Széchey Noémi
Populizmus spanyol módra

José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök az amerikai Time magazinnak adott interjújában saját szerepét abban határozta meg, hogy nem alakítani, hanem követni akarja a közvéleményt. „Nem nagy vezető akarok lenni, hanem jó demokrata” - fogalmazott a spanyol kormány feje, aki a madridi robbantásoknak köszönhetően nyerte meg a tavaszi parlamenti választásokat.

José Luis Rodríguez Zapatero spanyol kormányfő. Nem keresi a konfrontációt sem otthon, sem külföldön Fotó: Reuters

Zapatero spanyol miniszterelnök véleménye szerint a modern demokráciáknak érzékenyeknek kell lenniük a közvéleményre. „Elfogadom, hogy ha az állampolgárok nagy többsége mond valamit, akkor nekik van igazuk” - fogalmazott a miniszterelnök. A Zapatero által az „állampolgárok szocializmusának” nevezett kormányzási mód igencsak távol áll attól a keménykezű konzervativizmustól, amellyel José María Aznar korábbi miniszterelnök vezette Spanyolországot, ugyanakkor mindeddig igen hatásosnak bizonyul. A hatalomra kerülése óta eltelt öt hónapban Zapatero népszerűségi indexe egyes közvélemény-kutatások szerint a hatvan százalékhoz közelít, amely szintet az elmúlt években egyetlen spanyol politikusnak sem sikerült elérnie.
Kormányzásának első hónapjaiban Zapatero valóban nagy népszerűségnek örvendő intézkedéseket hajtott végre: megemelte a minimálbért, ígéretet tett a melegházasságok legalizálására és a válás megkönnyítésére, valamint példa nélkül álló harcot hirdetett a spanyol „macsóizmus” ellen a családon belüli erőszak visszaszorítása érdekében. A magát nemcsak „antimacsónak”, hanem egyenesen feministának valló kormányfő a női egyenjogúságért száll harcba, szerinte ugyanis elfogadhatatlan, hogy míg a rabszolgaságról, a feudalizmusról, az elnyomásról beszélünk, addig megfeledkezünk arról, hogy immár kétezer éve „az emberiség egyik fele elnyomja a másikat”. Véleménye szerint a terrorizmus ellen nem a katonai fellépés, hanem a nemek egyenjogúságának biztosítása jelenti a leghatásosabb fegyvert. Zapatero a korábbi miniszterelnököket, mint Aznart vagy Felipe Gonzalest olyan „macsó” férfiaknak nevezte, akiket „gyilkos politikai ösztönök” vezettek. Ő ezzel szemben úgy gondolja, hogy sikeresen és hatékonyan kormányozhat úgy, ha megadja a népnek azt, amit az akar. 
A Time magazin által a „politikai célszerűség tao-jának” minősített kormányzási elv azonban igencsak ingatag alapja a kormányzásnak. Számos elemző szerint ugyanis a „végletekig populista” Zapatero az elmúlt évtizedekben megvalósított gazdasági sikerekből él, és előbb-utóbb neki is szembe kell néznie azokkal a kihívásokkal, amelyek nyilvánvalóvá fogják tenni, mennyire lehet sikeres a nép kegyeit kereső kormányzás akkor, amikor a kormánynak elkerülhetetlenül népszerűtlen intézkedéseket kell hoznia az ország gazdasági és politikai fejlődése érdekében.
Zapatero fatalista történelemszemléletét kifejezendő Antonio Machado spanyol költő szavait idézi: 
„Vándor! Itt nincs ösvény.
Ösvény lesz, ha kitaposod.”
 Ugyanakkor ezzel némiképp ellentmond önmagának, hiszen az általa említett vándor legalább kitapossa az ösvényt, amin járni akar, nem csak követni akarja azt.