Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VIII. évfolyam, 42. szám, 2004. október 15

Belpolitika

Munkatársunktól
Vezérek csatája

Gyurcsány Ferenc fellépése érezhetően „megdobta” pártja népszerűségét, legalábbis ez derül ki több közvélemény-kutató cég friss publikációiból. Egyes felmérések szerint mindössze 5 százalék a Fidesz előnye a korábban utcahosszal lemaradt MSZP előtt, és a szocialisták „visszaszerezték” Budapestet. Marián Béla, a Marketing Centrum kutatási igazgatója a Heteknek kifejtette: „Nem a Fideszt támogatók száma csökkent, hanem az MSZP-től a korábbi időszakban a bizonytalanok táborába „elmenő” támogatók tértek vissza.


Munkatársunktól
Gyurcsány felpörgette a pártot

Gyurcsány Ferenc fellépése érezhetően „megdobta” pártja népszerűségét, legalábbis ez derül ki több közvélemény-kutató cég friss publikációjából. A Marketing Centrum kutatásai szerint a választásra jogosultak körében 13 százalékról 7-re csökkent a Fidesz előnye, a Medián felmérése szerint ugyanez az adat 11-ről 5-re változott, és a szocialisták „visszaszerezték” Budapestet. Úgy tűnik tehát, a lendületesen induló kormányfő lendületet adott az MSZP-nek is, ám természetesen kérdéses, meddig fog tartani, és mire lesz elég ez a löket. 


Somorjai László
Melegek kontra Károli

A Fővárosi Bíróság első fokon elutasította a Háttér Társaság a Melegekért egyesületnek a Károli Gáspár Református Egyetem ellen benyújtott keresetét, amelyben az egyetemet az egyenlő bánásmód elvét áthágó jogsértéssel és hátrányos diszkriminációval vádolják. A bíróság szerint a református egyetem sérelmezett nyilatkozata nem lépte túl a véleménynyilvánítás alkotmányos kereteit, és összhangban van az egyházi autonómia, a vallás és szólásszabadság elvével.


Sebestyén István
Tízezrek áram nélkül

Átfogó felmérés híján nem tudni, hogy Magyarországon összesen hányan kénytelenek áram nélküli ingatlanokban lakni, ám beszédes adat, hogy egyedül a dél-alföldi tanyavilágban több mint ötvenezer ilyen honfitársunk él. Képviselőik a közelmúltban petróleumlámpás tüntetést szerveztek a Parlament előtt, és petíciójukban Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt arra kérték, hogy kormánya nyújtson nagyobb támogatást a tanyák villamosításához. 


Szobota Zoltán
Hazánkban a Buddha-ereklyék

Október közepén érkeznek hazánkba az ENSZ égisze alatt világot járó történelmi Sakjamuni Buddha földi maradványai, melyet a Stefánia Palotában tekinthet meg a közönség. Az ereklyék bemutatása előtt beszédet mond Magyar Bálint oktatási miniszter és Láma Ole Nydahl buddhista tanító, aki több mint ötszáz - ebből Magyarországon húsz - meditációs centrum alapítója világszerte és a hamvak kisugárzásának tudatformáló jelentőséget tulajdonít. 


Technikai okok miatt megmaradt szürkék

A telepen tartott marhákra azért várt volna ez a sors, mert tulajdonosuk nem tudta igazolni az állatok eredetét, ez pedig az Európai Unióban halálos következményekkel jár. Az ügy a kormányülésen is szóba került, ahol Németh Imre agrárminiszter kifejtette, hogy nem feltétlenül szükséges az állatok levágása. Fotó: MTI


Életmód

Szlazsánszky Ferenc
A késdobáló csak egyszer tévedhet
Wertheim István cirkuszigazgató

A bohóc egyben jegyszedő, az artisták ültetőemberek is, a zsonglőr pénztáros, vattacukorárus és technikus, az igazgató sofőr, idomár és késdobáló. Utóbbi minőségében ráadásul csak egyszer hibázhat, különben tényleg kitörne a cirkusz. Wertheim István, felesége és három gyermekük márciustól októberig járják az országot utazócirkuszukkal. 


