Vissza a tartalomjegyzékhez


Az olimpiáról kitiltott tárgyak

Noha magától értetődő, hogy a görög kormány hivatalosan is megtiltotta az olimpiai eseményekre látogatók számára, hogy robbanóanyagot vigyenek magukkal a helyszínekre, emellett arra is megkérte őket, hogy gördeszkáikat, hangulatkeltő eszközeiket, aprópénzüket, illetve a nem hivatalos olimpiai pólóikat szintén hagyják otthon. És itt még nincs vége a tiltott tárgyak listájának. Az egy négyzetméternél nagyobb transzparensek szintén elkobzásra kerülnek, csakúgy, mint a motorkerékpárok, biciklik, sőt, még az ártatlannak tűnő frizbi is. „Bárki, aki észreveszi egy ilyen tárgy jelenlétét, vagy meglát egy olyan személyt, akinél a felsorolt tárgyak közül valamelyik megtalálható, az köteles haladéktalanul értesíteni a rendőrséget, mivel a biztonság mindannyiunk érdeke” - hangzik a Közfelügyeleti Minisztérium kiadványa. 

A tiltott tárgyak közé tartoznak még: robbanóanyagok, fegyverek, kések, pisztolyok és bunkósbotok. Ha valaki mégis megkísérelne tiltott tárgyat becsempészni a stadionokba, az az illető bírósági eljárás elé néz, sőt egyetlen további olimpiai helyszínre sem látogathat ki. A minisztérium a kevésbé veszélyes tárgyak listájára helyezte a nem hivatalos olimpiai táskákat és egyéb ruhadarabokat, a túl nagy méretű zászlókat. A játékokon nem részt vevő országok lobogóit, esernyőket, valamint a túl sok aprópénzt. Ez utóbbi azért került a listára, mivel a faragatlan foci szurkolók az utóbbi időben rákaptak arra, hogy aprópénzzel dobálják meg a pályán lévő játékosokat. A 35 fokos hőség és a tűző nap ellenére sem használhatnak a nézők napernyőt vagy esernyőt. Ezenkívül az étel, az üdítő és a családi házi kedvenc ugyancsak a nem szívesen látott tárgyak közé tartozik. És még folytathatnánk a sort… a minisztériumi felhívás azzal a kéréssel zárul, hogy mindenki működjön együtt a bejáratoknál dolgozó biztonsági szolgálattal, megkönnyítve ezzel a bejutást. A nézőknek azonban még így is legalább két órát kell várakozniuk a bejáratnál. (AFP-Meleg Viktória)