Több mint száz évvel az után, hogy Theodor Herzl megfogalmazta az Ős-Újország gondolatát, Izrael még mindig alakulóban van - a békét ritkán tapasztalt zsidóság ma is folyamatosan küzd államáért és annak békéjéért. Az új év küszöbén azonban mindig időszerű nemcsak a visszatekintés, hanem az előretekintés is. Ennek szellemében tette fel kérdését olvasóinak a Haarec című izraeli napilap arról, vajon milyennek képzelik Izraelt huszonöt év - pontosan egy negyedszázad - múlva. A válaszadók nagyobb része szó szerint vette a kérdést, akad azonban számos olyan válaszoló is, aki élve az alkalommal aktuális társadalomkritikájának adott hangot.
A kritika - akár az izraeli, akár az arab oldallal kapcsolatosan - közvetett módon természetesen megjelenik szinte minden hozzászólásban. Kevesen vannak, akik nem tudják eldönteni, jót vagy rosszat jósoljanak Izraelnek. A bizonytalanok általában feltételekhez kötik a dolgok kimenetelét; egy holland férfi például kifejti: amennyiben Bush elnöknek igaza van, Irakban stabil demokratikus rendszer jön létre, amely a többi közel-keleti országra is hatással lesz, Izrael és Palesztina pedig békében, sőt talán föderációban fog egymás mellett élni. Ha azonban Bushnak mégsem lenne igaza, iraki tervei dugába dőlnek, és a térség polgárháborúk színhelyévé, illetve diktátorok uralmi térségévé válik, az öngyilkos merénylők száma pedig meghaladja a rendelkezésre álló bombákét. Ebben az esetben - véli a Haarec olvasója - Izrael huszonöt év múlva lakhatatlan földdé válik.
Egy másik, amerikai olvasó optimista megközelítéssel plurális, elsősorban zsidó társadalmat lát Izraelben huszonöt év múlva, amely ugyanakkor továbbra is komoly küzdelmet folytat az arab agresszió ellen. Pesszimista verziója szerint azonban ugyanez a válaszadó öngyilkos nukleáris merénylet általi megsemmisülést jósol Izraelnek.
A Haarec kérdésére külföldről is nagy számban beérkezett válaszok nagyobb része kifejezetten Izrael-barátnak tekinthető. Számos olvasó a demokratikus törekvések megtartásában látja a fejlődés zálogát. Az amerikai Stefano Alberti például úgy véli, Izraelnek választania kell: vagy a demokratikus úthoz fog ragaszkodni, vagy ahhoz, hogy az országban megmaradjon a zsidó többség. Megjegyzése szerint ugyanakkor a paradoxon a palesztinok részéről is fennáll: érdekük, hogy Izrael a demokratikus úton haladjon, ám egyetlen hatékony érdekérvényesítési eszközük az erőszak, amely éppen ellenkező hatást válthat ki.
Az Izrael iránt láthatólag elkötelezettek rendíthetetlenül hisznek abban, hogy az országra - ha előbb nem, huszonöt év alatt biztosan - elkövetkezik a prosperitás korszaka. Ebben a legtöbbük szerint fontos szerepet játszik a csúcstechnológia.
Az indiai Ravi Kumar például annak a reményének ad hangot, hogy Izrael technikai fejlődése sikert és a világgazdaságban meghatározó szerepet hoz számára: „A történelemben számos esemény ismétlődik. Izrael átélt már sokkal keményebb időket is, és túlélte azokat. Ez a tapasztalat segíteni fog neki, hogy a jelenlegi helyzetet is túlélje.”
„Izraelre fényes jövő vár, ha megfelelő döntéseket hoz” - ami többek számára elsősorban a zsidó többség megőrzését jelenti, és olyan helyzet kialakítását és fenntartását, melyben a zsidók maguk szabadon dönthetnek a sorsuk felől. A túlélési képesség és az alkotóerő szintén sokak számára jelenti Izrael jobb jövőjének a zálogát. „Mi lenne meggyőzőbb bizonyíték Izrael kitartására, mint az a tény, hogy a sivatagban gyümölcs terem, és az arab nemzetek hatvan éves kitartó munkával sem voltak képesek elpusztítani az országot?” - teszi fel a kérdést az ausztráliai Daniel Gara, aki úgy látja, Izrael feladata, hogy ne csak létezzen a Közel-Keleten, hanem kitűnjön a térség országai közül, és környezete megértse: a civilizált világnak el kell fogadnia Izrael létezését. Számos válaszadó egyetért tehát abban, hogy huszonöt év múlva Izrael a térség országai által elismert zsidó állam lesz, ugyanakkor a legtöbben azt is hozzáteszik, hogy mellette létre fog jönni a palesztin állam is, amellyel békességben, harmóniában fog élni.
