Sebestyén István
Tízezrek áram nélkül

Átfogó felmérés híján nem tudni, hogy Magyarországon összesen hányan kénytelenek áram nélküli ingatlanokban lakni, ám beszédes adat, hogy egyedül a dél-alföldi tanyavilágban több mint ötvenezer ilyen honfitársunk él. Képviselőik a közelmúltban petróleumlámpás tüntetést szerveztek a Parlament előtt, és petíciójukban Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt arra kérték, hogy kormánya nyújtson nagyobb támogatást a tanyák villamosításához. 

Áram nélküli tanya. A petróleum sem olcsó, ráadásul gyúlékony Fotó: S. L. 

„Hat órakor itt már olyan sötét szokott lenni, mint az éjszaka, kedveseim, de én meg nem gyújtom a petróleumlámpát, hisz’ nemrégiben kétszer is felrobbant, majdnem kigyulladt miatta a ház. Inkább gyertyával világítok” - magyarázza egy levegővel a hatvankilenc éves Nagyajtai Erzsike, a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsa határában. A tanya, amelyben az idős asszony egyedül él, 1923-ban épült, és bár nincs messze a közúttól, a különféle villamosítási programokból rendre kimaradt. Erzsike 
„a tyúkokkal fekszik, és a tyúkokkal kel”, egész nap a ház körül dolgozik, gondozza a kertet, ellátja az állatokat. Tévéje nincs, de ezt nem sajnálja: a rádiót is alig kapcsolja be, inkább újságot olvas - persze csak napközben, amíg világos van. A lánya mindennap meglátogatja, hozza neki, amire szüksége van. Ő maga nem szokott a városba járni, ugyanis nincs miért: ha a szükség úgy hozza, a kenyeret még mindig meg tudja sütni, orvos pedig a hetvenes évek óta nem vizsgálta meg komolyabban. Szemmel láthatólag elégedett, egyetlen „panasza”, hogy öt-hat órát bír csak aludni, különben - általa luxusnak nevezett - kávét kell innia, hogy fejfájása elmúljon. Mégis, amikor a villany kerül szóba, sajnálkozni kezd, azt mondja, könnyebb lenne az élet, ha volna áram, például nem kellene állandóan a gyertyával vacakolni, vagy attól tartani, hogy felrobban a petróleumlámpa. „Már többször szó volt róla, hogy bevezetnék a villanyt, de hát ki tudja azt megfizetni?” - teszi fel a kérdést. Joggal, hiszen az áram bevezetése - az ingatlan elhelyezkedésétől függően - több millió forintba is kerülhet külterületen.
Erzsike néni azonban az állam szemében csak egy statisztikai adat. Tanyájának villamosítása, pontosabban ennek támogatása nem hajt a ráfordított összeggel arányos politikai vagy gazdasági hasznot. Egy felmérés szerint a százötezer dél-alföldi tanya felében nincs áram, ennek ellenére a kutatást végző gazdasági tárca ebben az évben mindössze ötvenmillió forintot irányzott elő villamosítási támogatásként. Igaz, a tanyavilág évről évre zsugorodik, a fiatalabb generáció inkább a városba költözik - Erzsi néni tanyája, ha arra kerül majd a sor, legfeljebb egy alföldi romantikától megérintett gazdag, német nyugdíjasnak jelenthet perspektívát…
De azért vannak kivételek. 
A negyvenes éveiben járó Horváth Mihály és felesége tizenhárom éves fiukkal élnek bodoglári tanyájukon, ahol családi gazdálkodással foglalkoznak. nyolcvanöt hektáros legelőjükön százötven birkát tartanak, ami megélhetésüket éppen csak fedezi, a tanya négy-öt millió forintba kerülő villamosítására így nem futja nekik. Városba vagy faluba azonban nem akarnak beköltözni, hiszen itt legalább van munkájuk. Mindennap autóval viszik iskolába gyermeküket, aki téli estéken petróleumlámpa mellett tanul. „Még szerencse, hogy jó eszű gyerek, és itthon már nem sokszor kell kinyitnia a könyvet” - fűzi hozzá büszkén az apa, de azt azért sajnálja, hogy fia otthon nem tud számítógépet használni.
A harmincöt éves Rékasi Sándor élettársával lakik egy harminc-negyven négyzetméteres tanyán, a szintén Kiskunmajsa közigazgatási területéhez tartozó Ötfa egyik erdejében. Azt mondják, itt olcsóbb a megélhetés: állatokat tartanak, konyhakertet művelnek, és alkalmi munka is akad elég. Áram viszont nincs a tanyán. Ezért a ruhamosás egy egész napos műszakot jelent, melegebb időben romlékony ételt nem tudnak tárolni, a bolt viszont egy órányira van biciklivel. Gyertyával világítanak, mert a petróleum litere ötszáz forint, ráadásul még robban is, tévé viszont van - akkumulátorról üzemel.
Találóan fogalmaz egy ugyancsak a környéken élő harmincas férfi, Harangi Béla, aki szerint „ha villany van, minden van.” Hozzáteszi: petróleummal és gyertyával világítani csak a városból nézve tűnik romantikusnak. Neki nemrégiben sikerült hétszázezer plusz áfáért bevezettetni az áramot saját házába. Mint elmondja, a földkábel lefektetése méterenként ezer forint, és ez csak egy az ezernyi jogcímen követelt befizetnivaló közül. Könnyen megeshet tehát, hogy Rékasiéknak többe kerülne bevezetni az áramot, mint amennyit az egymillió forintra értékelt házuk ér.
A környékbeliek szerint házi technikával viszonylag egyszerűen megoldható, hogy valamelyik közelebbi szomszéd áramforrását egy másik tanyán is használják, de ezt a módszert a jog nyelvén elektromos energia engedély nélküli továbbításának hívják, és kemény büntetést kell miatta fizetni. Ha észreveszik - teszem hozzá -, de megnyugtatnak: rengeteg errefelé a „jóindulatú” ember.