Vissza a tartalomjegyzékhez

Mérő Miklós
Két választás előtt

„Reformokat nem lehet külföldi tervek és másoktól átvett elgondolások alapján megvalósítani. Mint ahogy nem lehet tankokkal, ágyúkkal és a válságok megoldása helyett azok manipulálásával sem” - mondta Muhamad bin Rasid al-Maktum, az Egyesült Arab Emírségek trónörököse és védelmi minisztere a múlt héten egy, a Közel-Kelet kihívásairól tartott konferencián. Bin Rasid ezt a Washingtonnak célzott üzenetét azután mondta, hogy a konferencián szintén előadó egykori amerikai elnök, Bill Clinton arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy támogassa a jövő hónapban megválasztandó palesztin vezetőket az izraeli-palesztin békefolyamatban és a terrorizmus elleni harcban. Vagyis azt mondta, hogy a változásokat nem lehet kívülről erőltetni.


Amerikai tengerészgyalogos Irakban. Kezdődik a harmadik év Fotó: Reuters

Elgondolkodtató dolog az, hogy egy olyan kis ország, mint az Emírségek minisztere kell hogy figyelmeztesse a nagy Amerikát, az Európai Uniót, az ENSZ-et és Oroszországot. Két sorsdöntő választásra vár néhány hét leforgása alatt az arab világ. Az elsőt január 9-én a Palesztin Autonómia területén, a másodikat január 30-án Irakban tartják. Hogy megtartják-e azokat, s ha igen, akkor olyan eredményekkel végződnek-e, amilyenekkel a „nagyok” szeretnék, az ma még kérdéses. Az is, hogy ha minden az elképzeléseik szerint is történik, igaziak lesznek-e, tartósak lesznek-e, hatékonyak lesznek-e a megválasztott, haladónak tartott kormányok? Kérdéses, mert úgy tűnik, hogy maguk az érintettek, a palesztinok, illetve az irakiak igen nagy hányada egészen mást akar, mint az őket minden lehetséges eszközzel befolyásolni igyekvő gyámjaik.
Nézzük csak az elmúlt néhány nap eseményeit:
Ariel Saron, a héjának tartott jobboldali izraeli kormányfő nem kínálhatott többet és jobbat a leendő palesztin elnöknek, mint azt az ígéretet, hogy - szembefordulva leghívebb elv- és munkatársaival, helyettük összefogva ősi politikai ellenfelével, az oslói békeszerződések atyjának számító, baloldali Simon Peresszel - harmincnyolc év után néhány hónapon belül felszámolja a Gázai övezetben mind a huszonegy zsidó települést, és kivezényeli onnan az izraeli katonákat. Hozzátette azt is, hogy ha az új palesztin vezetés látható eredménnyel küzd majd a területéről kiinduló terror ellen, akkor újra kezdhetik a tárgyalásokat a nagyok által kidolgozott, önálló palesztin állam felé vezető programról, az úgynevezett Útitervről, amely magába foglalja a ciszjordániai területek rendezését és a kelet-jeruzsálemi kérdés megoldását is. (Addig is, a gázaiakkal egy időben négy nyugati parti zsidó települést is felszámol.) Bizalma jeléül közölte, hogy gázai kivonulási tervét és akcióját hajlandó a palesztin vezetéssel egyeztetni.
Mi volt erre a történelmi bejelentésre, erre a palesztin nép életét alapvetően megváltoztató tervre - melynek hallatán a térség sorsáért aggódó világ ujjongásban tört ki - Mahmud Abbásznak, vagy ahogy a palesztinok nevezik, Abu Mázennek, a Palesztin Felszabadítási Szervezet megbízott elnökének a válasza?
„Nem vagyok hajlandó együttműködni a gázai kivonulás ügyében Saronnal, mert nekünk nem érdekünk az, hogy az izraeliek egyoldalú döntésével levegyük a napirendről a palesztin területek végső rendezéséről történő tárgyalásokat. A Gázai övezet kiürítése számunkra nem megoldás. Mi csak akkor működünk együtt, ha ezzel egy időben Ciszjordániából is és Kelet-Jeruzsálemből is eltűnnek a zsidó telepesek és katonák.”
Míg Jasszer Arafat várható és a külvilág által kívánt utóda így nyilatkozik, senki sem csodálkozhat azon, hogy a palesztin terrorszervezetek nem fogadják meg Abu Mázennek inkább a világ felé, mint nekik mondott üzenetét, miszerint „tegyék le a fegyvert, mert az intifáda fegyveres harca nem viszi előbbre a palesztin ügyet”. Mi több, ennek az ellenkezőjét teszik: fokozzák az izraeliek elleni harcot. Egy nappal az után, hogy Abbász a Londonban megjelenő as-Sark al-Auszat című arab nyelvű lapban úgy nyilatkozott, hogy „a fegyverek használata kárt okozott, s azt be kell szüntetni”, Szami Abu Zuhri, a Hamasz szóvivője azt mondta, hogy „az ilyen nyilatkozatok sértik az intifáda jogosságáról népünk körében meglévő közmegegyezést”, Mohamed al-Hindi, az Iszlám Dzsihád egyik vezetője pedig azt, hogy „a palesztin népnek szüksége van az ellenállás fegyvereire az izraeli megszállással szemben”. 