Többen megjegyzik, hogy ehhez szükséges lesz Izrael visszavonulása az 1967-es határok mögé, és felmerül a gondolat, hogy ezt a békés állapotot nem önerőből, hanem külső hatalmak segítségével fogják elérni. Azt azonban a hozzászólók többsége megerősíti, hogy Izrael - egy brazil hozzászóló szavaival - „nagyon erős és fejlett zsidó állam lesz”, amely példát fog nyújtani a világ számára is. Általános vélemény, hogy Izrael le fogja győzni az előtte álló akadályokat, hiszen ha visszatekintünk, száz éve még nem is létezett - ma pedig fejlett, magas technikai színvonalat képviselő országként küzd a jövőjéért, ami nyilvánvalóan ellenállást vált ki azon a földön, ahol száz évvel korábban még nem volt ország. A győzelem feltétele viszont több belpolitikai problémának a sikeres megoldása is: a menekültprobléma, a megszállott települések és az 1967-es határok kérdése, amelyekben megoldást kell találni ahhoz, hogy Izrael valóban sikeresen vehesse az akadályokat. Ugyancsak a történelemre hivatkozik az az amerikai olvasó, aki úgy látja: a holokauszt borzalmai és a hidegháborús időszak után most az iszlám fundamentalizmussal kell szembenézniük a zsidóknak, a kihívások azonban minden alkalommal megerősítették őket - a jelen gondjai pedig erősebb szövetséghez vezetnek Amerikával, illetve Oroszországgal, és ennek segítségével legyőzhetők a közös ellenségek.
Akad, akinek a számára huszonöt év túlságosan is hosszú távnak bizonyul: az angol Richard Cohen például - miközben a minden korábbinál szigorúbb biztonsági intézkedésekre, a lendületesen növekedő gazdaságra, a körülmények ellenére is fejlődő turizmusra és szokás szerint a magas szinten álló technikai fejlődésre hivatkozva biztosnak látja a fényes jövőt - sokkal közelebbi célokra tekintve azt jósolja, hogy Izrael futballválogatottja ki fog jutni a 2006-os világbajnokságra.
A pozitív jövőkép mellett markáns vélemények jelennek meg az ellenkező oldalon is, elsősorban a jelennel kapcsolatos kritikákat fogalmazva meg: többen a demokráciát hiányolják, és apartheid rezsim, illetve banánköztársaság kialakításával vádolják Izraelt. Egyes vélemények szerint az izraeli gazdaság az összeomlás szélén áll, és a jövőben a fiatal értelmiségiek tömegesen fogják elhagyni az országot, ami utat nyit a szélsőségeseknek. Van, aki úgy véli, Saron politikája csakis a katasztrófa felé sodorhatja Izraelt, ezért, ha jobb jövőt kíván, realisztikusabb vezetésre van szüksége az országnak. Egy másik, még határozottabb vélekedés így hangzik: „Annyit legalább tudunk, hogy sem Arafat, sem Saron nem lesz már hatalmon.” Többen a nagyhatalmak beavatkozását látják szükségesnek abban az esetben, ha Izrael nem térne jó útra, és nemzetközi szankciókkal, valamint azok súlyos következményeivel fenyegetnek.
Számos hozzászóló óv az erősödő szélsőségektől és a közéletet behálózó korrupciótól, és szkeptikusan tekint a fejlődés lehetőségére, attól tartva, hogy Izraelre a harmadik világbeli országok sorsa vár. A szkeptikusan gondolkodó válaszadók egyetértenek abban, hogy az etnikailag közel egységes zsidó állam fenntartása, illetve megvalósítása lehetetlen, és egy palesztin állam létrejöttét látják a megoldásnak. Felvetődik az a gondolat is, hogy egy kétnemzetiségű, föderatív rendszerű állam keretén belül a különböző etnikumoknak otthont adó kantonok létezhetnek huszonöt év múlva, Jeruzsálemmel mint megosztott fővárossal. Ekkorra a cionizmus, mint minden, a 19. századra visszatekintő „izmus”, meg fog szűnni.
A Haarec kérdésére érkezett válaszokon végigtekintve alapvetően pozitív tendencia
rajzolódik ki: a legtöbben békés jövőt, pozitív változásokat várnak, igen sokan ezt a palesztin állam létrejöttével kötik
össze. Ugyanakkor számos válaszadó a bibliai próféciák alapján ítéli meg a helyzetet, és arra hívja fel a figyelmet, hogy bár még több szenvedés és harc várható ebben a térségben, Isten meg fogja szabadítani Izraelt, ahogyan a történelem folyamán már többször is megtörtént.