Vissza a tartalomjegyzékhez


Gera edzője lapátra került

A West Bromwich Albion vezetősége azonnali hatállyal felmondott a csapat trénerének, Gary Megsonnak. Az ügy hátterében az áll, hogy Megson nem akarta meghosszabbítani jövő nyáron lejáró szerződését. „Semmiképpen sem írok alá új megállapodást” - jelentette ki a birminghami gárdát 2000 óta irányító Megson, aki másodszor vezette a WBA-t a Premier League-be. Két éve nem sikerült a bennmaradás, de egy év kihagyás után visszakerült a gárda. A nyár folyamán alaposan megerősített „Baggies” azonban eddig gyengén muzsikált. A csíkos mezesek ugyanis tíz mérkőzésen nyolc pontot gyűjtöttek, ezzel a tizenhatodik helyen állnak a húsz csapatos élvonalban. A Sky Sports információja szerint az új szakvezető a Newcastle idény közben elküldött rutinos trénere, Sir Bobby Robson lesz.