Szlazsánszky Ferenc
A ház

Túl tömény - mondta kollégám, miután elolvasta az alábbi írást. Egyetértek. Tényleg tömény, ráadásul happy end sincs. Viszont igaz. Létező személy Piri néni, aki Kádár alatt fürdött utoljára, Teca, aki mellől a rendőrök vitték el a gyermeküket molesztáló férjét, Zolika, az élőhalott rokkantnyugdíjas, és létező személy a többi szereplő is. Sorsukban a ház az összekötő kapocs. A hatlakásos, lerobbant bérház, mindannyiuk otthona. 

Képünk illusztráció Fotó: MTI

A magasföldszinten Bartáék laknak, pontosabban fogalmazva az apa és férj nélkül maradt család: Barta úr már nem itt él. Amióta kijött a börtönből, több visszatérési kísérlete is meghiúsult, övéi nem kértek többet belőle. Bent a fogait veszítette el, kint a családját. Azon a hajnalon, amikor megállt a ház előtt az URH-s autó, Barta úr nagyobbik lányának após-jelöltje riasztotta a rendőröket. A férfi maga is rendőr, és megelégelte, hogy Barta úr bujkál a hatóságok elől, holott már postázták a börtönbehívóját. Az ítélet szerint az apa több esetben molesztálta lányát. Három évet kapott. 
Teca időközben elvált tőle, a molesztált Bogi férjhez ment, és elköltözött rendőr apósáékhoz. Mire Barta úr szabadult, Teca már Karcsival élt együtt. Ennek ellenére Barta úr még éveken át próbálkozott, hol fenyegetőzve, hol kisebb-nagyobb ajándékokkal, de nem volt pardon, mennie kellett végleg. Legutóbb a Flórián téren látták egy padon aludni, állítólag arrafelé csövezik. 
Karcsi a harmadik ikszet tapossa, tizenöt évvel fiatalabb Tecánál. A házból ismerik egymást, Karcsiék - anyjával, nevelőapjával és annak fiával - az első emeleten laknak. Tecáék lakása egyszobás, ebből kifolyólag egy légtérben alszik Tecával és Karcsival Melinda, a nő kisebbik lánya. Melinda betöltötte a tizenhatot, és Karcsi időnként úgy néz rajta végig, hogy Teca helyében többen elvágnák a torkát. Teca viszont vagy nem akarja látni, vagy tényleg nem látja miféle indulatok öntik el időnként élettársát. Az utóbbi verzió sem teljesen hihetetlen, lévén, hogy nyolcdioptriás szemüveget hord, a köznyelv szerint szódásüvegből készült lencsékkel. 

Irénke is osztja a Karcsi torkával kapcsolatos általános nézetet, persze csak elviekben, és Karcsi háta mögött. Már csak azért sem szól bele Teca és Karcsi kapcsolatába, mert lekötelezettje a párnak: hétvégenként náluk alszik. Pénteken, szombaton és vasárnap. Még szerencse, hogy Melinda viszont ugyanezeken a napokon a barátjáéknál tölti az éjszakákat. Így aztán igazából az őszi-téli időszak a kellemetlen csak, amikor Karcsi nem megy éjjeli horgászatra. A legutóbbi ilyen hétvége után ki is borult Kálmán, Irénke férje, és egyenesen leribancozta a feleségét, amiért idegen férfival alszik egy szobában. Igaza van Kálmánnak, de teljesen mégsincs igaza, Irénke ugyanis kényszerhelyzetbe került: sok próbálkozás után sem kapott állást sehol, csak itt, Budapesten, és mivel Kálmán beteges természetű, gyakran kerülgeti a rosszullét, és nemigen dolgozik, a nő kénytelen volt elvállalni az állást úgy, hogy pénteken felutazik Halásztelekről, és majd csak hétfő este ér haza. Ebből persze újabb bajok származtak, mert ha Kálmán történetesen hétvégén van rosszul, Irénke alig tud a munkára figyelni az idegességtől. Legszívesebben rég otthagyta volna a munkahelyét, de nem teheti: jószerével abból a hetvenezer forintból élnek, amit itt keres. Ötvennégy évesen. 

