Hack Péter
Stabil demokrácia

„A kormányátalakítás alatt az ország zavartalanul üzemel” - szerepelhetne a határállomásokon kifüggesztett táblákon. Az előző miniszterelnök, Medgyessy Péter már közel egy hónapja nem vesz részt a kormány munkájában, az új jelölt megválasztása azonban szeptember vége előtt nem várható, ennek ellenére az ország békében és nyugalomban, zavarok nélkül működik. Az, hogy a rendkívüli kormányváltás - vagy nevezhetjük akár kormányválságnak is - gyakorlatilag nem érzékelhető az országban, ékesen bizonyítja, hogy a rendszerváltás másfél évtizede nem eredmények nélkül telt.

A tizenöt évvel ezelőtti Ellenzéki Kerekasztal résztvevői. A szereplők változtak, de a rendszer jól vizsgázott Fotó: MTI

A közjogi értelemben mindenképpen rendkívüli helyzet éppen egybeesik az 1989-es Nemzeti Kerekasztal tárgyalások lezárásának évfordulójával. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) és a vele szövetséges szervezetek - mint a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Hazafias Népfront vagy az akkor monopolhelyzetben lévő szakszervezet - egyfelől, másfelől az Ellenzéki Kerekasztal néven szövetségre lépő ellenzéki szervezetek között 1989 nyarán indultak meg a tárgyalások a békés rendszerváltás érdekében. A tárgyalások az MSZMP szándéka szerint gazdasági és politikai kérdésekről is folytak volna, végül azonban csak a politikai tárgyalások indultak meg. Ezek az egyeztetések hat témakörben folytak: az alkotmány módosításáról, a választási rendszerről, a párttörvényről, a büntetőjogról, a médiáról és az erőszak elkerüléséről. 

Az első négy témakörben megszülettek azok a törvények, amelyek a mai napig meghatározzák a Magyar Köztársaság közjogi rendszerét, így az Alkotmány átfogó reformja, a választási törvény, a párttörvény, továbbá a tárgyalásokkal párhuzamosan, már az új ellenzéki mozgalmakkal egyeztetve, a máig hatályban lévő gyülekezési törvény, az egyesülési jogról szóló törvény, az egyházakról és a vallásszabadságról szóló törvény.
Ezek a törvények teremtették meg Magyarország történelmében először a szabadság intézményi és jogi feltételeit. Tizenöt esztendő távlatából mindenképpen érdemes megemlékezni arról, hogy a magyar történelemben soha nem érvényesültek azok a szabadságjogok, amelyeket a tizenöt esztendővel ezelőtti tárgyalások eredményeként törvényekbe iktattak. Ez annak ellenére így van, hogy a jobboldalon sokan úgy próbálják beállítani a történelmet, mintha az elnyomás időszaka csak a kommunista hatalom időszakához kötődne, de ez nyilvánvalóan nem igaz. Magyarországon ugyan a kommunista uralom előtt működött többpártrendszer, de valódi politikai szabadság nem létezett, mint ahogyan nem létezett vallásszabadság, szólásszabadság, gyülekezési szabadság, és még sorolhatnánk.

