Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Emberi mulasztás vagy embertelenség?

Két utasszállító repülő zuhant le szinte egy időben kedden Oroszországban. A kilencven halálos áldozatot követelő szerencsétlenség mögött az orosz hatóságok terrortámadást gyanítanak. 

A mindössze néhány percnyi eltéréssel lezuhant gépek egyike a Volga-Aviaexpress által működtetett Tu-154-es volt, negyvenhat utassal a fedélzetén, amely 10 ezer kilométeres repülési magasságból zuhant le Rosztov város közelében. Három perccel ezután a légiforgalmi irányítók jelezték, hogy Moszkvától körülbelül 150 kilométerre, Tula környékén elvesztették a kapcsolatot a fekete-tengeri üdülőhelyre, Szocsiba tartó Szibir Tu-134-es géppel, amelyen negyvennégy utas tartózkodott. A gép roncsaira csak szerdán reggel találtak rá. 
Az orosz hatóságok terrortámadást gyanítanak a két gép lezuhanása mögött, mivel a Volga-Aviaexpress gépe a katasztrófa előtt gépeltérítést jelzett a központnak. E feltételezés mellett szól az is, hogy a katasztrófák éppen megelőzték a vasárnap esedékes csecsenföldi elnökválasztást, ahol a lázadó szeparatisták azzal fenyegetőznek, hogy erőszakkal zavarják meg a szavazást. A mérsékelt csecsen szeparatisták ugyanakkor máris tiltakoztak a vád ellen, orosz propagandának minősítve azt, és kijelentve, hogy támadásaik csakis katonai célpontokra irányulnak, és a repülőgép-szerencsétlenségekhez nincs közük. 
A Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetője, Nyikolaj Zaharov szerint ugyanakkor lehetséges, hogy technikai hiba vagy gyenge minőségű üzemanyag használata, esetleg pilótahiba okozta a két repülőgép katasztrófáját, melynek legalább egy külföldi állampolgár, az ötvenes éveiben járó David Cohen is áldozatul esett.