A PFSZ félhivatalos katonai szervezetének, a Fatahnak a terrorcsoportja, az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai vezetője, Zakaria az-Zubeidi szerint amíg az intifáda folytatódik, senkinek sincs joga a fegyverekkel foglalkozni. „Teljes egészében elutasítjuk azokat a felhívásokat, amelyek a fegyverek alkalmazásáról való lemondást sürgetik” - mondta. 
Így Abu Mázen, hogy a választásokon híveivé váljanak - bár nem ezzel indokolta, de nem tehet mást -, beveszi a Hamaszt és az Iszlám Dzsihádot a már így is tizenöt különböző pártot tömörítő PFSZ-be. Hogy ezzel teljes mértékben legalizálja őket, és hogy zsarolhatóvá teszi magát, az más kérdés. Ennek tudatában és erejük fitogtatása okán követtek el merényletet a terroristák a héten a Rafiahban szolgálatot teljesítő izraeli katonák ellen, és lőttek rakétákat Han Juneszből a közeli zsidó településekre, öt izraeli katona halálát, valamint húsz ember sebesülését okozva.
Irakban a választások előtti helyzet még cifrább.
Mert míg a palesztinok csak egy-egy izraeliekkel kollaboráló testvérüket végzik ki, addig a Tigris és Eufrátesz folyók partján a szunniták, a síiták tömegesen gyilkolják egymást és a kurdokat, az új iraki hadsereg tagjait, valamint a választási irodák dolgozóit és természetesen az Irakban szolgálatot teljesítő külföldi katonákat, segélymunkásokat vagy egyszerű dolgozókat.
A legutóbbi vasárnap, az általános választások előtt hat héttel a Szaddám Huszeinhez még mindig hű szunniták a két nagy síita városban, Nedzsefben és Kerbelában két robbantásos merénylettel hatvannyolc ember életét oltották ki, és közel százkilencvenet sebesítettek meg. Az áldozatok többsége a polgári lakosság soraiból való volt. Mohamed Szaíd al-Hakím, a mardzsaija, a legfőbb síita hatóság négy tagjának egyike szerint „a szunniták lázadást kívánnak szítani, és destabilizálni akarják az országot, hogy így akadályozzák meg a tervezett választásokat”. A népet éberségre szólította fel, a hatóságokat pedig arra, hogy a két várost megrázó robbantások tetteseit tartóztassák le. Nos, az iraki rendőrök több mint ötven embert néhány napra börtönbe is vetettek, de a merényletek szervezői ezúttal sem voltak közöttük. Egyes vélemények szerint a nedzsefi merényletnek maga Ali asz-Szisztáni nagyajatollah volt a célpontja. 
Ugyanakkor Bagdad központjában ismeretlen tettesek négy embert lőttek le, közülük hárman a választási bizottság tagjai voltak. De rakétákat lőttek a dudzsaili, a kirkuki és a dakkuki választási irodákra is. És majd minden iraki városból arról értesítették a hét végén a hírügynökségeket, hogy levágott fejű holttestekre, akasztott vagy lelőtt emberekre találtak. Moszulban megölték a bagdadi török nagykövetség három biztonsági emberét. Három szélsőséges iszlám csoport - a Mudzsahed Hadsereg, a Fekete Zászló Hordozói és az egykori iraki katonai parancsnokról elnevezett Mutaszin Bellah Brigád - tagjai elraboltak tíz irakit, akik egy amerikai biztonsági és újjáépítési cég, a Sandi Group alkalmazottjai. A vállalat igazgatóját azzal fenyegették meg, hogy ha nem zárja be a céget, megölik a túszokat. 
Ijad Allavi ideiglenes kormányfő hétfőn az Irakíja televízióban bejelentette, hogy az iraki biztonsági erők rakétákat foglaltak le, amelyeket egy szomszédos országból csempésztek be azzal a céllal, hogy január 30-án választási központokra és választási helységekre támadjanak velük. A rakéták származási helyét ugyan nem jelölte meg, de egy nappal korábban azzal vádolta Szíriát, hogy menedéket ad a Szaddám-rezsim magas rangú vezetőinek. 
Ha már a terror külföldi támogatásáról van szó, meg kell említenünk azt is, hogy Abu Muszab az-Zarkavi jordániai származású terrorista vezér szót fogadott Oszama bin Ladennek, aki múlt csütörtöki internetes üzenetében szólította fel 
a követőit „elsősorban Irakban és a Perzsa-öböl térségében” lévő olajlétesítmények elleni támadásokra. Szombaton, huszonnégy óra leforgása alatt öt kőolajipari létesítményt robbantottak fel. Ezek mindegyikét Zarkavi vállalta magára. Így leállt Észak-Irakból a Törökországba folyó olajkivitel, nem működnek az olajfinomítók, és súlyos üzemanyaghiány van az egész országban.
Immár tizenöt szunnita párt mondja Allavinak: halassza el a választásokat, mert a biztonsági helyzet nem engedi meg, hogy január 30-án az emberek nyugodtan menjenek ki az utcákra, és fenyegetettség nélkül voksoljanak arra a pártra, amelyikre akarnak. A kormányfő viszont - Bush elnökkel és Tony Blairrel együtt - váltig hangoztatja: az általános választásokat a meghatározott napon tartják…