellenőrzések árán, de mindenki eljuthat. Bush a Putyinnal való tárgyalás előtt - amelynek tervezett hosszát az utolsó nap az eredeti négy óráról kettő és félre csökkentették - találkozik Dzurinda kormányfővel és Gasparovic elnökkel. 


Elítélte ügynökeit a szlovák püspöki kar

A szlovák egyház elnézést kért egykori ügynök-papjai bűneiért. A szlovák katolikus püspöki kar állandó konferenciája nem tagadta, hogy a csehszlovák kommunista rendszer rettegett államrendőrségének, az StB-nek az egyház egyes papjai és magas rangú méltóságai is ügynöki szolgálatokat tettek, amiért a testület elnézést kért a sértettektől, számítva megbocsátásukra.


Bohács Zoltán, Róma
A terroristák elérték céljukat

Közel ötszázezer ember gyűlt össze a múlt szombaton Rómában, követelve egy Irakban elrabolt olasz újságírónő, Giuliana Sgrena szabadon bocsátását. Mindennek oka az az olasz sajtóhoz eljuttatott videofelvétel, amelyen az újságírónő minden emberi méltóságától megfosztva szabadon bocsátásáért, valamint az olasz csapatok kivonásáért könyörög. Mind a videofelvétel, mind az annak következményeként létrejött tüntetés a terroristák céltudatos és precíz tervezése eredményének tűnik, s azt mutatja, hogy ha akarják, képesek bármelyik európai ország közéletébe aktívan beavatkozni.


Riport

Hajdú Sándor
Gyermekek mindenáron

A 67 éves Adriana Iliescu ez év január közepén egy bukaresti kórházban hozta világra 1,45 kilogramm súlyú kislányát. A hölgy kilenc éven keresztül hormonkezelést kapott annak érdekében, hogy gyermeket vállalhasson. Az egykori egyetemi tanár asszony története nem mindennapi, hiszen évek óta dédelgetett anyasági terve vált valóra, amivel világrekordot is döntött. Az eddigi korelnöki csúcsot egy indiai sorstársnője tartotta, aki 65 éves korában szült fiút.


Sport

Erdei L. Tamás
A Hóhér újra győzött

Bernard Hopkins a boksztörténelem egyetlen olyan ökölvívója, aki megszerezte mind a négy elismert világszervezet bajnoki övét, és zsinórban huszadik címvédő összecsapását is sikerrel abszolválta. Ezzel Hopkins már egy évtizede a középsúly vitathatatlan bajnoka. 


Uzoni Simon Péter
A legkisebb lett a legnagyobb

Kelet 125:115-re nyerte meg az 54. All Star-mérkőzést, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság idényfelező gáláját. Az esemény Denverben, a Pepsi Centerben került megrendezésre, ahol 18 ezer 227 ember nézhette élőben az NBA legjobbjait, és további 221 országban több mint 40 nyelven követhették nyomon a mérkőzést.


A bajor tüzérek lőttek az ágyúsokra

A Bajnokok Ligájának keddi játéknapjának legnagyobb meglepetését a Bayern München parádés játéka és megérdemelt győzelme eredményezte az Arsenal ellenében. A kép remekül ábrázolja a honfitársai ellen gyenge napot kifogó német válogatott hálóőr Jens Lehmann kiszolgáltatottságát, akit háromszor is megoldhatatlan feladat elé állítottak a hazaiak támadói. Fotó: Reuters


Szabadidő

volt egyszer egy kis zsidó

Kányádi Sándor költő Romániában, az erdélyi Nagygalambfán született 1929-ben. A falu egyaránt otthont adott székelyeknek, örményeknek, zsidóknak, akiknek kultúrája, zenéje, költészete, hagyományai az együttélés során erősen hatottak egymásra. 1944-ben, az akkor már Magyarországhoz tartozó településről is elszállították a zsidó lakosokat. Először csak gettóba, majd marhavagonban Auschwitzba vitték őket. Többségük nem tért vissza sosem. 


2004 a siker éve a Sofitelben

A Sofitel Atrium Budapest Szálloda 2004-ben az elmúlt öt év legmagasabb vendégszámát és legnagyobb árbevételét érte el. A legtöbb vendégéjszakát angolok, amerikaiak, németek és franciák töltötték benne. A 2003-ban megújult francia tulajdonú szállodának szolgáltatásai folyamatosan bővítésével nemcsak a meglévő törzsvendégkört sikerült megtartania, hanem sok új vendéget is magához vonzott. 


