A francia jobboldali kormány intézkedése nyomán augusztus eleje óta Franciaországban is lehetővé vált az úgynevezett abortuszpirula kórházon kívüli alkalmazása. A sokat vitatott gyógyszer révén elkerülhető a műtéti beavatkozás annak minden kockázatával együtt, és orvosi felügyelet mellett akár otthon is elvégezhető a leegyszerűsített magzatelhajtás. A korábban RU 486, jelenleg Mifegyne néven ismert szer a nyolcvanas évek óta ismert francia találmány, amelynek révén legkésőbb három napon belül „letudható” a nem kívánt terhesség egy menstruációhoz hasonló folyamat kiváltásával. Bár a teljes abortusztilalmat nyilvánvalóan értelmetlen dolog ráerőltetni a materialista társadalmakra, bizonyos fokú korlátozás már csak a „szabad választást” feltételező tájékozottság hiánya miatt is indokoltnak látszik.
A hazánkban is nagy érdeklődéssel kísért illegális abortusztabletta egyes országokban már évek óta használatban van a héthetesnél fiatalabb terhességek megszakítására: így az USA-ban, Franciaországban, Kínában, Svédországban, Tunéziában egyaránt használja az egészségügy. A katolikus többségű országok között azonban a franciáknál debütál először. Hazánkban már hosszú évek óta vizsgálják a készítményt, de a tabletta törzskönyveztetését még egyetlen gyógyszergyártó sem kérte, tartva a lépés etikai és politikai következményeitől.
Érdekes adalék, hogy védőnők tudomása szerint ugyanaz a francia gyógyszergyártó cég fejlesztette ki a szóban forgó abortusztablettát, amelynek a nevéhez a Cyklon-B gáz kifejlesztése is kötődik.
Egyszerű megoldás?
A hagyományos műtétes beavatkozás sok szempontból elrettentő hatását - méhen belüli sérülések lehetősége, további gyermekvállalás rizikója - a kockázat- és fájdalommentes abortuszpirula valóban képes felszámolni. Ennél fogva elterjedésének erkölcsi következményei sok szempontból beláthatatlanok. A kérdés súlyát érzékeltetendő a Channel 4 brit kereskedelmi tévécsatorna megrázó valóságshow-t vetített idén áprilisban: a nézők egy hathetes embrión vákuumszivattyúval elvégzett abortuszt követhettek végig élőben. A már kezdetleges végtagokkal és arcvonásokkal rendelkező csöppség elpusztításának megrázó filmdokumentuma hatalmas közfelháborodást váltott ki. A szembesítő igyekezetet a közismert méltatlankodás kísérte: minek feleslegesen lelkiismeret-furdalást kelteni a nőkben, és ezzel elvitatni a testük feletti önrendelkezési jogukat? Ráadásul mindezt egy embernek nem is tekinthető „kezdemény” miatt? A valóság ezzel szemben az, hogy szinte naponta látnak napvilágot olyan méhen belüli vizsgálati eredmények, amelyek egyértelműsítik, hogy a vitatott kezdemény már korai stádiumában is egy szuverén emberi személyiség jegyeivel rendelkezik. A közhiedelemmel ellentétben tehát nem egy szemölcseltávolításhoz hasonló rutinműtétről van szó csupán. A tények elhallgatása a film készítői szerint nem a nők „szabad választását”, hanem ha úgy vesszük, szándékos tudatlanságban tartását szolgálja. Mert az érintettek nem tudják, mire vállalkoznak. Lehet, hogy a nő végigalussza az egész kórházi procedúrát, sőt lehet, hogy az otthon elvégezhető, úgynevezett francia abortusz révén ugyanolyan tudatlanul alkalmaz egy kényelmes és biztonságos módszert - de bárhogyan is kozmetikázzuk a dolgot, a lényeg ugyanaz marad: a nő nem csupán a saját sorsa fölött rendelkezett.
Gátlástalan fogamzásgátlás
Az ideális megoldás a nem kívánt terhességek megelőzése lenne. Ehhez egyrészt szemléletváltás, másrészt fogamzásgátlás szükségeltetik. A fogamzásgátló módszerek terjedésének következtében évről évre csökken hazánkban az abortuszok száma, és részben ezzel függ össze, hogy a fiatalok egyre korábban és egyre gyakrabban élnek szexuális életet. Ezzel együtt a korosztály felelőtlensége szembetűnő: a KSH adatai szerint az abortuszok 10-15 százalékát tizenéveseken végzik, és évi 300-400 műtétet tizennégy évesnél fiatalabb páciensen hajtanak végre. Sokat emlegetett érv, hogy a rászorulóknak még mindig olcsóbb az abortusz, mint a fogamzásgátlás. Ez vitatható, ha tekintetbe vesszük, hogy az egyhavi fogamzásgátló tabletta ára 700-2000 forint között mozog, míg az állami gondozottaknak járó ingyenes ellátást leszámítva az - 50 ezer forint összköltségű - abortusz önrésze minimum 7200 forint. Tavaly mindenesetre „rekordkevés”, közel 95 ezer élve születés mellett került sor 54 ezer abortuszra. Az esetek felében annak ellenére sem védekeztek, hogy nem először került sor a művi beavatkozásra.
