Hetek - VIII. évfolyam, 47. szám, 2004. november 19

„Nem látod, mondom, milyen huncut tolvaj ez a divat? Tizennégy és harmincöt év között minden forróvérűt megkopaszt… Látom én ezt, és azt is látom, hogy a divat több ruházati cikket használ el, mint az emberek” - írja William Shakespeare Sok hűhó semmiért című művében. S ha az ő idejében aktuális volt ez a megjegyzés, akkor a 20-21. században mennyivel inkább!

A divatcentrikus öltözködés a 19. században válik szinte az egész világot érintő törekvéssé. A század második felében elindul a női ruházat erőteljes megreformálása, orvosok támogatásával az egészséges öltözködés mozgalma. Amelia Bloomer száműzi a fűzőt, s az 1850-es években Londonban elkezdi népszerűsíteni a nők számára a nadrágot. Kezdeményezése - mely a női emancipáció részének is tekinthető -, eleinte nem arat túl nagy sikert, többen kinevetik, a férfiak a nadrágos nők látványától szabályosan megrettennek.
1858-ban az angol C. F. Worth szalont nyit Párizsban, s megalapítja a máig fennálló, vezető divatszalonok szövetségét. Ekkortól datálható az exkluzív, méretre készülő ruhák, idényenkénti kollekciók bemutatása. A divat új arcot ölt, 1860-tól súlypontja ismét Párizsba kerül. A férfiöltözékre vonatkozóan ebben az időszakban keletkezik az öltöny elnevezés. Néhány évtizeddel később ugyancsak az egészséges öltözködés jegyében dr. Jaeger alsóneműkollekciója kelt fergeteges szenzációt.
Paul Poiret, a fűzőből melltartót kreáló, s a „bukj el szoknya” névre hallgató első szűk szoknyát megálmodó divattervező a korszak egyik legtehetségesebb mestere. Kitalálja a divatipar modern, vállalati stratégiáját, divatbemutatóit pedig rangos társadalmi eseményekké emeli. Ő az első, aki manökenjeivel körutazást tesz, személyét és munkáit hatalmas reklámhadjárattal menedzseli.

A divatot a 20. században nagyban befolyásolják az izmusok, illetve a háborúk. A női öltözetre az emancipáció és a feminista mozgalmak gyakorolnak mind nagyobb hatást. A századforduló és az első világháború között a ruhák fokozatos egyszerűsödése figyelhető meg. A szoknyák egyre keskenyednek és rövidülnek, ez életre hívja a női cipők divatját. A sportolás mind népszerűbbé válik, s ez magával vonja az új és praktikusabb ruházat megszületését. A huszas évek női ideálja a fiús nő, melyet Gabrielle Chanel hoz divatba. Tulajdonképpen új típusú, modern nőideált teremt, melynek szépségéhez hozzátartozik az öntudatosság, a sportosság, az aktivitás, s a könyörtelen realizmus is. Látásmódja az egész századra kihat. Chanel ruhái letisztult formákkal dolgoznak, elsődleges szempont a funkcionalitás. Divatba hozza az eleinte még botrányt keltő bizsut, a Chanel-kosztüm, a rakott szoknya, az „I” vonalú ingruha, a bő matróznadrág is neki köszönheti születését.

A női emancipáció hatására a női szerepek megváltoznak, a hölgyek sportolnak, autót vezetnek, és a divatkreátorok között is egyre több a nő. A modern nő ismérve a szigorú szabású ruhák, a fiús megjelenés és a rövid haj mellett a dohányzás. A nők öltözködésbeli merészsége erkölcstelennek hat, öntudatosságuk sok férfit megrémít, hisz az új külső új belsőt is feltételez. S valóban, a nők nemcsak a férfias öltözködéshez tartják fenn a jogukat, hanem a szabad partnerválasztáshoz is. A húszas évek Berlinjének hölgyklubjaiban nők flörtölnek egymással homoszexuális szubkultúrát teremtve. Ez az új ideál nagyon fiatalosnak is tűnik, korunk fiatalságkultusza ezekben az években gyökeredzik. Az érett nőiesség kimegy a divatból. Érdekes módon a mai Love Parade felvonulásoknak is Berlin a szülővárosa.
1930-tól kezdődik a divatfotózás. Új ruhaanyagok jelennek meg, melyek új formákat kívánnak. A második világháborúban a jegyrendszer bevezetésével, illetve az anyaghiány okán tovább szűkülnek és rövidülnek a ruhák. Az újrafelhasználás jegyében mind szélesebb rétegeknél terjed el a patchwork-ruha.