Finta Szilvia
Szőkék, az örök favoritok

A divat szó hallatán - bár az élet szinte minden területét áthatja, legyen szó akár társadalmi szokásokról, irodalomról vagy zenéről -, leginkább mégis az öltözködés, a ruhadivat jut az emberek eszébe. De mégis mit nevezünk divatnak? Miben határozható meg annak belső lényege? Mi vagy ki mondja meg, mit látunk szépnek vagy éppen menőnek? És hogy volt mindez a történelmi korokon át? Cikkünk ezekre a kérdésekre keresi a választ.


Fókusz

Mehmet Tarik Demirkan
A török kérdés

Október hatodika fontos dátum Törökország történetében - ezen a napon hozták nyilvánosságra azt a brüsszeli jelentést, amely évtizedekre határozza majd meg az ország stratégiai pályáját: az Európai Unió Bizottsága javasolta a tárgyalások megkezdését Törökország csatlakozásáról. Az ügyben a végleges döntés december 17-én születik meg az EU állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján.


Lukács András
Nobel-díj a kibucban

Soha nem gondoltam, hogy ilyen kemény munkával jár majd a Nobel-díj elnyerése. Egy hónapig fog tartani, ameddig megválaszolom a leveleimet - nyilatkozta lapunknak haifai kutatóintézetéből a Karcagon született Avram Hershko, aki a szintén izraeli Aaron Ciechanoverrel és Irwin Rose-zal elnyerte a kémiai Nobel-díjat.


Karl Pfeifer, Bécs
Hangok és ellenhangok

Nem véletlen, hogy Elfriede Jelinek írónő Nobel-díját a „hangok és ellenhangok zenei folyásával” indokolták. Az 1946-ban született Elfriede Jelinek, aki Bécsben nőtt fel, gyermekként balettiskolába járt, és orgonaművésznek tanult. Elfriede Jelinek nemcsak verseket és regényeket írt, hanem az osztrák jelennel és múlttal foglalkozó színdarabokat is. Bátran szembeszállt a legelterjedtebb osztrák napilappal, a Neue Kronenzeitunggal, és annak közben nyugdíjazott antiszemita kommentátorával, és nyilvánosan állást foglalt Jörg Haider és a Szabadságpárt politikája, valamint a szexuális erőszak ellen. 


Gazdaság

Nagy Liliána
Üres a revizorkassza

Akár sztrájkra is hajlandók az APEH-dolgozók annak érdekében, hogy jövőre ne romoljon tovább az anyagi helyzetük. Mint Michalkó Péter, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsának elnöke a Heteknek kifejtette, ha a napokban beterjesztett költségvetési előirányzat marad végleges változatként, további elbocsátásokra és bércsökkenésre kell felkészülniük. 


Kínai megaprofit

Az Egyesült Államok már évtizedekkel ezelőtt felfedezte, mekkora gazdasági potenciál van Kínában, a-mely a világ legnagyobb felvevőpiaca és a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága. Egy amerikai üzletember egyszer némi iróniával azt mondta, hogy „mi az USA-ban már csak rágógumit és űrrepülőgépeket gyártunk, minden más a Távol-Keleten készül”. Az Európai Unió sem akar lemaradni a nagy kínai bizniszről. „Hol van még olyan piac, ahol el lehet adni 1,3 milliárd fogkefét”- tette fel a kérdést Jacques Gravereau, a párizsi Eurázsia Intézet elnöke a Time magazinban. Jacques Chirac, francia, Gerhard Schröder német és Wen Jiabao kínai államfő múlt héten Hanoiban tartott csúcskonferenciát.


