Grüll Tibor
Dekódolt Da Vinci

„Én is keresztény vagyok” - hirdeti honlapján az a Dan Brown nevű, harminckilenc éves New Hampshire-i volt angoltanár, aki lassan elmondhatja magáról, hogy Da Vinci-kód címen „minden idők legkapósabb történelmi regényének” szerzője. Kötete a 2003. áprilisi megjelenés óta tizenkétmillió példányban fogyott el, s már negyvenkét nyelvre - köztük magyarra is - lefordították. A szerzőnek ugyanakkor furcsa elképzelései vannak a kereszténység mibenlétéről: „…mindannyian meg akarjuk fejteni az élet nagy misztériumait, és ki-ki közülünk a megvilágosodás saját útjait járja. Számos vallás tanítványának tartom magamat” - olvasható az idézett website-on.

Rekordszámú látogatót vonz a párizsi Louvre. Keresik a kódokat Fotó: Reuters

„Az elmúlt kétezer év legnagyobb összeesküvése” - hirdeti a Da Vinci-kód alcíme a legújabb szenzációt, amely persze - mint az általában lenni szokott - se nem új, se nem szenzáció. A könyv sztorija lényegében véve ugyanaz, mint ami Michael Baigent és Richard Leigh húsz évvel ezelőtt megjelent A szent Vér és a szent Grál (The Holy Blood and the Holy Grail) című áltörténeti munkájában már napvilágot látott. Az akkor lényegében visszhangtalanul maradt történetet az ügyes tollú Dan Brown fordulatos akcióthriller-köntösbe öltöztette - legalábbis ezt állítják az eredeti ötlet plágium-perrel fenyegetőző kitalálói. 

Kódban az igazság?

A Da Vinci-kód tudományos köntösben előadott meséje szerint Jézus Krisztus nem halt meg a kereszten, ergo fel sem támadott a halálból, hanem feleségül vette Mária Magdolnát, akitől gyermekei születtek, és boldogan éltek, amíg az ásó, kapa és a nagyharang el nem választotta őket… Jézus és Mária Magdolna leszármazottai lettek a Meroving királyi dinasztia alapítói. Ezt a titkot az elmúlt évszázadokban ezoterikus társaságok sokasága védelmezte, többek között a Templomosok és a Sion Priorjai Rend, melynek egyik nagymestere maga Leonardo da Vinci volt. A titkot csak a beavatottak, köztük Leonardo ismerte, aki Utolsó vacsora című képén állítólag meg is festette a misztériumot: a Jézus mellett látható alak ugyanis nem János - ahogy eddig hitték -, hanem állítólagos felesége, Mária Magdolna. A párizsi Louvre mindenesetre örül az ingyenreklámnak: a látogatók a könyv megjelenése óta egymás sarkát tapossák, hogy minél közelebbről láthassák Leonardo festményeit.

Leonardo Utolsó vacsorája. Dan Brown szerint a festő egy titkos rend nagymestere volt 