A háborút követően Christian Dior, „a divat királya” a nőiesség jegyében megteremti a „new-look” (új külső) kollekcióit. A társadalom ismét konzervatívabbá válik, a nők pedig újra nőiessé. Dior ruhái a 19. századot idézik. Bő szoknya, keskeny, nőies váll - a harmincas években dívó válltömések helyett - és karcsú derék. Dior elve: „Minden nő lehet elegáns anélkül, hogy sok pénzt kellene költenie öltözködésére - ha követi a divat alaptörvényeit, és gondosan kiválasztja azokat a ruhákat, amelyek előnyös megjelenést biztosítanak számára. Az egyszerűség, a jó ízlés és az ápoltság három olyan alapvető törvény, amelynek betartása nem kerül pénzbe.”
Az ötvenes évektől a tömegöltözködés, a konfekció válik általánossá. A divat az egyik legnagyobb profitot hozó üzletágak egyike lesz. Az öltözet a 20. században már nem a társadalmi ranglétrán való elhelyezkedést mutatja, hanem fokozatosan demokratizálódik. A modern ember, a selfmade man megjelenésével az addigi öltözködési tradíciók is átjárhatók lesznek, hirdetve: bárkiből bármi lehet. Amerikai hatásra a film és a könnyűzene bálványai kezdik befolyásolni a divatot. Elvis Presley, Marilyn Monroe és a többi sztár mind egy-egy új stílust teremt, melyet rajongóik előszeretettel követnek. 1959-ben született, szintén Amerikában Barbie, a baba, aki mind a felnőttek, mind a gyermekek öltözködésére óriási befolyást gyakorol. Divattervezők exkluzív, fényűző modelljeit viseli, s „elnagyolt” méreteivel tökéletes megjelenésre, divatkövetésre és -függőségre, a test felmagasztalására, a külsőre való összpontosításra ösztönzi a kislányokat. Barbie testarányai ideálissá válnak, de ez az eszmény a legtöbbek számára csak állandó fogyókúrával és plasztikai műtétekkel érhető el.

A hatvanas években az űrhajózás hatására megjelenik a futurista divat, azaz a „világűr-look”. Emellett a Beatles hajviselete és öltözéke gyakorol nagy befolyást. Megjelennek az iskoláslány-kinézetű, fiús, vékony nők, a modellek pedig olyan népszerűségnek örvendenek, mint a filmcsillagok. Megszületik a mini és vele együtt a harisnyadivat.

A hatvanas évek második fele a polgári kultúra elleni lázadással, az előző generációkkal való szakítással telik, eszménye a fiatalság. Az új generáció minden tabutól szabadulni akar, drogokkal, a szexforradalommal, a fogamzásgátló tablettákkal, s egy új, úgynevezett antidivattal operál. A hippik által megteremtett ellendivat nem egyszerűen divatellenességet jelent, hanem új alternatívát, egy másik divatot, mely nemzetközi divatirányzattá válik, lényege pedig: „azért öltözködünk, hogy kifejezésre juttassuk énünket”. A hippimozgalom óta az antidivat más-más formában ugyan, de folyamatosan jelen van kultúránkban, s mindig először a fiatal generációk teszik magukévá. Legfontosabb ismérvei, állandó összetevői: mindig Európán kívüli, illetve primitív népek ruházatát, ruházatának elemeit veszi át - ideértve a testékszereket, vallási szimbólumokat is -; uniszex viselet, melyben a két nem öltözéke szinte azonos, s a férfiak is ékszereket viselnek; a ruha mindig az önkifejezés eszköze, mutatnia kell viselője ízlését, véleményét. Ugyanakkor napjaink antidivatjának érdekessége, hogy forrásától eltérően felülről diktált, jól megszervezett óriási biznisz.
A hetvenes években jelenik meg a jogging, valamint az élénk színeket, fényes anyagokat propagáló diszkóviselet. Egyre több a keleti divattervező, akik megtagadva a hagyományos európai formákat, meghökkentő sziluetteket hoznak létre, melyek figyelmen kívül hagyják viselőjük nemét. A hetvenes évek végén Vivienne Westwood, a punkok divattervezője, az „angol divat királynője”, agresszív-szexuális feliratokkal ellátott pólókat, fekete bőrszerelést, fülben viselt biztosítótűket, színes tüskehajat tervez. A ma már klasszikusnak számító Westwood felháborodást keltő szélsőséges ruhái, ötletei sokakat inspiráltak, s ily módon óriási hatást gyakorolt a divat alakulására. A punkok és a szkinhedek hozzák divatba a bakancsot is.
A nyolcvanas években a szabadidős szokások befolyásolják az öltözékeket. A testépítés kultusza és az aerobikmánia is saját öltözködési kultúrát teremt, amely a divat fő áramába is bekerül. A női és a férfiideálok jelentős változáson mennek keresztül. Az ideális nő, immár emancipált - esetleg szélsőséges vagy kevésbé radikális feminista - állapotában energikus, tele van vitalitással, erős, és sok területen képes sikeres lenni. A férfi ugyanakkor gyengéd, netalán gyenge, nem igazán találja önmagát. Ekkor alakulnak az első önismereti férfiklubbok, ahol a résztvevők együtt keresik problémáikra a választ. Az öltözet ugyanakkor ezekben az években már nem annyira az ember egyéniségét igyekszik megmutatni, hanem azt, hogy az illető mit képes anyagilag kihozni magából.