Major Nóra
Csere-bere fogadom

Pár hete startolt a budapesti lakáspiacon az Otthon Centrum (OC) egyik újdonsága, a használtlakás-beszámítási program. Az elképzelés lényege, hogy ezentúl úgy vásárolhatunk új építésű lakást a régi otthonunk helyett, hogy azt az átköltözésig el sem kell hagynunk. Sőt az ilyenkor szokásos szociálpolitikai támogatásról, illetve áfa-visszaigénylési lehetőségről sem kell lemondanunk. Bár a projekt jelenleg csak a fővárosi lakástulajdonosok számára elérhető, jövőre már néhány vidéki nagyvárosban is beindulhat a közkeletűbb nevén HLB-programnak rövidített kezdeményezés. 


Kardos Anikó
Aggódnak a befektetők az olajárdrágulás miatt

Az olajár újabb történelmi csúcsra, 54,4 dollárra emelkedett, aminek nem örültek a befektetők. A fekete arany 70 százalékkal drágult az idén, ami már komoly inflációs és növekedési aggodalmakat vet fel. Az októberi német befektetői bizalmi index több mint egy éve nem látott értékre zuhant. Az olajkitermelésben érdekelt vállalatok befektetői persze örülhettek, nem így a légitársaságok és a szállítócégek. Rossz idők járnak a gyógyszergyártókra is, a Merck mélyrepülése folytatódott, de esett a versenytárs Pfizer jegyzése is, mivel a befektetők attól tartanak, hogy a konkurens készítménye hasonló sorsra jut.


Háttér

Vagyim Arisztov
Oroszország és az amerikai választások

Négy évvel ezelőtt, amikor George W. Bush és a demokraták jelöltje, Albert Gore között folyt a küzdelem az elnöki tisztség elnyeréséért, az orosz társadalom nagy része az utóbbinak szurkolt. Gore alelnök volt Clinton idejében, aki személyes barátságban állt Jelcinnel, de még Oroszország új vezetőjével, Putyinnal is jó viszonyt alakított ki. A Clinton nevéhez fűződő legnagyobb botrány - házasságon kívüli kapcsolata Monica Lewinskyval - szinte egyáltalán nem aggasztotta az oroszokat. Félrelépett a titkárnőjével - na és? Az orosz vezetők körében régen megszokott dolog ez. Egy szexuálisan túlfűtött amerikai elnök még nem jelent veszélyt Oroszországra. Gore pedig, azon kívül, hogy nem fűződött a nevéhez erkölcsi botrány, úgy tűnt, még Oroszországgal is szimpatizált. Nem úgy a vetélytársa, George W. Bush, akit az orosz elemzők többsége nyíltan „héjának” nevezett. Sokan tartottak attól, hogy ha ő nyeri a választást, megromlik a két ország közötti viszony, és az amerikaiak jóval kiterjedtebb és aktívabb katonai jelenléte várható a világ különféle pontjain. Jelenleg az oroszok többsége (beleértve a politikusokat is) újra inkább Bush vetélytársát, a demokrata John Kerryt látná szívesen az elnöki székben, ám a felkészültebb orosz elemzők úgy tartják: Oroszország számára mégis- csak az lenne a jobb, ha a többség által nem annyira kedvelt Bush nyerné a választásokat.


Csizmadia Ervin
Vezérek csatája

A magyar baloldal történetének új fázisába lépett. Elmúlt másfél évtizedes korszakát az jellemezte, hogy mindennel foglalkozott, csak azzal nem, hogy politikáját az első ember szintjén is felépítse. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké válásával - könnyen lehet - új időszámítás kezdődik a hazai baloldalon, de feltehetőleg ennek a változásnak hatása lesz a magyar jobboldalra is. Elkezdődhet egy új korszak, amelytől - megjósolhatóan - sokan félni fognak. Nevezzük ezt a kort a vezérek csatájának.


