Pálfy Gyula
Héják és galambok

A Tizenhárom nap és Az ítélet eladó két videofilm a tartalmasabb fajtából. Izgalmas, színfalak mögötti, jellemzően amerikai érdekvédő játszmákról van szó. Az előbbi a hidegháború legforróbb napjait eleveníti fel, az 1962-es kubai rakétaválságot, amikor a két szuperhatalom, s velük az emberiség, pengeélen táncolva kerülte el a harmadik világháborút; az utóbbi bírósági film, a még újat hozó fajtából.

John Cusack Az ítélet eladó című filmben 

A Tizenhárom nap két klasszikus alaphelyzet: az elnök és környezete, illetve a háttérszervezetek életének pontos metszete. A szomorú sorsú Kennedy klán legtöbbre jutott tagjai, az itt is gondosan fésült elnök John és öccse, a miniszter Bobby mellé a szintén ír származású O’Donell elnöki tanácsadó zárkózik fel a valódi főszereplő Kevin Costner alakításában. Összehozzák, hogy ők legyenek az ügydöntő triumvirátus, ám számos ellenfelük akad. Nemcsak az egzotikusan irracionális oroszok, de saját keményvonalas tábornokaik között is, akik a csak „erőből értő” szovjeteket a fontolva haladó elnöki taktika helyett bombázással, majd invázióval kezelnék. Igaz, a Kubába ültetett vörös atomrakéták kisebb világvége-pánikot hoznak az Államok népeire, de a közhangulat és az előítéletes reflexek dacára az akkor és ott a másik fél érdekeit is meglátni képes civil kurázsi alkudja ki a megoldást a héják árnyékában. 

Jelenet a Tizenhárom nap című filmből 

Az ügyvédek és jogi esetek arányszámait tekintve is extra nagy országban a személyes és csoportos érdekvédelem egyedülállóan erős, néha agresszív színezetű, s a lobbizás nem szitokszónak számít. Erős túlzás azonban, ha a feddhetetlen polgárokból kijelölt esküdtek döntése lesz piaci áruvá, ahogy ezt Az ítélet eladó című film láttatja - meglepő hihetőséggel. A törvényszéki bestsellerekre szakosodott John Grisham műveiből készült filmek (Pelikán ügyirat, A cég, Siralomház) egyik legjobb darabját épp az esküdtszék kiválasztására, majd befolyásolására szakosodott tanácsadó (Gene Hackman parádés alakítása) és az ő maszek CIA-ként működő vállalkozásának látványa teszi emlékezetessé. „A tárgyalás fontosabb dolog, mintsem az esküdtekre bízzuk ” - tárja fel cégének mottóját. Megdöbbentő, hogy a „tizenkét dühös ember”-t mily sokrétűen lehet puhítani a jól fizető megbízó (ez esetben az egész fegyveripar) kívánságára, „akit” egy ámokfutó gyilkosság okán perelnek be. A film az áldozatok oldalára tereli nézőit, de ezt szerencsére nem a Michael Moore-féle ormótlan demagógiával teszi. A nyers emberi természetben futó pénz-hatalom-bosszúvágy szoftvercsomag ismerete és ezen ismeret logikus körüljárása az alkalmazott módszer. Mindeközben ott feszül a jog és az igazság izgalmas viszonya: ellentéte, aztán mégis harmóniája, ami kortól, helytől függetlenül a szóba jöhető kérdések egyik legnagyobbika.