Erős vagy felelős vezetők

Bár napjainkban divat hangot adni a rendszerváltással kapcsolatos csalódottságnak, és ha közvélemény-kutatók megkérdeznék az embereket, valószínűleg a többség elégedetlenségének adna hangot. Nagyon sok szempontból van ok a csalódásra, valószínűleg az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon nagyon-nagyon sok olyan lehetőség maradt kihasználatlanul, amivel az életünk sokkal jobban alakulhatott volna. Azonban mindezt elfogadva megállapíthatjuk, hogy a körülmények sokkal roszszabbul is alakulhattak volna.
A Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon dőlt el, hogy Magyarországon parlamentáris rendszert hozunk létre. Ez a választás nem volt magától értetődő, a későbbi években a szomszédos országok egy részében és a volt szovjet köztársaságok döntő többségében nem ezt az utat választották, hanem erős elnöki rendszereket építettek ki. Ezeket az erős elnöki rendszereket, mint amilyen kialakult Fehéroroszországban, Ukrajnában, Tádzsikisztánban, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban és még sorolhatnánk, a világ nagy része ma sem tekinti demokráciának. Jellemző, hogy a demokratikus elkötelezettségében valóban vitatható teljesítményt nyújtó orosz elnök, Putyin a beszlani túsztragédia után például a terrorellenes intézkedések között a kormányzók központi kinevezését, és a képviselők megválasztásának szabályait akarja megváltoztatni, holott mindenki számára világos, hogy ezeknek az ügyeknek semmi közük a terrorizmus elleni harchoz, csak az elnök hatalmának erősítését szolgálják.
Az erős vezető iránti vágy Horvátországban Tudjman, Szerbiában Milosevics diktatúrájához vezetett. 
Magyarországon is voltak és vannak elkötelezett hívei az „erős vezetőnek”. Az 1989-es tárgyalásokon még egy erős, közvetlenül választott köztársasági elnök intézménye mellett állt ki a többség. A közvetlen elnökválasztás ma is népszerű ötlet. Amellett, hogy a közvetlen elnökválasztás természetesen demokratikus intézmény, ne felejtsük el: azzal, hogy végül is a végrehajtó hatalom feje nem a köztársasági elnök, hanem a parlamentnek felelős miniszterelnök lett, olyan közjogi konstrukció teremtődött, ahol a miniszterelnöknek a parlamentben és a nyilvánosság előtt számot kell adnia tetteiről.
A nemzeti büszkeség néha elrejti a szemünk elől azt a tényt, hogy előtt soha nem fordult elő, hogy a nép demokratikus választások útján menesztette a kormányt. 1990 óta azonban ez minden választáson megtörtént. Megtörtént még azzal a politikai erővel is, amely a miniszterelnök helyzetét az elnöki rendszerhez hasonló hatalommal akarta felruházni. Orbán Viktor miniszterelnökként mindent megtett, hogy kivonja magát a demokratikus kontroll alól (kerülte a parlamentet és általában a politikai vitákat), mégsem tudta megőrizni hatalmát. Medgyessy Péter bukása sem függetleníthető attól a ténytől, hogy miniszterelnökként olyan politikát kezdett, amelyben több hatalmat tulajdonított magának, mint amivel valójában rendelkezett.

Az elmúlt másfél évtizedben - az egy „taxisblokádot” leszámítva - nem voltak az ország életét megbénító sztrájkok Fotó: Archív

Zökkenőmentes váltás

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy Magyarország több mint ezeregyszáz éves történelmében csak a most élő generációknak adatott meg az az élmény, hogy békés, demokratikus módon leváltsa vezetőit, és bár bizonyosan fontos érdek fűződik a kormányzat stabilitásához, történelmi távlatban valószínűleg jobb volt, hogy minden kormány megbukott, mintha maradt volna. A jelenlegi kormányválság is arra utal, hogy az MSZP és az SZDSZ politikusai tanultak a korábbi évek tapasztalataiból, és szembenéztek azzal, hogy változtatás nélkül bizonyosan súlyos vereséget szenvednek a következő választáson.
Az elmúlt hetek fejleményei azt is bizonyították, hogy a demokratikus intézményrendszer másfél évtized alatt olyan mértékben megerősödött, hogy egy ilyen - közjogi értelemben - súlyos válság sem rendíti meg a köztársaság intézményeit. Bár történelmietlen annak felvetése, hogy mi lett volna, ha ez a helyzet 1992-ben, az első demokratikusan választott kormánnyal történt volna, alighanem a mostaninál sokkal-sokkal súlyosabb, a demokratikus intézményrendszert alapjaiban megrendítő válság alakult volna ki. 
A mostani helyzet a hétköznapi életben gyakorlatilag érzékelhetetlen, ami jó hír. A minisztériumokban nyilván felbolydult a hangulat, és a Medgyessy-kormány miniszterei nyugtalan napokat élnek át, hogy maradhatnak-e pozíciójukban vagy sem, de rajtuk és közvetlen környezetükön kívül a kormányváltás nem hozta izgalomba a lakosságot. Ez azt mutatja, hogy a gazdaság működése, a társadalom élete nem függ a kormány pillanatnyi működésétől. Természetesen hosszú távon nem mindegy, hogy a kormány jól látja-e el a dolgát vagy sem, de rövid távon a kormányzati válság nem dúlja fel sem a gazdaságot, sem a társadalmat. Mindez azt bizonyítja, hogy a demokratikus intézmények stabilan és jól működnek, amit az egyébként meglévő jogos elégedetlenség ellenére is fontos leszögezni.
Az intézményrendszer stabilitását és működőképességét bizonyítja az is, hogy gyakorlatilag egyetlen politikai erő sem próbál a zavarosban halászni. Nincs olyan politikai csoport, amely a kormányzás körüli bizonytalanságban sztrájkokat vagy utcai demonstrációkat szervezne, vagy bármilyen más módon a jelenlegi kormánytöbbség szétzilálására, idő előtti választás kiírására törekedne. A kormánypártoknak el kell ismerniük azt is, hogy a parlamenti ellenzék sem törekszik arra, hogy káoszt és zűrzavart keltsen az országban, és így szerezze meg a hatalmat. Nyilvánvaló, hogy az ellenzék felmérte azt, hogy a társadalom nem tolerálná, ha a jelenlegi helyzetben azokat a technikákat alkalmazná, amikkel a választásokat közvetlenül követően találkozhattunk, vagyis ha hídlezárással, tömegdemonstrációval, vagy egyéb, az utcai politizáláshoz kapcsolódó eszközzel szembesülne. 
Az 1989-es tárgyalások eredményeként megszületett törvények közjogi értelemben megteremtették a parlamentnek felelős kormány intézményét, az alkotmányos rend fölött őrködő köztársasági elnöki intézményt, az Alkotmánybíróságot, a független bíróságokat, a társadalmi ellenőrzés - más szóval civil kontroll - alatt lévő rendőrséget és hadsereget, illetve megteremtették az önkormányzatiság alapjait. Mindezek az intézmények jogos kritikák kereszttüzében, de alapvetően jól működnek. 

