Vissza a tartalomjegyzékhez

Bohács Krisztina
Olajat a tűzre

Az elmúlt héten Kofi Annan ENSZ-főtitkár törvénytelennek nevezte az Irak elleni amerikai katonai fellépést. Egy évvel az iraki háború megkezdése után sokak számára meglepő, hogy az ENSZ és az Európai Unió tagállamai hogyan nézhetik rezzenéstelen arccal, hogy Irakban egyre emelkedik a halálos áldozatok száma - egyre több az iraki áldozat, s eddig ezer amerikai katona vesztette életét. Azaz sokan felteszik a kérdést: a vádaskodás helyett miért nem segít az ENSZ? És miért téma még mindig, egy évvel a háború megkezdése után a háború legitimitása? Az Irak elleni háború mára történelmi ténnyé vált - nem azon kellene inkább gondolkodni, hogy hogyan járulhatnánk hozzá a jelenleg még igencsak bizonytalan iraki demokráciához, amelyet 2005 januárjára az egész világ érdekében meg kell valósítani? - kérdezik sokan. 


George W. Bush és Kofi Annan az ENSZ-közgyűlés megnyitóján. Mi volt jogtalan: az iraki háború vagy a diktátor támogatása? Fotó: Reuters

Donald Rumsfeld védelmi miniszter szerint Kofi Annan „immorális” kijelentése jelen pillanatban nem jelent mást, mint az amerikai elnökválasztásba történő manipulatív beavatkozást. Colin Powell külügyminiszter ennél kissé enyhébben nyilatkozott: szerinte az ENSZ-főtitkár nem fogalmazott korrekt módon, amikor törvénytelennek minősítette az iraki diktatúra elleni háborút. 
A tengerentúli politikai közvéleményben egyre markánsabban él az a gyanú - amely több szakértő számára már egyenesen tény -, hogy az ENSZ részéről a Bush-adminisztráció kezdetektől fogva történő akadályoztatásában, illetve a főtitkár jelenlegi megnyilvánulásában is az „olajat élelmiszerért” programban megnyilvánuló korrupció játszik szerepet, amely miatt több ENSZ-képviselő egyáltalán nem volt érdekelt Szaddám rezsimjének megbuktatásában.

Az „olajat élelmiszerért” ENSZ-program - amint az egy korábbi összeállításunkból is kiderül (, Hetek, 2004. május 20.) - a humanitárius programok történetében kétségtelenül az eddigi legnagyobb botrányt jelenti. Az ENSZ által kezdeményezett, és Kofi Annan főtitkár által vezetett segélyprogram 1996-ban indult azzal a céllal, hogy a kuvaiti háború után gazdasági embargóval sújtott Irak civil lakosságát élelemhez és gyógyszerekhez juttassa. A program során - elviekben - Irak ellenőrzött körülmények között olajat adott el, cserébe pedig szintén „ellenőrzött” körülmények között gyógyszer- és élelmiszer-szállítmányokat kapott. A program lezárására - Szaddám Huszein bukása után - 2003 novemberében került sor. Az ekkor nyilvánosságra került iraki dokumentumok ugyanis azt bizonyították, hogy az ENSZ egyes munkatársai és más üzleti partnerei is komoly és meglehetősen tisztességtelen hasznot húztak a több mint százmillió dolláros csereprogramból. „Ezek komoly vádak, melyeket komolyan veszünk, ezért egy nagyon komoly csoportot hoztunk létre kivizsgálásukra” - nyilatkozta akkor Kofi Annan. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által létrehozott vizsgálóbizottság tevékenységéről sokat hallottunk az elmúlt hónapok folyamán, azonban érdemi eredmények nem születtek az ügyben. Az ENSZ-nek - élén a főtitkárral - a jelek szerint egyáltalán nem áll érdekében a teljes igazság napvilágra hozatala: eddig egyetlen dokumentumot sem tártak a nyilvánosság elé.
Az Egyesült Államokban Claudia Rosett, a Wall Street Journal szerkesztőbizottságának volt tagja, az Alapítvány a Demokrácia Védelmére nevű alapítvány vezetője - aki egyike azoknak, akik a legbehatóbban foglalkoztak a mostanra elhíresült humanitárius program hátterével - a következőket nyilatkozta Kofi Annan múlt heti kijelentése után: „Amikor először kezdtem tudósítani az »olajat élelmiszerért« programról még 2002-ben, fel sem merült bennem, hogy ebből az egészből ilyen nagy botrány lesz majd. Évekig írtam a világ minden táján működő különféle segélyprogramokról, egyszerűen csak meg akartam érteni, miért tűnik mindez egy kissé bonyolultabb dolognak Szaddám Irakjában. Aztán ahogyan telt az idő, arra kellett rádöbbennem: az »olajat élelmiszerért« ENSZ-program éveken át hozzájárult a Szaddám-féle diktatúra fenntartásához Irakban.” 
A legelső gyanújel az volt Claudia Rosett számára, hogy az ENSZ égisze alatt futó segélyprogramban nem az ENSZ, hanem maga Szaddám döntötte el, mi legyen a „bevásárlólistán”, vagyis hogy mire is van szüksége voltaképpen az általa elnyomott és megnyomorított iraki népnek. A következő érthetetlen jel az volt, hogy az ENSZ megengedte, hogy Szaddám maga válassza ki az olajat vásárló cégeket, illetve a segélyszállítókat - és amikor Rosett megkérdezte az „olajat élelmiszerért” program stábját, melyek ezek a cégek, azt felelték neki, hogy az ENSZ nem kívánja felfedni Szaddám ügyfeleinek kilétét. 
„Az ENSZ egyszerűen nem engedi meg, hogy egy harmadik fél megítélje ezeknek az ügyeknek az integritását. Mind a mai napig az ENSZ még alapvető információkat sem volt hajlandó a közvélemény elé tárni. Csak a véletlenül felbukkant dokumentumokból következtethetünk arra, hogy mi történhetett az ENSZ és Szaddám között. No meg abból, hogy Kofi Annan titkársága Szaddám olaj-eladásainak 2,2 százalékát, azaz összesen 1,4 milliárd dollárt kapott a program »felügyeletéért«, s további 8 százalékot, azaz 520 milliárd dollárt a »fegyverek megtekintéséért«, holott a program időtartama alatt, hét évig Szaddám egyetlen fegyvert sem engedett megnézni. Más szavakkal: Szaddám busásan fizetett az ENSZ-nek, hogy felügyeljék Szaddámot…” - állítja Rosett. S mivel a Szaddám által választott és az ENSZ által jóváhagyott kereskedelmi partnerek között például szaúdi és más, al-Kaidához kötődő cégek is szerepelnek, nagy valószínűséggel az ENSZ-projekten keresztül áramló pénzeknek egy része a terroristákhoz jutott. 