A kilencvenes évektől a posztmodern időszak kezdődik, a divatnak számtalan rétege lesz. Nincs egyetlen uralkodó divatirányzat, nincs mihez igazodni, a divat tulajdonképpen teljesen kaotikussá válik. A korszak egyik meghatározó személyisége a Nirvana együttes énekese, aki a polgárellenességet és az eleinte botrányt keltő ízlést propagálva drogos kultúrájával a „nyomorúságot” népszerűsíti, melynek folyományaként a szakadt és „álszakadt” ruhák divata kezdődik, s hódító útjára indul az eklektikus szabászat. A korszak divatbefolyásolói továbbra is a médiaszemélyiségek: rockénekesek, pop- és filmcsillagok, sportszemélyiségek, sőt politikusok is. Ugyanakkor ezeket a sztárokat többnyire médiaszakemberek, divattervezők találják ki. Ilyen módon a fiatalok a tervezők által kreált művészt, stílust, „fazont” követik, melyet a divatlapok, sztárújságok visznek be a köztudatba. Ha egy-egy sztár mint „főlázadó” lép fel, az is egy gondosan megtervezett, a divatkreátoroknak nagy pénzeket hozó üzlet.
A 20-21. század fordulóján tör előre mind nagyobb erővel a nemekkel való játék. Jean-Paul Gaultier például - aki többek között Madonnát alsóneműben küldi színpadra -, női elemekkel - szoknyákkal, fodrokkal, átlátszó anyagokkal - egészíti ki a férfiöltözetet, míg a nőknek szigorú férfiöltönyt és nadrágtartót kreál. A divattervezésben mindinkább a bi- vagy homoszexuális tervezők viszik a prímet. Az öltözéktervezés művészeti ággá fejlődik, extrém költeményeiben nem nagyon lehet kimenni az utcára. Ennek az elvont öltözködésnek az elemeit, leegyszerűsített változatait viszik be a tömegöltözködésbe, a divatpropaganda által pedig a köztudatba. A divatirányzatok nem spontán alakulnak ki, hanem a szakma résztvevői - tervezők, termelők, festék- és textilgyárak stb. - tudatosan alakítják ki azokat két évre előre. A Párizsban ülésező bizottságok közül először a nemzetközi színbizottság ül össze, s a festékgyárak érdekeit nagy mértékben figyelembe véve meghatározza a majdan domináns színeket. Így még az is előfordulhat, hogy az előző idényben raktáron maradt festékek adják a következő ciklus „közkedvelt” színeit.
Napjainkban bárki bármit hordhat, öltözködése által külsejét tekintve bárkiből bármi lehet. A gazdasági-hivatali élet, a „manager-fazon” öltözéke is mindinkább a figyelem középpontjába kerül. Ma a divat régi korokból merít ugyan, de jó adag cinizmussal figurázza ki azt. Bármilyen anyagból bármilyen ruha készülhet, elég csak a selyemből, szaténból hölgyek számára készült katonanadrágokra gondolni. Ha egy-egy új stílus provokatívnak, ízléstelennek tűnik is, hamar megszokottá válik.

A divatipar napjainkban leginkább a fiatalokból szívja ki a profitot. Az ifjakban óriási a másság utáni, s a megelőző generációktól való különbözőség vágya. Számukra szinte minden „gázos”, amit a korábbi generációk hordanak, az új és más viselése szinte kötelező. A divatcégek, termelők az ifjak ezen vágyaira építenek, a márkaipar is belőlük él. A legspontánabb utcai újításokat, lázadási-öltözködési mintákat a tervezők pillanatok alatt „lenyúlják”, s ilyen módon a fiatalok nem csak befolyásolói, hanem rögtön áldozatai és rabjai is lesznek a legújabb trendeknek. A statisztikák szerint minden harmadik középiskolás és minden ötödik huszonéves azonnal felveszi a legújabb „cuccokat”, míg a teljes népességnek csak nyolc százaléka teszi ugyanezt. A Szigeten végzett ifjúságkutatás szerint a fiatalok a lázadási sémáikat egyértelműen a médiából veszik. Az előző korokban a fiatalok a felnőttek mintáihoz igazodnak, ma a külsőségeket tekintve maga a fiatalság vált istenített értékké - rendkívüli kényszerítő erővel hatva még az 50-60 évesekre is.