A szélsőjobboldal ugyan meg tudott jelenni a magyar politikában is, de szerepe mindvégig marginális maradt Fotó: Archív

Működőképes törvények, stabil intézményrendszer

Bebizonyították működőképességüket az alkotmányos szabadságjogokat biztosító törvények is. Ezekkel a törvényekkel szakadt rá a szabadság korábban soha nem látott mértékben Magyarországra. A szabadság új élménye okozott konfliktusokat, de alapvető társadalmi traumát nem. Az elmúlt másfél évtizedben fel-felbukkantak viták arról, hogy az 1989-es törvények nem biztosítanak-e túl sok szabadságot. Emlékszünk arra, hogy a jobboldali kormányok idején mindig felvetődött a vallásszabadság korlátozásának szándéka, az egyházügyi törvény módosításának igénye. Máskor a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása, újabban a gyülekezési szabadság korlátozása került napirendre. Ezek mögött a viták mögött olykor felekezeti, hatalmi ambíciók, olykor a szokatlan, új jelenségekkel szembeni értetlenség, olykor - mint a hungaristák elleni fellépés esetén - jogos erkölcsi felháborodás áll. Ha azonban elfogultság nélkül szemügyre vesszük az ország demokratikus történelmének másfél évtizedét, azt látjuk, hogy a szabadsággal a nemzet súlyosabb traumák és komolyabb visszaélések nélkül tudott élni.
Nyilvánvaló, hogy a Horthy- és a Kádár-rendszert jellemző vallási elnyomás után a korábban nem tapasztalt vagy a megszokottól eltérő vallási jelenségek zavart okoztak, és ezt a zavart egyházpolitikai és politikai érdekből fel lehetett használni hangulatkeltésre, de ez a hangulatkeltés nem tudott elvezetni a társadalom felforgatásához. Bár az előítéleteknek és a türelmetlenségnek voltak jelei, de a magyar társadalmat vallási alapon nem lehetett végzetesen megosztani, és miközben például a szomszédos volt jugoszláv köztársaságban tízezrével mészároltak le embereket vallási alapon, hazánkban semmilyen szélsőséges vallásellenes atrocitás nem történt. A magyar társadalom egyre nagyobb többsége türelemmel és nyitottan szemlélte a vallásszabadság kiteljesedését. Természetesen ezen a területen is voltak negatív jelenségek, de összességében azt mondhatjuk, hogy a normalitás évről évre jobban el tudott terjedni az országban.
Hasonló a helyzet a többi szabadságjog területén. A szólás- és véleményszabadság felszínre hozott ordas eszméket is, de ezek az eszmék mindeddig nem tudtak tömegbázist teremteni. A szélsőjobboldal ugyan meg tudott jelenni a magyar politikában is, de szerepe mindvégig marginális maradt, olyan időszakban is, amikor például Franciaországban a szélsőjobboldal elnökjelöltje a választásokon második helyezést ért el.
Az elmúlt másfél évtizedben - az egy „taxisblokádot” leszámítva - nem voltak az ország életét megbénító sztrájkok vagy zavargások, amelyekre Nyugat-Európa nagyvárosaiban számos esetben sor került.
Az egyéb szabadságjogok területén is tapasztalhattunk negatív jelenségeket, de a társadalom működőképességét alapjaiban veszélyeztető, durva visszaélések nem fordultak elő.
Azok, akik 1989 őszén megegyeztek a jövőt meghatározó alapvető elvekben, nem rossz alapokra helyezték az országot. Azok a problémák, amelyekkel szembe kell néznünk, nem az intézményrendszer hibáiból vagy a szabadságjogok túlzott érvényesüléséből fakadnak. A demokratikus intézményrendszer lehetővé teszi, hogy békés életet éljünk. Ennek értékét érdemes megbecsülnünk.