Hit és értékek

Morvay Péter
Az Éden városa

A régészet és a zsidó történelem szempontjából kiemelkedő felfedezésnek nevezte a jeruzsálemi Óváros közelében fekvő Siloám-medence és a hozzá vezető királyi lépcsősor megtalálását Suka Dorfman, az Izraeli Régészeti Hatóság igazgatója. Limor Livnat izraeli oktatási miniszter a helyszínen tartott zártkörű bemutatón a Jerusalem Post tudósítása szerint arról beszélt, hogy „hihetetlenül izgalmas látni, amint a történelem fokozatosan feltárja magát” a Dávid Városának nevezett térségben kilenc éve megindult kutatás során. 


Külpolitika

Hetek-összeállítás
Futás Egyiptomból

Ajman al-Zavahíri, Oszama bin Laden helyettese beváltotta ígéretét. Az al-Kaida terrorkülönítménye ezúttal Egyiptomra csapott le: a Dzsemaja al-Iszlamija al-Alamija emberei robbanóanyaggal megrakott teherautókat vezettek a tábai Hilton szálló éttermébe. A mennyezet leszakadt, a hotel egy része romokban hever. A támadással egyidejűleg a szomszédos Ras as-Satanban és Nuveibán is robbantottak. Az öngyilkos merényleteknek legkevesebb harmincnégy halálos, és több mint száz sebesült áldozata volt. A halottak közül 13 izraeli, a többiek egyiptomi, orosz és brit állampolgárok. A mentést az izraeli speciális alakulatok végezték, mivel Egyiptom nem volt felkészülve erre.


Hechs László
Baráti pofon

„Történelmi léptékű belpolitikai válság küszöbén állunk” - jelentette ki Gideon Szaar, az Izraelben kormányzó Likud frakcióvezetője. Ariel Saron kormányfőnek a gázai kivonulási tervet is tartalmazó politikai beszámolóját az izraeli törvényhozás példátlan módon, 53:44 arányban elvetette. A Likud párt súlyos válságát mutatja, hogy tizenhét képviselője - közöttük miniszter és miniszterhelyettesek - nem vett részt a voksoláson.  Saron kudarcának nincs közvetlen alkotmányjogi következménye, mégis jelzi a nehézségeket, amelyekkel a kormányfőnek október 25-én szembe kell néznie. Ígéretéhez híven ugyanis ezen a napon terjeszti a knesszet elé a gázai kivonulásról és a telepesek kárpótlásáról szóló törvényeket. Meggyőződése szerint a jelenleg kisebbségben lévő koalíció külső támogatással képes lesz nemcsak a kivonulásról és a kárpótlásról, de a költségvetésről szóló törvényt is elfogadtatni. Bushnak ugyanis korábban azt ígérte, hogy még az amerikai választások előtt elfogadtatja kivonulási tervét.


Busa Viola
Tudatos emberirtás?

Meglepő elmélettel állt elő Wangari Maathai, Kenya első Nobel-díjas tudósa az AIDS-vírus eredetét illetően. A rangos elismerésben részesített ökológus és biológusnő, aki a környezetvédelemért és a természetes erőforrásokért felelős kenyai miniszter helyettese is egyben, azt állította: a vírust rosszindulatú tudósok szándékosan dolgozták ki azért, hogy ezzel irtsák tömegméretekben Afrika fekete lakosságát.


Márer György, New York
Gépek vagy urnák

Amint telnek a napok, úgy válnak egyre élesebbé és személyesebbé a jelöltek egymás ellen intézett támadásai. Az első tévévita alkalmával mutatott gyenge szereplése után Bush elnök egyenlő ellenféllé nőtte ki magát a második vita során. Azóta pedig mindkét vetélkedő megkísérelte, hogy olyan feltételeket szabjon, amelyek az ő javára billentik a mérleg serpenyőjét a harmadik összecsapás alkalmával. 