Teca egyébként nemcsak Irénkével, hanem általában mindenkivel jóindulatú: Piri néninek naponta bevásárol, gyakran ebédet is visz neki, sőt hosszú ideig eltűrte, hogy az öregasszony a fél napot a konyhaasztalánál üldögélve töltse el. És ebből is csak azért lett elege, mert már nem bírta a Piri néni szagát: Kádár János hatalma még megingathatatlanul masszív volt, amikor Piri néni utoljára fürdött. Ezt ő maga sem cáfolja, de szükség esetén kétféle magyarázattal is szolgál: egyrészt sosem volt fürdőszobája, másrészt, ha lett is volna, csak fölöslegesen lett volna, bőre nem bírja a vizet. Piri néni a ház udvarán összeeszkábált sufniban lakik - persze hogy nincs fürdőszobája. Az ötvenes években került ide albérlőként, az azóta végbement permanens életszínvonal-emelkedés azonban nem mindenre biztosított lehetőséget: elköltöznie például nem sikerült. Kilencvennégy éves, és olyan ráncos, hogy néhány pimasz kölök csak ezerarcúnak csúfolja a háta mögött. 
Piri - ahogy az általa csak Terkának nevezett Teca hívja - az idők során sok mindent elveszített. Férjét a háborúban, két, egyedül felnevelt felnőtt fiát a hatvanas évek végén. Az ezredfordulóra végül eszét is vesztette Piri néni. De nem afféle dühöngő őrült lett, csak időnként megáll nála az idő, és akkor például hajnali háromkor azt hiszi, hogy este hét van, ami önmagában még nem nagy baj, Piri viszont képes azzal fokozni, hogy felcsöngeti Tecáékat, és törtetne be a szobába, mert mindjárt kezdődik a híradó. A nyáron meg jól leteremtette Tecát a majonéz miatt, merthogy alig bírta megenni, olyan keserű volt. Milyen majonézről beszél, soha nem hoztam magának majonézt, védekezett Teca, de az öregasszony se hagyta magát, és elővette a hűtőszekrényből a bizonyítékot, a kis műanyag tégelyt. Teca egészen az orrához emelte, hogy nyolcdioptriás szemével el tudja olvasni: Testápoló krém, normál bőrre. 
Egyébként nem igaz, hogy Tecán kívül Piri néninek nincsen se kutyája, se macskája, mert macskája speciel kettő is van. Ebből kifolyólag Piri néni napi fogyasztói kosarába a következő termékek kerülnek: egy doboz cigaretta Terkának hálából, amiért elintézi a bevásárlást, két doboz állateledel a macskáknak, fél liter tej a macskáknak, húsz deka párizsi megosztva saját magának és a macskáknak, és végül hat zsömle. Csak magának. 

