Kőszegi Anita
A minőség diszkrét bája

A 21. századi dendi című vándorkiállítás Moszkva után Budapestre érkezett. A British Council és a Brit Nagykövetség közös szervezésében megrendezett kiállítás a mai brit kultúrának hat olyan férfitípusát mutatja be, akik tudatosan öltözködnek. Híres divattervezők, mint Burberry, Paul Smith, Mark és Vivien Westwood, illetve Pringle kollekciói gazdagítják a látványt, nem szólva az eredetiben ritkán látható stíluskiegészítőkről, a nosztalgiadús olvasósarokról és hanghordozókról, melyek egyenként is igazi csemegét kínálnak nemcsak az anglománoknak, hanem mindenkinek, aki kedveli a színvonalas kiállításokat. 

Talán a fejekben motoszkáló tisztázatlan kérdésekre érzett rá Schiffer Miklós, stílustanácsadó és divatszakértő is, aki rögtön a kiállítást megnyitó beszéde elején tisztázta a dendi fogalma körüli félreértéseket. Kiderült, hogy amíg a magyar értelmező szótár egy agyoncicomázott, piperkőc alak inkább negatív tartalmú képét társítja a dendi szóhoz, addig az angol nyelv egy stílusában és életmódjában az átlagostól pozitív értelemben eltérő személyt jeleníti meg. 
No de lássuk csak, kik is voltak a dendik, illetve kik a 21. század dendijei? És miért épp Anglia a szülőföldjük? Akár anglomán Ön, kedves olvasó, akár nem, abban szerintem megegyezhetünk, hogy az angolok sok tekintetben különcök. Vannak, akik emiatt különösképp kedvelik őket, vannak, akik nem, de a jelenség egyértelműen létezik, még akkor is, ha később olyan természetességgel integrálódik világunkba, mint például a férfidivatban az öltöny viselete, melyet elsőként Londonban honosítottak meg. 
A liberalizmus hazájában már a 18. század végén kialakult az a társadalmi réteg, amelynek a viseletén meglátszott nemcsak a vagyonfelhalmozás okozta jómód, de a merőben új életvitel (vadászás, utazgatások) is. Megszületett az új férfieszmény, aki nemcsak külsejével tűnhetett ki, de a környezetére tett hatással is, mindezt pedig paradox módon nem magamutogatással, kihívó öltözékkel érte el, hanem épp az ellenkezőjével. Brummel, a dendi archetípusa találó tömörséggel hirdette: „Az igazi eleganciát észre sem lehet venni” - amiből tévedés lenne azt a következtetést levonni, hogy az igazi elegancia nem is látszik, hiszen szöveteinek minősége megfizethetetlen volt, csizmáit például pezsgővel fényesítette, nyakkendői makulátlanul tiszták voltak. „A háza …összhangban volt öltözetével; a bútor kifogástalan ízlésről vallott, a könyvtárában pedig a legjobb szerzők legjobb művei sorakoztak a polcokon… Sétapálcái, tubákos szelencéi, Sevres porcelánja egytől-egyig kitűnőek, lovai és hintajai pompázatosak. Brummell kiváló ízlése tulajdonképpen minden hozzá tartozó tárgyon fellelhető volt.” 
A dendi - túl a férfieszményen - egyben öltözködési és viselkedési kultúrává is vált a történelem folyamán, mely szerint a társadalmi megkülönböztetés egyetlen eszköze az ízlés. 

A mai dendi is különbözni akar, lázadó és klasszikusan elegáns egyszerre; tudatosan törekszik arra, hogy megdöbbentsen, de a cicomát és mesterkéltséget elveti. Nem kötelezi el magát egyetlen politikai eszme mellett sem, semlegessége ugyanakkor a legradikálisabb. Stílusa utánozhatatlan, ugyanakkor szigorú szabályokat követő, mely leginkább ma is a részletekre való mesteri odafigyelésben nyilvánul meg.  
Bár a dendi archeostílusa az idők folyamán jelentős átalakuláson ment át, a Brummel alkotta igényekre épült kézművesipar nyoma a mai napig fellelhető London utcáin (Bond Street, Saville Row, St.James’s Street), de ami ennél is kiemelkedőbb, hogy a dendiség eszményét az évek hosszú sora sem tudta elkoptatni. Megújult formában, de változatlan értékrenddel jelen volt a 20. században, és jelen van a 21. században is. 
(A kiállítás helyszíne: Gödör Klub, V. ker., Erzsébet tér.) Megtekinthető: 2004.10.31-ig.