Nehézkes munkavállalók

Egy, a napokban napvilágot látott felmérés szerint nem igaz, hogy csak a magyar munkavállalók mozdíthatatlanok - mondja Deák Andrea, a Neuman International Kft. ügyvezetője. Európa egyik legnagyobb fejvadász cégének magyarországi igazgatója szerint a kelet-közép-európaiak külföldi munkavállalási kedve oly csekély, hogy a ma érvényben lévő ideiglenes korlátozások megszűnte után sem kell nagyarányú migrációra felkészülni. 


Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi négyszeres olimpiai bajnok, legendás mesterszakács és mestercukrász, többek között a Gundel Étterem volt séfhelyettese és a Gundel Károly Vendéglátó Technikum egykori tanára. Akik nemcsak elképzelni, hanem látni is szeretnék, miként készülnek el Laci bácsi remekművei, együtt főzhetnek vele a televízión keresztül. Műsora a Magyar ATV-n látható minden hétköznap reggel 8.10-től 8.20-ig és 12.45-től 12.55-ig, vasárnaponként pedig 13.05-től 13.35-ig. 


Színes

Webről letölthető ínyencfalatok

Rövidesen szögre akaszthatják tarisznyáikat a chicagói ételkihordók, ha Homaru Cantu, a Moto étterem főszakácsa a tettek mezejére lép. A műszaki megoldások iránt érdeklődő gasztronóm irodai nyomtatóját oly módon alakította át, hogy tinta helyett különféle zöldség- és gyümölcslevet „nyomtasson” a szójából és étkezési keményítőből készült - természetesen ehető - papírra.


DUMA PLÁZA

„Bocsáss meg az ellenségeidnek, de ne felejtsd el a nevüket!” (John F. Kennedy )


A férfiak állítólag jobb sofőrök, mint a nők

Robin Cummins, a brit kormány Közlekedési Ügynökségének fővizsgálója 1,5 millió gépjárművezetői tesztet néz át minden évben. Ezek tanulmányozása közben arra a következtetésre jutott, hogy a férfi sofőrök „több természetes képességet” mutatnak, mint hölgytársaik. „Összességében úgy tűnik, hogy a férfiak gyorsabban elsajátítják az alapvető jártasságot. A fiatalembereknél sokkal több természetes képesség látszik.


Robert Pearyre emlékezve

A 85 éve elhunyt amerikai sarkkutató, admirális 1886-ban vállalkozott első sarkvidéki útjára. 1891-től 1909-ig hét utat tett a sarkvidéken, feltárva Grönland belső területeit, és megállapította, hogy sziget. 1909. április 6-án a világon elsőként érte el az Északi-sarkot. Az utóbbi időben egyre inkább terjed az a vélemény, hogy Peary csak a sark közelében járhatott, attól valószínűleg még több száz kilométer távolságra, ám meghamisította a méréseket, hogy az Északi-sark felfedezőjeként szerepelhessen.


Kutyatár, kutyatár

Egy rövid szőrű német vizsla nyerte el idén a legszebb kutyának járó díjat a Westminsteri Kennel Klub kutyabemutatóján. Több mint kétezer versenytársat győzött le, s lett a világ legnagyobb kutyabemutatójának idei győztes ebe. A Carlee névre hallgató, barna-fehér szőrű lánykutyus méltóságteljesen pózolt, miközben a közönség a Madison Square Gardenen lelkesen éljenezte mint a 129. évi kutyashow győztesét. 


Ide a lóvét djorsan

„Amit Jancsi nem tanul meg, nem tudja azt János” - tartja a szólás. Ez lett a veszte annak a bankrablónak is, akire a rendőrség tizenhárom rendbeli rablást tudott rábizonyítani helyesírási hibái alapján New Yorkban.


Mi van a képen?

1, Lövölde tér, itt mindig hideg van. 2, Kezdő titkosügynökök bevetésen. 3, Miénk itt a tél,11


Vélemény

Tihanyi Péter
Szépség és katarzis

Aggályoskodó tekintetek tapadnak a holokausztról szóló művek minden sorára, a holokausztot idéző filmek minden filmkockájára… (Kertész Imre)