Petrovánszki Zoltán
Bobby Orr, a jégpályák királya

A jövő héten ismét átadásra kerül az Aranylabda. Az elmúlt években megszokottá vált, hogy ezt az elismerést rendre a gólszerzésért felelős támadók gyűjtik be. Más sportágakban is szembetűnő, hogy a legjobbaknak rendre a támadó játékosokat tartják a szurkolók. Ha a tengerentúlon megkérdezünk egy átlag hokirajongót, szerinte ki volt minden idők legnagyobb játékosa, valószínűleg kapásból rávágja, hogy Wayne Gretzky. Tény, hogy a Great One szerezte a legtöbb pontot, és hogy minden jelentősebb statisztikát vezet, de azok a szurkolók, akik már a hatvanas években is figyelemmel kísérték az NHL küzdelmeit, egy emberként állítják, hogy a legnagyobb játékos egy hátvéd, Bobby Orr volt. 

Bobby Orr „A gól” szerzésének pillanatában, mely után a levegőben úszva ünnepelni kezdett 

A legendás játékos ír szülők gyermekeként 1948. március 20-án látta meg a napvilágot a kanadai Ontarióban. Tehetsége hamar feltűnt a szakembereknek, mert ötéves (!) korában a kilenc esztendősök bajnokságában, három év múlva pedig már a tizenkét évesek mezőnyében léphetett jégre. Mivel a többiek nagyobbak, erősebbek voltak nála, Bobby hamar rájött, hogy csak akkor lehet esélye, ha gyorsabban, ügyesebben, ravaszabban játszik, mint ellenfelei. Ezt tökéletesen sikerült megvalósítania. Termelte a gólokat számolatlanul, ezért okozott családja számára nagy megrázkódtatást, hogy edzője, Bucko McDonald eldöntötte, hogy hátvédet nevel a legényből, mert szerinte tanítványa ezen a poszton lesz az NHL legnagyobb játékosa. Valamit tudott az öreg tréner, mert ezen kijelentése később beigazolódott. 
1960-ban a nagyhírű Boston Bruins vezetősége egy kölyökmeccsen teljesen véletlenül figyelt fel az akkor még vékonydongájú legényre. Mikor látták, hogy elképesztő sebességgel siklik a jégen, és milyen magabiztossággal kezeli az ütőt, azonnal lecsaptak a pazar kis hátvédre. A Bruins irányítói Oshawába költöztették, hogy ott a helyi Generals mezében hétről hétre a legnívósabb ifibajnokságban játszva fejlődhessen. Az országos lapok hasábjain kezdetét vette a visszaszámlálás Bobby bemutatkozásáig a profi ligában. 
1966-ban jött el a várva várt pillanat. Az akkor már 183 centire nőtt 90 kilós hátvédet megelőzte híre, és már sztárként csúszhatott ki élete első profi bajnoki mérkőzésére a Boston Garden jegére. Innentől új időszámítás kezdődött a sportág történelmében. A mindig mosolygó, jól nevelt, csendes vidéki srác íziben hozzálátott a hátvédposzt definíciójának újraírásához. A leggyorsabb játékosokat is messze megelőzve a fizika törvényeit meghazudtoló módon fordult, fékezett és változtatott irányt. Palánktól-palánkig tartó szólóival állította talpra a szurkolókat. A támadóknak is becsületére váló módon cselezett, és a góllövés kimeríthetetlen tárházát mutatta be. Számolatlanul adta társainak a gólpasszokat, de rendre visszaért a kapuja elé, ha védekeznie kellett csapatának. Történelmi tette, hogy a védők közül elsőként 1970-ben a NHL legtöbb pontot szerző játékosa lett, emellett csapatával elhódította a Stanley- kupát. A döntő utolsó mérkőzésén akkora győztes gólt szerzett, hogy a ligában a mai napig is „A gól”-ként emlegetik a találatot. Nem véletlen, hogy az akkor már Golden boyként tisztelt Orrt választották az alapszakasz és a rájátszás legjobbjának, és a legjobb hátvédnek járó díjat is ő zsebelhette be. Ez utóbbit máig egyedülálló módon zsinórban nyolcszor a vitrinjébe tehette. Hetvenkettőben a rájátszás pontkirálya lett, és újra a Stanley-kupából pezsgőzhetett. 1975-ben a csatárok szégyenére ismét a liga legeredményesebb játékosa lett. 
Szépen ívelő karrierjének korai végét jelentette azonban az, hogy bal térdét egy még az újoncidényében szerzett sérülés miatt nem kevesebbszer mint tizennégyszer kellett műteni. 1976-ban a Kanada kupa döntőjében félig már sántán két gólt ütött a Szovjetunió ellen. A kanadai válogatott a Golden boy vezérletével végül 6-0-ra söpörtre el a nagyszerű erőkből álló Szbornaját. Természetesen Orrt választották a torna legjobbjának. Megpróbált ugyan még a Chicago Black-hawks gárdájában játszani, de már többet járt orvoshoz, mint edzésre. 
1979-ben vonult vissza. A búcsúmeccset a Boston Gardenben rendezték. A jelenlévő majd húszezer ember felállva tizenegy (!) percen át tartó vastapssal köszönte meg szolgálatait. A megilletődötten álló Orr könnyes szemmel csak annyit tudott mondani: „köszönöm, emberek…” 
657 bajnokin 270 gólt ütött, 645 gólpasszt adott, összesen 915 pontot szerzett. De ki tudja, meddig juthatott volna, mert a legjobb játékos-korban lévő Orr még öt-hat évig simán lejátszotta volna a jégről az ellenfelek játékosait. Azóta számtalan könyvet írtak róla, és a Boston Globe szavazásán megasztárok tucatjait megelőzve a város történetének legjobb sportolójává is megválasztották. 
Népszerűsége töretlen, ötvenedik születésnapjáról például országos méretű rendezvények sorozatával emlékeztek meg. Manapság üzletemberként sikeres, jól menő sportszergyártó céget vezet, de ugyan olyan szerény, mint pályafutása elején. Hálás, ha felismerik és kézséggel ad autogramot, ha kérnek tőle, ahogy ez a legnagyobbtól elvárható.