Hetek-összeállítás
Kínpadra vont biztosok

Az Európai Parlament (EP) Polgári Jogi Bizottsága hétfőn leszavazta az Olaszország által az Európai Bizottság igazságügyi, szabadságjogi és biztonsági biztosának posztjára jelölt Rocco Buttiglione kinevezését. A Berlusconi-kabinet leköszönő, európai ügyekkel foglalkozó miniszterét kétszeres fiaskó érte: miután pályázatát a meghallgatása után 27 nem, 26 igen szavazattal elutasították, a bizottság 28-25 arányban a baloldali képviselőknek arra a javaslatára is nemmel szavazott, hogy Buttiglione legyen az Európai Bizottság alelnöke, és kapjon más biztosi tisztséget. 


Széchey Noémi
Az angol fogoly végzete

Az iraki lázadók által három hete fogva tartott angol túsz, Kenneth Bigley lefejezését bemutató videofelvételt tett közzé az egyik iszlám honlap. A felvételen Bigley az életéért könyörög, majd a gyilkosok átveszik a szót, és végrehajtják a kivégzést.


Publicisztika

Siposhegyi Péter
Október tizenöt

Bácsi Boglárka, önkeresztségben Bácsfi Diána nagy szívességet tett nekünk, bármik is voltak indítékai. Október idusa belesimult a történeti napok sorába: idén fontos nap, mondhatni közéleti vízválasztó. Október tizenötödikén, azaz ma hatvan éve Horthy Miklós, belátva, hogy a háború folytatásának nincs értelme, az csak az ország veszteségeit fokozná, békét kért a szövetségesektől. Horthy nem tévedett, csak ügyetlen volt. A háború magyar veszteségeinek nagyobbik fele a proklamációt követő hat hónapban történt, anyagban, emberben. Ha akkor sikerül a kiugrás, egy elfogadható állapotban lévő ország folytatja az életét, így egy romhalmaz. Akkor négyszázezer, így több mint egymillió fő az emberveszteség csak a Trianon utáni határok között.


Sport

Hetek-hírösszefoglaló
Arab milliók az Arsenalnak

Úgy tűnik nemcsak a futballszerető közvélemény többségének elsőszámú kedvence az angol élvonalbeli bajnokság, hanem a gazdasági szakemberek is a Premier-shipben látnak legtöbb fantáziát. Erre utal legalábbis az elmúlt hetek két vezető sportgazdasági híre, melyek szerint rekordösszegű szponzori szerződést kötött az Arsenal, valamint amerikai tulajdonba kerülhet a Manchester United.


Beckham körül megint áll a bál

Alig cseng le egy botrány Anglia legnagyobb sztárjáról, máris újabb lehetőséget ad az újságíróknak arra, hogy foglalkozzanak vele. Az alany még mindig David Beckham, és sajnos a téma sem változik. 


Jenny Thompson befejezte

A harmincegy esztendős amerikai úszó pályafutása során 8 olimpiai aranyérmet szerzett. Thompson visszatér a Columbia egyetemre, ahol orvosi tanulmányait folytatja majd. Jenny Thompson fényes sportpályafutása éppen Indianapolisban kezdődött, ahol 1987-ben, tizennégy évesen a Pánamerikai Játékokon két aranyat és egy bronzot szerezve robbant be, majd pályafutása során 12 olimpiai és 14 világbajnoki érmet gyűjtött - annyit, amennyit korábban senki más. „Eljárt felettem az idő, tíz éve is ugyanazt csináltam, mint most. Új elfoglaltságra van szükségem” - jelentette ki az úszósztár.


Jótékonysági turnén az NHL sztárjai

Amíg nem indul el a bajnokság az NHL-játékosok közül többen összeálltak, és három csapatban négy a négy elleni összecsapásokat szerveznek, amelyeknek bevételeit jótékony célra fordítják. A 32 állomásosra tervezett turnén olyan sztárok lépnek majd jégre, mint Jose Theodore (Montreal Canadiens), Roberto Luongo (Florida Panthers), Simon Gagne (Philadelphia Flyers) és Alex Tanguay (Colorado Avalache). A játék érdekessége az lesz, hogy a sport látványossága érdekében ezúttal tilos lesz a verekedés és az ütközés.


