Vissza a tartalomjegyzékhez

Kardos Anikó
Csúcson a BUX és az olajár

2-3 százalékos eséssel zárták a hetet a vezető részvényindexek. Az aggodalmak fő oka az immár 50 dollár fölé szökő olajár. Az újabb dráguláshoz a folytatódó iraki és az újonnan kitört nigériai zavargások, valamint az időjárási katasztrófák miatt csökkenő amerikai kitermelés is hozzájárult. Zuhantak a légitársaságok és az autógyártók részvényei. Gyengére sikeredett a német üzleti és az amerikai fogyasztói bizalmi index is, tovább erősítve a pesszimizmust. A trenddel szemben közepes forgalom mellett felfelé menetelt a BUX, közel 1 százalékos erősödés után új történelmi csúcson, 12 441 ponton zárva a keddi kereskedést.

Jól teljesítettek a gyógyszergyártók, és szárnyra kaptak a vegyipari cégek is: a BorsodChem az intézményi értékesítés előtt közel 3 százalékkal drágult, a TVK ennek csaknem duplájával, majd’ 7 százalékkal ért többet. Emelkedett az OTP is, miután a piacon Csányi-Gyurcsány-paktumnak elkeresztelt megegyezés következtében a bankokat terhelő plusz adó csak két évig lesz érvényben, és csak a kamatmarzsot sújtja. Sikeresen debütált a tőzsdére szeptember 22-én bevezetett Freesoft papírja, a kibocsátási árhoz képest közel 9 százalékos drágulással zárta a keddi kereskedést. 2 százalékkal drágultak az október 1-jétől a BUX-ba is bekerülő Antenna Hungária részvényei, néhány nagyobb kötés keretében tulajdonosi változások is bekövetkeztek: a Forrás kiszállt a cégből, részesedése a Raiffeisen Bank, illetve orosz érdekeltségek kezébe került. Folytatódott a gépipari cégek mélyrepülése, az utóbbi hetek hagyományaihoz hűen mind a NABI, mind a Rába új történelmi mélyponton zárt.