A teória sarkalatos pontja tehát az a Mária Magdolnával kapcsolatos állítás, mely szerint ő nem más, mint Jézus Krisztus felesége, emellett a „női princípium” megtestesítőjeként az „igazi Grál-kehely”, továbbá az egyház alapítója és számos más rendkívüli tulajdonság letéteményese. Ennek a képtelen feltételezésnek különböző korokban újra és újra akadtak hívei, gondoljunk csak Nikosz Kazantzakisz Az utolsó kísértés című regényére, vagy az ebből készült Martin Scorsese-féle filmadaptációra. (A történelmi és evangéliumi Mária Magdolnáról lásd Flaisz Endre teológus írását: Hetek, 2003. december 5.)
Az állítás alapjait hiába is keresnénk a Bibliában. Jézus Krisztusról ugyan explicit módon sehol sem állítják a Szentírás szerzői, hogy nem volt házas, az erre vonatkozó utalás hiánya mégis több mint beszédes. Pál egyik leveléből megtudjuk, hogy „a többi apostolok, az Úr testvérei és Kéfás” is nős emberek voltak (1Kor 9:5) - de akkor miért hallgatná el az Ige azt a jelentőségteljes tényt, hogy magának Jézusnak is volt felesége? Ám másból is Jézus nőtlenségére következtethetünk. Az Újszövetség több helyütt Jézus Krisztus jegyesének nevezi az újjászületett szentekből álló egyházat. Mivel az Újszövetségben egyházi vezető (presbiter, diakónus stb.) csak egyfeleségű férfi lehet, kizárt, hogy ezt a szabályt éppen az Egyház Feje szegné meg. 
Pál a fentebb idézett Első korinthoszi levelében kifejezetten jobbnak tartja, ha a nem házasok és özvegyek megmaradnak ebben az állapotukban, nyilvánvalóan a szolgálatra való nagyobb lehetőség miatt, mivel „aki házasság nélkül van, arra visel gondot, ami az Úré, mimódon kedveskedhessék az Úrnak, aki pedig feleséget vett, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a feleségének” (1Kor 7:32-33). Jézus állítólagos házasságára nemhogy a Bibliában, de még a kereszténységgel kifejezetten ellenséges rabbinikus írásokban (Misna, Talmud) és a pogány ellenfeleknél (Tacitus, Kelszosz) sem találunk utalást. Alig hihető, hogy e Jézusról igen negatív képet festő írások mindegyike kihagyta volna ezt a „ziccert” vele kapcsolatban. 
Mire alapozódik hát ez a régi-új feltételezés? Bármily hihetetlennek tűnik, mindössze egy apokrif gnosztikus irat, a Fülöp evangéliuma utalására, mely szerint Jézus „gyakorta szájon csókolta tanítványát, Mária Magdolnát”, amit a többi tanítvány irigykedve vett tudomásul. Ez a képtelen állítás azonban nemcsak a Evangéliummal, hanem a Szentírás egészével, és a zsidó szokásokkal is ellenkezik! Egy ilyen aktus után nemcsak a farizeusok, de Jézus tanítványai is joggal tarthatták volna a Mestert törvényszegőnek és képmutatónak, hiszen épp Tőle tudjuk, hogy „valaki asszonyra tekint kívánság okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében. Ha pedig a te szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól, mert jobb neked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék!” (Mt 5:28-29)

A gnózis „evangéliuma”