Ej élet, be szép élet, ennél szebb sem lehet - recseg az egykori verbunkos sláger Durkóék Szokol rádióján, egy csipet forradalmi hevületet vegyítve az unalmas-ködös novemberi bérház-délelőtthöz. Durkóék a második emeleti szobakonyhát lakják, igaz, már nem sokáig. Most, hogy végleg elvitték a gyerekeket, a fiatal pár is továbbáll. Hogy hová, nem árulják el senkinek. Mint ahogy azt sem, melyik intézetbe került Zsuzsi, Ágika és Peti. A szomszédok úgy sejtik, nem is egy helyre vitte a kicsiket a gyámhatóság. Pedig hogy fogadkozott még pár hónappal ezelőtt is Gábor a kocsmában: az ő gyerekeit nem mások fogják fölnevelni, azt ugyan senki ne képzelje, éppen elég baj, hogy őt magát intézetbe adták annak idején. Most mégis itt állnak árván, Gábor és Dóra, tyúkbélnek csúfolt felesége. De nem látszanak szomorúnak, sőt még csak letörtnek sem. Teca szerint egész éjjel buliztak, szólt a zene, és szépen fogyott a Borsodi és a kommersz barack is. Az ötéves Zsuzsi már korábban is töltött néhány hónapot intézetben, akkor adták be, amikor Dóra Ágikával volt terhes. Azt mondták, így tehermentesítik magukat átmenetileg, később kihozzák Zsuzsit. Az idő azonban telt-múlt, Zsuzsit végül csak a szomszédok unszolására hozták haza. A gyámügyesek azonban figyelmeztettek: ha nem takarítják ki a lakást, nem fürdetik és etetik rendszeresen a gyerekeket, kénytelenek lesznek elvenni őket. Gáborék mintha csak erre játszottak volna rá: Zsuzsi annyira lefogyott, olyan piszkos volt, hogy fájt ránézni. Rendszerint a szomszédokhoz kopogott be egy kis ételért, miközben szülei valahol a városban kóvályogtak. Dóra többször hagyta egyedül a gyerekeket télen is, egy ilyen alkalommal kis híján megfulladtak a vaskályhából kitörő füsttől. Azt nem értem, minek az ilyen embereknek gyerek? - mondta Teca, amikor kiderült, hogy Dóra újra terhes, de választ nem kapott.

Zolika negyvenegy éves, rokkantnyugdíjas. Szavát alig érteni, utazósebességéről pedig annyit: negyven perc alatt teszi meg a ház és a legközelebbi borozó közti százötven méteres távot. Három évvel ezelőtt elütötte egy autó, kész csoda, hogy még él. Már amennyiben életnek nevezhető az ilyen létforma. Zolika gyakorlatilag folyamatos delíriumban tölti napjait, időbeosztása két pilléren nyugszik: reggel kilenc, esete kilenc. Előbbi a kocsma nyitásának, utóbbi a sarki vegyesbolt zárórájának ideje. De mielőtt abba a hibába esnénk, hogy az a bizonyos autóbaleset és a fiatalember két ezrelék alá sosem süllyedő véralkoholszintjének ok-okozati összefüggését kutatva a szeszre hárítjuk a felelősséget, érdemes leszögezni: Zolika előbb vált alkoholistává, mint baleset áldozatává. Az igazán elszomorító, ugyanakkor sok mindenre magyarázattal szolgáló adat viszont az, hogy az „előbb” kifejezés itt harmincöt évnek felel meg. Zolika hatévesen kezdett az alkohollal barátkozni, hála szerető szüleinek, akik mindenhová magukkal vitték. Mivel azonban a „mindenhová” esetükben az italbolt hányásszagú vendégterét, jobb idő esetén a félnótás ivóktól hemzsegő kerthelyiséget jelentette, a kissrácnak nem sok választása maradt. És hogy volt honnan tönkre mennie, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Zolika a kocsma mellett is elvégezte az általános iskolát, sőt kisállattenyésztő szakon egy szakmunkásképzőt is. Hosszú távon azonban a rövid-sör-kisfröccs-nagyfröccs összeállítású ellenfél győzött, ráadásul úgy, hogy Zolika barátnak, egyetlen barátjának tekinti mindmáig. Egy barát pedig áldozathozatalt is megkíván, és Zolika meg is tesz minden tőle telhetőt: harminchét ezres rokkantnyugdíjából gyakorlatilag semmi másra nem költ, csak italra. Hogy szerény szoba-konyháját miből tartja fenn - rejtély. Talán a társbérlőnek bevett Géza állja a számlát, talán Zolika bátyja. Már amikor szabadlábon van. 

(A szereplők nevét személyiségi jogaik védelmében megváltoztattam. A „ház” Buda egyik elit kerületében áll, a lakók nem valamely kisebbség tagjai.)