Rodman nem kell senkinek

Dennis Rodman, az NBA korábbi fenegyereke szerint a rossz hírneve akadályozza meg abban, hogy visszatérjen a legjobbak közé. „Mindenki kezelhetetlen játékosként beszél rólam, de nem tudom, miért. Valójában egy szabad és független személy vagyok, ráadásul kiváló formában” - mondta a negyvenhárom éves Rodman, aki a mexikói Fuerza Regia nevű együttessel készül második karrierjére. Az extravagáns külsejéről is ismert szupersztár a Detroit Pistonsszal kétszer (1989, 1990), a Chicago Bullsszal pedig háromszor (1996, 1997, 1998) nyert bajnoki aranygyűrűt. Legutóbb az 1999/2000-es idényben játszott az NBA-ben, akkor azonban 13 találkozó után elküldték a Dallas Maverickstől, ugyanis megütötte Mark Cuban tulajdonost.


Larionov visszavonul

December 13-án Moszkvában rendezik meg Igor Larionov búcsúmérkőzését. A negyvennégy éves olimpiai, világ- és Európa-bajnok, legendás orosz jégkorongozó tiszteletére több kanadai, amerikai és svéd sztár is jégre lép majd a Luzsnyiki-stadionban. A nyolcvanas években sikert sikerre halmozó szovjet válogatott 11-ese 1989-ben került az NHL-be, és a Detroittal háromszor (1997, 1998, 2002) nyert bajnokságot; összesen 921 meccsen lépett pályára a profiligában, 169 gólt ütött és 644 gólpasszt adott.


Szabadidő

Széchey Noémi
Ő volt a Superman

A filmvásznon repülni tudott, gyorsabb volt a puskagolyónál is. Az életben viszont ennél nagyobbat alakított: megmutatta, hogy mozgásképtelenül is lehet teljes életet élni. A ma még lehetetlennek hadat üzenve rendületlenül hitte, hogy egyszer még járni fog. Álma azonban nem válhatott valóra, egy felfekvéses fertőzést követően New York-i otthonában kómába esett, majd kórházba szállítását követően múlt vasárnap eltávozott az élők közül.


Programajánló
Tovább a cikkhez >>>

Színes

Jobb a tető ormán lakni

Inkább a börtönt választotta egy német férj, és nem fizette ki a szabálytalan parkolásért kiszabott bírságot, hogy elmeneküljön zsörtölődő feleségétől. A negyvenhét éves, Itzehoe-ba való német férfit húszezer forintos büntetés megfizetésére kötelezték, vagy tíz nap börtönben letöltendő büntetésre, ha nem fizet. A városi rendőrségen megdöbbentek, amikor a férfi felhívta őket és kérte, hogy jöjjenek ki érte és vigyék el őt otthonról. „Azt mondta, hogy már nem bírja otthon az állandó veszekedést a feleségével és vágyakozva vár egy kis nyugalmat és csendet a börtön falai között” - mondta a rendőrség szóvivője. (Ananova)


DUMA PLÁZA

A pulóver az a ruhadarab, amelyet a gyereknek haladéktalanul fel kell vennie, ha fázik a mama.  (internet graffity)


Sajtos szendvics, sajtos tábla

Romániában a leleményes diákok egészen új módját találták fel a tanórák szabotálásának. Az akció egyszerű és hatásos: a tízóraira szendvicsekben kapott sajtot kiszedik, s ezzel alaposan bekenik a táblákat, így a zsíros felületen a kréta egyszerűen nem fog. Ahhoz, hogy a tábla újra használható legyen, azt melegvízzel és mosószerrel alaposan meg kell tisztítani. A helyi hatóságok szerint a helyzet komoly, hiszen a módszer egyre terjed. Megoldásképpen az iskolavezetők úgy döntöttek, hogy ezután a diákok tejet kapjanak sajt helyett, hogy minden visszaálljon a normális kerékvágásba, és a tanórák irányítása újra a tanárok kezébe kerüljön. (Ananova)


Már imádkozni se szabad?