Ezeknek a Jézussal kapcsolatos képtelen állításoknak - csakúgy mint Dan Brown egész világképének - alapjai nem a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás autentikus forrásában: a Bibliában, hanem a gnoszticizmusban találhatók.
A gnózis - mint azt nevének jelentése („ismeret, tudás”) is mutatja - nem kevesebbet, mint az Élet rejtett titkaiba történő „beavatást” ígéri hívei számára. A gnosztikusok szerint a látható fizikai világot nem a Biblia Istene, hanem egy alacsonyabb rangú teremtő, a démiurgosz hozta létre, akiben a rossz testesül meg. Éppen ezért a teremtett világban is a gonosz princípiuma uralkodik. (A Biblia ezzel szemben nyilvánvalóan kijelenti, hogy minden, amit Isten teremtett, „jó” volt a szemében.) A gnosztikusok szerint a személyes Isten helyett valamiféle ködös és meghatározhatatlan „Teljesség” (Pléróma) a teremtmények Legfelsőbb Ura. A démiurgosz teremtménye, az ember foglya ugyan a körülötte lévő fizikai valóságnak, de néhány kiválasztottnak megadatik, hogy ezen saját szellemi képességeivel felülemelkedjék, és „felsőbb tudásra” tegyen szert. A gnózis tanítása szerint a Názáreti Jézus az úgynevezett „köztes szellemi szférákból” (aión) érkezett el a földre a megváltás, pontosabban szólva az „önfelszabadítás” üzenetével. A gnosztikusok Jézusa szerint a test börtön, s a szellem az egyedüli jó - a megváltás pedig nem más, mint a bennünk rejlő Isten Országának felfedezése.
A gnosztikusok tanításait évszázadokon át csupán az egyházatyák műveiben fennmaradt utalásokból ismerhettük. 1945 decemberében azután egy a felső-egyiptomi Nag Hammadiban lakó földműves ásás közben egy korsóra bukkant, amelyben várakozása ellenére nem kincseket, hanem tucatnyi ősi kódexet talált. A valószínűleg 390 körül a Szent Pakhomiusz kolostor szerzetesei által elrejtett írások között ötvenkét különböző szöveg rejtőzött: valamennyi a gnosztikus szekta „szent irata”, görögből kopt nyelvre fordítva. A felfedezés azonnal lázba hozta a vallási és a tudományos világot, mivel sokan azt hitték, hogy a gnosztikus iratok között a „Biblia elveszett könyveire” akadtak. A Tamás evangéliuma, Fülöp evangéliuma, Mária evangéliuma, Egyiptomiak evangéliuma, Igazság evangéliuma címen előkerült iratok valóban azt sejtetik, mintha ezek is egyenrangúak lennének a Máté, Márk, Lukács és János neve alatt az Újszövetségben ránk maradt négy Evangéliummal. 
A gnosztikus „evangéliumok” azonban sem formai, sem tartalmi szempontból nem feleltethetők meg a kanonikus írásoknak. Itt van példának okáért a Nag Hammadi-iratok „szupersztárja”, a Tamás evangéliuma, amelyben 114 úgynevezett Jézus-mondás (logion) olvasható. (Ezt az apokrifet, amely feltehetően valóban a legkorábbi a gnosztikus szövegek között, gyakorta nevezik „ötödik evangéliumnak” és különösen gyakran idézik New Age-körökben.) Ezek egy része megegyezik ugyan a kanonikus evangéliumokban olvasható kijelentésekkel, de nem csekély eltérések is megfigyelhetők bennük: „Aki iszik az én számból, olyan lesz, mint én magam vagyok. Én magam azzá válok, ami ő: és az elrejtett dolgok megnyilatkoznak előtte.” - Micsoda különbség ez az eredeti kinyilatkoztatáshoz képest, amely János evangéliumában olvasható: „Ha valaki szomjazik, jöjjön énhozzám és igyék! Aki hisz én bennem, amint az Írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből!” (Jn 7:37-38) De a legnagyobb probléma, hogy a logionok között Jézus keresztre feszítésére és feltámadására még csak utalás sem történik, márpedig ez a kereszténység alapja. 
Az evangélium megnevezés tehát a legkevésbé sem jogosult ezekkel az írásokkal kapcsolatban. James Robinson, a Nag Hammadi-kódexek kiadója szerint a gnosztikus iratok a 3-5. század között, de mindenképen a 2. század után keletkeztek. Szövegük igen hiányos, mert a kéziratok töredezettek, ezért sok bennük a bizonytalan kiegészítés. Egyetlen írás szerzőjét sem ismerjük, még az újszövetségi korhoz legközelebb álló Tamás evangéliumáról sem állítja senki, hogy az valóban Tamás apostol műve lenne. Az a Fülöp evangéliumában szereplő jelenet tehát, miszerint Jézust titkos viszony fűzte volna Mária Magdolnához, szintén csak a kései gnosztikus hagyomány kitalálása. Ezeknek az „evangéliumoknak” semmiféle történeti alapjuk nincsen: Jézus legtöbbször csak mint tanító szerepel bennük, aki a gnózis „tudományára” okítja a beavatottakat. Ezzel szemben az Újszövetségi könyvek majd mindig utalnak Jézus beszédeinek körülményeire: rögzítik elhangzásuk helyét és időpontját, sőt a hallgatóság összetételét is.
A gnosztikusok modern utódai azzal vádolták az orthodox egyházat, hogy radikálisan kiirtotta a vele szemben álló - de szintúgy autentikus - véleményeket. Ezt sokáig azzal támasztották alá, hogy a gnosztikus írások csak az egyházatyák kivonataiban maradtak ránk. A Nag Hammadi-kódexek felfedezése után többé már nem lehet a „hallgatás érvére” (argumentum e silentio) hivatkozni, hiszen kezünkben vannak az eredeti gnosztikus könyvek. Ezek alapos vizsgálata azonban bebizonyította, hogy a gnosztikus hagyomány egyetlen valós, értékelhető ténnyel sem járult hozzá a történelmi Jézus alakjának megismeréséhez. 
(A szerző történész)