Vissza a tartalomjegyzékhez


Barbie baba elnöki babérokra tör?

Volt már ügyeletes diszkókirálynő, csinoska, sőt diák, anyuka és üzletasszony is a nem túl sok sütnivalóval rendelkező széplány. Ám a kortalan babahölgy úgy döntött: ezúttal felrúgja a tőle megszokott, hagyományos kereteket, és meg sem áll az USA elnöki székéig. 

Barbie pártállásáról és programjáról csütörtökön tájékoztatta a nagyközönséget, mégpedig a New York-i Times Square-en található Mattel bababoltban. A szimbolikus jelentőséggel bíró játékhölgy elsősorban a világbéke megteremtését tűzte zászlajára, ám programtervezete a szegények életkörülményeinek javítását és az állatok sorsának elviselhetőbbé tételét is célozza. A kampánystáb semmit sem bízott a véletlenre, hiszen a fenti programlistára a weboldalon található javaslatok alapján voksolhatott a nagyközönség. 
„Barbie jelentős szerepet tölt be a lányok életében, és mi úgy gondoljuk, hogy fontos arra biztatni a lányokat, hogy vegyenek részt a jövő irányításában” - véli Marie C. Wilson, a White House Project alapítója és elnöke. (Index)