Legális-e, hogy istentiszteleteiken George W. Bush amerikai elnök újraválasztásáért imádkoznak gyülekezetek? A Nemzeti Keresztény Szolgálat ezt a kérdést próbálja tisztázni az amerikai adóhatóságnak (IRS) küldött levelében. A kérdés azért merült fel, mert kéthetes imaturnéra készülnek a választás tekintetében még bizonytalan, így kulcsfontosságú államok: Pennsylvania és Ohio városaiban. 


Dúsgazdag könyvörökös

Százhatvanezer fontért, vagyis több mint ötvenhatmillió forintért kelt el egy londoni árverésen egy ritka Shakespeare-kötet. A könyvet árverésre bocsátó hölgy örökölte a ritkaságot, ráadásul egy olyan rokonától, akit nem is ismert. Shakespeare összes drámáinak első gyűjteményes kiadását, vagyis a First Folio-t hatszáz példányban nyomták ki a költő halála után hét évvel, 1623-ban. Ma azonban csupán háromszáz fennmaradt példány létezéséről tudni. A kötetet árverésre bocsátó Anne Humphries szeptemberben örökölte meg a könyvritkaságot Frances Cottle-től, akinek egészen két évvel ezelőtti haláláig könyvespolcán porosodott az értékes Shakespeare-kiadás.


Óriástök sörrel locsolva

Egy tizenhárom éves iskolásfiú háromszáztizennyolc kilós tököt termesztett egy meglepő módszerrel - sörrel. A Morton városában élő Joe Hallam minden nap egy pint (kb. fél liter) sörrel locsolta a zöldséget, amely később már olyan nagyra megnőtt, hogy Joe kénytelen volt egy darut bérelni, hogy elszállítsa növénykéjét egy kertészeti bemutatóra. Az amerikai éves óriástök-bajnokság győztese a Washington állambeli Joel Holland lett a Kaliforniában megrendezett versenyen. Képünkön a fiú barátai láthatók. (Ananova - MobilPress)


Madrid – a zaj fővárosa

A madridi lakosok egyszerűen csak építkező városnak hívják otthonukat. Az éjszakai zaj szintén elviselhetetlen sok városlakó számára. A fiatal spanyolok sokkal jobban kedvelik a járdákat a kocsmáknál, és egész éjszaka hangosan mulatnak az utcán, hajnalig. A város kukásait azért nem kedvelik, mert hajnali kettőkor üvöltöznek az utcán, majd az utcákat tisztító ipari locsolóautók zaja nem hagyja aludni a madridiakat. A fővárosban a hálószobák ablakaira posztereket és képeslapokat ragasztgatnak mérgesen a lakók, amelyeken az áll, hogy minden adófizetőnek joga van az alváshoz. (BBC)


Mi van a képen?

4. Fantasztikus újdonság a Vidám Parkban


Tollhegy

IV. Károly király és a vegyifegyver-tilalom

Nagy érdeklődéssel olvastam az október 8-ai számukban cikküket, melyet Benke László úr írt, Ellenszélben a szentek között címmel, IV. Károly boldoggá avatása kapcsán. A cikk tartalmával most nem kívánok foglalkozni, arról véleményt mondani. Azonban van benne egy sajnálatos tévedés (szándékosan vagy véletlenül, nem tudom), mely egészen más megvilágításba helyezi az utolsó magyar király életét: „Megszegte az 1899-es hágai nemzetközi vegyifegyver-tilalmat.” Legjobb történelmi tudásom szerint a betiltás valóban Hágában volt, de 1925-ben! Tudtommal az I. világháborúban több harcoló fél is alkalmazta, a betiltás a háború után történt. Így a vegyi fegyverek csupán egynek bizonyultak a többi fegyver között. Mivel a törvény később született (1925), így értelmetlenség „törvényszegésről” beszélni. Ez pedig egészen más megvilágításba hozza a király életét és megítélését. Köszönöm figyelmüket.