Tihanyi Péter
Jó napot kívánok – mondta, és kitört a taps
Nyolcvanegy éves korában elhunyt Kabos László

Elment a Kiskabos. Üldöztetés, Mauthausen, tragédiák. Mindezek ellenére több mint hatvan éven át töretlen optimizmusával és elementáris humorával pumpált derűt, életkedvet az emberekbe. Sárváron született, s most a Kozma utcai zsidó temetőben nyugszik. 

A vastaps és a szeretet hatvan éven át kísérte őt Fotó: MTI

Koós János

Az ötvenes évek végén ment egy darab a Vidám Színpadon. Egyszer csak becsetlik-botlik egy alacsony, csúnyácska, lángvörös hajú, szeplős, elesett emberke. Egy olyan kis vihori, akinek pénze sincs, akit az élet is sodor. Egy kisember, egy olyan igazi szeretnivaló, akivel a nézők azonosulni tudnak. Azt mondta, „Jó napot kívánok”, és a nézőtéren kitört a taps. Ez a vastaps és ez a szeretet hatvan éven át, haláláig elkísérte őt. A közönség kegyetlen és hűtlen, valakit megszeret egy évig, két évig, három évig, de hatvan évig? - ahhoz nagyon nagynak kell lenni. Bejártuk együtt a fél világot, felléptünk Ausztráliától New Yorkig, Kanadától Los Angelesig, Miskolctól Leninvárosig. Ugyanúgy játszott, ugyanúgy készült egy zalaszentgróti előadásra, mint egy torontóira. És nem csak a színpadon volt vidám és elementáris. Utazásaink során repülőgépen, kocsiban, ha ott volt, végignevettük az utat. Az éltette, hogy másokat a humorával éltet. Azt szoktam mondani, nem az az igazi elismerés, amikor az embernek Kossuth-díjat adnak, hanem az, hogy a tiszakécskei művelődési házban az emberek, a nézők hatvan éve töretlenül várják, töretlenül rajonganak érte, és töretlenül megtapsolják. Ha aztán még az állam is elismeri, az már csak hab a tortán. Ez egy külön kaszt volt, Kazal, Kibédi, Alfonzó, Kabos. Pótolhatatlanok. Mikor a szocializmusban kicsit enyhült a helyzet, és legelőször hazajöhettek az amerikás magyarok, mikor kiszálltak a repülőből, még meg se nézték, hogy néz ki a szent anyaföld, de már azt kérdezték, hogy este játszik-e a Kabos a Vidám Színpadon. Mert ha igen, jegyet kérnek rá. Aranyos, kedves pali volt. A színészek is tisztelték, soha senki nem engedett meg vele szemben egyetlenegy durva vagy sértő poént sem. Nem bántott senkit, se szemben, se a háta mögött. Bárhova belépett, legyen az szoba, színpad, társaság, ott - szokták mondani - kivirultak a virágok és nevetni kezdtek a tulipánok. 

Sas József

A politikai kabaréban onnan lehetett megtudni, hogy például Hofi a csúcson van, hogy az emberek - történjen bármi is az országban, rendőri túlkapás, áremelés vagy bundameccs - kíváncsiak lettek arra, na, ezt vajon a Hofi most mivel fogja magyarázni. Kabosra lefordítva, a nagyság jelét az mutatta, hogy a pénztárnál megkérdezték: „Játszik ma a Kabos?” vagy „A Kabosra kérek jegyet”. Rettentő sok munka, gyakorlás, a poénok gyémántra csiszolása szükségeltetik ahhoz, hogy a pénztárnál egy ilyen mondat elhangozhasson. Laci olyan szinten tudott a közönséggel kontaktust teremteni, mint kevesek. S a legfontosabb: a nagyérdemű feltétlen szeretete, mert az átjön a rivaldán. A közönség lubickol ebben a szeretetben, majd visszaküldi a színpadra, s a színész ezt egy még jobb poénnal, még kedvesebb dallal hálálja meg. És még valami szükségeltetik: megingathatatlan jellem és emberség. Hiszen nem beszélhet másról, csak olyan dolgokról, olyan igazságokról, amik sok millió ember szívében visszhangra találnak. Ha nem ezt teszi, a közönség elfordul tőle. Mikor meghalt Komlós - aki egy intellektuális beállítottságú humorista volt -, helyére a Mikroszkóp Színpadhoz frissen szerződtetett Kabos Lacit tették, aki megkapta Komlós eredeti szövegeit. A két ember mindenben különböző volt - alkatban, habitusban, jellemben, stílusban. De Laci a vele született zseniális színpadi dramaturgiájával, slemil humorával lefordította Kabosra a szöveget. Becsempészett olyan kabosi poénokat, amitől a harmadik előadás már úgy hatott, mintha eleve neki írták volna. Ez az ember haláláig tisztességes maradt a partnereivel, a barátaival és a közönségével. Rengeteg odafigyeléssel, ötlettel, tanáccsal segítette a fiatalokat. És hogy mitől ragadott magával mindenkit, mitől volt szeretetreméltóan esendő? Mert humora a valódi életből, ennélfogva valódi fájdalomból és kínokból táplálkozott, és érlelődött nemessé. Mauthausenbe vitték. Megkínozták, hadd ne soroljam, miken ment keresztül. De ő mindezt és mindent vállalva kiállt a színpadra vicceket mesélni. Élményeit, fájdalmait, örömeit élni akarása, tehetsége, embersége poénná, humorrá, nevetéssé alkotta.