Ülésezik az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Megkopott a szervezet presztízse Fotó: Reuters

A konkrét szálak felgöngyölítésével foglalkozó szakértők szerint az ENSZ és Szaddám ügyletei közötti összefüggések a cégnevek, a bevont személyek és a kapcsolatok egész labirintusát vetítik elénk. A teljesség igénye nélkül ragadjunk ki egyet: 1998-ban Szaddám egy panamai céghez küldött pénzeket, amely - micsoda véletlen - éppen Benon Shevannal, az „olajat élelmiszerért” ENSZ-program vezetőjével állt kapcsolatban. Ugyanebben az évben hirdette meg Oszama bin Laden a fatvát (az ítéletet), és felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne merjen beavatkozni Irakban. Egy fővonal tehát egyre egyértelműbben kirajzolódni látszik a pókhálószerű útvesztőből: amikor az »olajat élelmiszerért« program a legaktívabban működött, az al-Kaida éppen azokban a hónapokban erősödött meg leginkább.
Az is egyre bizonyosabb, hogy a szóban forgó programból nyert pénzeket - mivel az olajat jóval a piaci ár alatt adta el, vásárlói pedig ezen adták tovább, és a megmaradó összeget egyszerűen elosztották - Szaddám és köre Irakon kívüli titkos bankszámlákon gyűjtötte. Dr. Khudair Abbasz, Irak egykori egészségügyi minisztere az alábbiakat nyilatkozta: „Az emberek tudták, valójában mindenki tudta, hogy az „olajat élelmiszerért” igazából az egyszerű emberekre nézve jelent gazdasági blokádot… Szaddám rendszerét még csak meg sem érintette.”
Amint az a Fox News közvéleménykutatásából egyértelműen kiderül, az amerikai állampolgárok nagy része egyszerűen nem érti az ENSZ politikáját. 70 százalékuk egyáltalán nem érti, hogy Szaddám megbuktatása után az ENSZ miért nem játszik nagyobb szerepet a terror elleni háborúban. 54 százalékuk úgy gondolja, hogy a világszervezet egyáltalán nem tükrözi az átlag amerikai értékrendjét. 51 százalékuk pedig úgy véli, hogy Kofi Annan főtitkárnak le kellene mondania, miután világossá vált, hogy bizonyos ENSZ-tisztségviselők dollármilliókhoz jutottak a Szaddám-rezsim idején. Christopher Shays, a Nemzetbiztonsági Kongresszusi Albizottság elnöke úgy látja: „Az ENSZ, pontosabban bizonyos részei évekig korrupt módon működtek. Ma ez az egész ügy már teljesen más szintre került… Nem az irakiak az egyedüli áldozatok - az amerikaiak is.” Majd még nyíltabban folytatja: „Világosan látszik, hogy az amerikaiak vére jó néhány európai ország kezén szárad, akik nyomást gyakorolhattak volna Szaddámra, de nem tették. És hogy ez elmaradt, számomra erre egyetlen magyarázat van, az „olajat élelmiszerért” program. Más szavakkal megfogalmazva többen azon tűnődnek, vajon milyen morális alapja van Kofi Annannak arra, hogy megkérdőjelezze mások döntésének törvényességét, míg saját háza táján, úgy tűnik, teljes a törvénytelenség?