Vissza a tartalomjegyzékhez

Makki Marie-Rose
Terror az iskolában

Az iskolai agresszió, az úgynevezett bullying-jelenség erősödése miatt számtalan országban kongatják a vészharangot a szakemberek. A fegyelmezés csődje és a fokozott erőszak az óvodákban és iskolákban mindennapi tapasztalat, s a jelek szerint az érintettek egyre kiszolgáltatottabbak, egyre nehezebben tudnak úrrá lenni az ilyenfajta helyzeteken. A megfélemlített légkörben - amikor agresszív gyerekek szüleik közönye vagy akár támogatása mellett terrorizálnak osztálytársakat, de akár tanárokat is - mindegyik fél vesztessé válik, életre szóló károkat szenved. A család kevéssé megtartó erő, sokkal inkább egy másik „front” a kisdiákok életében, így az iskolákra szinte teljesíthetetlen nevelési feladatok hárulnak.

Az iskolás gyerekek közti kegyetlenkedések veszélyei először két norvég kisdiák tragikus öngyilkossága miatt kerültek a szakmai figyelem középpontjába a nyolcvanas évek elején. Azóta számos kutatás és kampány indult, elsőként a skandináv országokban az általános iskolákban különösen jellemző pszichoterror miatt, amely mind a gyerekeket, mind a tanárokat „kikészíti”. Az összetett jelenség nem új keletű ugyan, de az utóbbi évtizedekben szembetűnően fölerősödött, míg a felnőtt társadalom visszatartó és normaközvetítő szerepe rendkívüli módon meggyengült. 
Magyarországon viszonylag újszerűnek számít az a kutatás, amelyet Figula Erika pszichológus végzett el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az iskolai erőszak, zaklatás jelenségéről 10-12 és 13-15 éves tanulók körében. Olyan agresszív viselkedési formák kerültek a figyelem fókuszába, amelyek tartós és ismétlődő jelleggel zajlanak, egy vagy több diák gyakorolja egy gyengébb vagy magányos egyénen, és az erőszakos cselekedetnek nincs kiváltó oka. A szakember az Új Pedagógiai Szemle legfrissebb számában megjelent tanulmányában kitér arra, hogy nemcsak az erőszakos cselekedetek száma, hanem az ezek iránti érzékenység is megnőtt a társadalomban. Ez az oktatási intézményekben is észlelhető: ma már a nevelőtestületi megbeszélések, a szülői értekezletek, a fogadóórák elmaradhatatlan témái közé tartoznak azok a tanulói és tanári sérelmek, amelyek az erőszak növekedésével, a tanulók egymással vagy tanáraikkal szembeni kegyetlenkedéseivel, az iskola által közvetített értékek és szabályok nyílt elutasításával hozhatók összefüggésbe. A tanárok többnyire nincsenek felkészítve a konfliktusok kezelésére, a fegyelmezés nehézségeire. A felelősséget az iskola és a család leginkább egymásra hárítja, együttműködésük sokhelyütt teljesen ellehetetlenül. Az érintettek kiszolgáltatottsága így csak tovább fokozódik, ami életre szóló következményekkel jár. 
A szabolcs-szatmár-beregi adatok azt mutatják, hogy a társaiktól agressziót elszenvedők aránya ma rendkívül magas: a gyerekek több mint egynegyede szóbeli, fizikai vagy pszichikai agresszió - gyakran kiközösítés - passzív áldozata. Az agresszívan reagáló áldozatok aránya további 27 százalék. A tanulók 13 százaléka rendszeresen terrorizálja gyengébb társait, 34 százalék pedig szemlélő. A támadók 73 százaléka fiú, míg az áldozatok 63 százaléka lány. Az életkor előrehaladtával nő az agresszorok, és valamelyest csökken az áldozatok száma, az atrocitások száma a középiskolában kevesebb, az általánosban a legtöbb. Ugyanakkor megfigyelhető az is, hogy a szemlélők (szemtanúk) körében jelentősen nő az agresszív viselkedés gyakorisága az erőszakos, támadó magatartás megfigyelése után. Figula Erika hangsúlyozza azt is, hogy akár támadóról, akár áldozatról van szó, az érintettség jelentősen befolyásolja a tanulók személyiségfejlődését, társas kapcsolataikat, pszichés állapotukat, teljesítményüket. 
Mindezzel összevágnak a külföldi tapasztalatok is. A Holland Szülőegyesületek Szövetségének Erőszak az iskolában (Bullying at School. How to deal with it) című kiadványa szerint a két évnél hosszabb ideig tartó áldozat-helyzet már előjele a felnőttkori alacsony önértékelésnek és az emberekkel szembeni bizalmatlanságnak, visszahúzódásnak. Az évekig tartó egzecíroztatás a tanulási zavarok révén negatívan hat ki az egész életpályára is. A tartósan üldözőként viselkedő tanulók pedig a követéses vizsgálatok szerint fiatalkorúként jóval többször kerültek szembe a törvénnyel, és munkahelyi, házastársi konfliktusaik is jóval gyakoribbak voltak. Nagy árat kell fizetniük azért, hogy nem tanulták meg (nem tanították meg őket) indulataikat féken tartani és elfogadható módon kifejezni. 
Kimutatható, hogy az áldozattá és az agresszorrá válás egyaránt a zűrös családi háttérre vezethető vissza a leggyakrabban. A legtöbb erőszakoskodó gyerek az otthonról hozott feszültségeket vagy sérelmeket, bántalmazásélményeket vezeti le a gyengébbeken - sokan meg épp emiatt, a szüleikkel való rossz kapcsolat, az alacsony önértékelés és érzékenység miatt lesznek áldozatok. A támadó gyerekek másik része elkényeztetett, ellentmondást nem ismerő vagy pedig egyszerű „küzdő” típus - az utóbbiaknak a sportolást ajánlják a szakemberek megfelelő gyógymódként. A teljesítményelvű iskolarendszer egyik hátulütője, hogy könnyen válnak agresszorokká azok a tanulók, akiktől elvárják, hogy mindenáron sikeresek legyenek, amiért túl nagy áldozatot kell hozniuk, és „kárpótlásul” megvetnek másokat.
Jellegzetes tévhit egyrészt, hogy az iskolai agresszió nagyvárosi jelenség, mert vidéken sokszor kimutathatóan rosszabb a helyzet. Másrészt téves gondolat, hogy a testi jegyeknek, fogyatékosságoknak döntő szerepük van abban, hogy kiszúrnak valakit. A skandináv kutatások szerint a reagálásmód az elsődleges kiváltó ok: a szorongó, bizonytalan, érzékeny gyerekek azok, akiket a domináns gyerekek könynyen kipécéznek, mindennemű testi „hiba” csak ürügy. De a gyengeség nem törvényszerűen hív elő agressziót. Nagyon sok múlik a csoportösszetételen és a tanár személyiségén is, különösen a kisebb gyerekek esetében. A tapintatos, a gyerekek közötti bánásmódra érzékeny tanító osztályában ritka a bullying, s ha van is, akkor sem súlyos. A tanító közönye viszont beláthatatlan következményekkel járhat, arról már nem beszélve, ha érzelmei kimutatásával ő maga is elősegíti a számára ellenszenves gyerekek kiközösítését.
Skandináv és német iskolákban a széles körű felvilágosítás, a megfelelő tanárképzés, az áldozatok és támadók iskolai személyiségfejlesztése, a diákok megfelelő foglalkoztatása szünetekben, ez mind része az agresszió elleni iskolai küzdelemnek.