Létkérdések
Az abortusz valódi természetének megértéséhez a jelenség biológiai, filozófiai, jogi, társadalmi és erkölcsi megközelítése is hozzátartozik. Tekintve, hogy az abortusz a méhen belüli magzati fejlődés végérvényes megszakadását eredményezi, megítéléséhez két kérdést szükséges megválaszolni. Nevezetesen: emberi lény-e a magzat, valamint él-e a magzat?
Biológiai szempontból az emberi élet a szülői ivarsejtek egyesülésével veszi kezdetét. Ekkor jön létre az az új, egyedi és megismételhetetlen emberi génállomány, melybe bele van programozva a megfelelő körülmények között végbemenő folyamatos testet öltés, fejlődés és növekedés menete. A biológiai élet a fogantatástól a halál pillanatáig tartó folyamat, mely a születés révén csupán egy új dimenzióval bővül.
A különféle filozófiai irányzatok eltérő választ nyújtanak, és további kérdéseket vetnek fel az élet kezdetére és végére vonatkozóan. A fent vázolt két kérdést visszafelé lehet a legegyszerűbben megválaszolni. Minden megszületett ember ugyanis egyszer magzat volt, s emberi létét annak köszönheti, hogy emberi magzatként élni, fejlődni és növekedni hagyták.
Az abortusz jogi megközelítése azt a kérdést hivatott szabályozni, mikor és milyen körülmények fennállása esetén engedhető meg az emberi magzat elpusztítása. Azokban az országokban, ahol a hivatalos álláspont szerint az emberi élet kezdetét a fogantatáshoz kötik, a magzat emberi lénynek, elpusztítása pedig emberölésnek számít, ezért élete ugyanabban a jogi védelemben részesül, mint minden más emberé. Más országokban különböző szigorúságú törvények szabályozzák a terhességek megszakíthatóságát.
A Magyarországon érvényben lévő, úgynevezett „magzatvédő” törvény értelmében a magzati élet tizenkettedik hetéig részleteiben nem definiált válsághelyzetre hivatkozva minden terhesség megszakítható. Kiskorú vagy cselekvőképtelen anyák, erőszak következtében fogant terhességek, valamint adminisztratív okokból bekövetkező késlekedés esetén a terhességmegszakítás a tizennyolcadik hétig, súlyos, minimális
eséllyel kezelhető magzati betegség alapos gyanúja esetén a huszadik hétig, az anya életének veszélyeztetése, illetve élettel összeegyeztethetetlen magzati betegség esetén pedig a terhesség bármely szakaszában elvégezhető. Egyes skandináv országokban is hasonlóan liberális szellemű törvény van érvényben, mégis jóval kisebb arányban végeznek terhességmegszakítást. A különbség leginkább a társadalom tájékozottságában és értékrendjében rejlik. A cinikus módon „magzatvédő” nevet viselő, ám a terhességmegszakítást széles határok között lehetővé tevő törvény hatását nálunk nem ellensúlyozza semmi.
Társadalmunkat pillanatnyilag a jogok és felelősségek egyensúlyzavara jellemzi. A gazdasági érdekeknek megfelelően potenciális fogyasztókként célba vett egyének értékrendjére, életvitelére és felelősségtudatára rányomja bélyegét az a propaganda, mely a hedonizmust életcélként, az elkötelezettség nélküli szexualitást jogos szükségletként, a mindeközben megfogant életet pedig legjobb esetben balesetként tünteti fel. Az úgynevezett segítségnyújtás a sürgősségi („esemény utáni”) fogamzásgátló tabletták folyamatos elérhetőségének hirdetésére és a terhességmegszakítás önköltségi árának csökkentésére szorítkozik. Mivel azonban a terhesség kihordása minimum két személy, anya és magzata(i) sorsát érinti, az abortusz jogi szabályozásának kérdése a legtöbb társadalmat két táborra osztja, melyek képviselői a Pro Choice és Pro Life szervezetekbe tömörülve olykor a nyilvánosság előtt is össze-összecsapnak. Előbbi társaságok az anya önrendelkezési jogára hivatkozva a családtervezéshez és az egészséghez való jogot, a nemkívántságból adódó hosszú távú hátrányokat, a gazdasági helyzet és a továbbtanulás fenyegetettségét hangsúlyozzák. A Pro Life mozgalom képviselői viszont minden ilyen érvet csupán életminőséget befolyásoló és a megfogant magzati élet védelmének alárendelt tényezőnek tekintenek. Tény azonban, hogy a Pro Choice aktivistái által hangoztatott érveknek is van létjogosultsága - az új élet megfoganása előtt.
A választási lehetőségekről elnevezett Pro Choice mozgalom érvei azonban nem képezhetik valódi mérlegelés tárgyát egy olyan közegben, ahol igen hiányos a választási lehetőségek ismerete. Ugyanis sokkal nagyobb hangsúlyt kap a szülés veszélyeinek, a gyermekvállalás gondjainak és a terhességmegszakítás gyors és kíméletes voltának ismertetése, mint a magzati fejlődés folyamatával és az abortusz során lezajló események menetével kapcsolatos tudnivalóké. A legtöbb abortuszra jelentkező hölgy ugyanis igencsak meglepődik, hogy a magzat neme, szeme színe és például zenei tehetsége már a fogantatás pillanatában eldől, szívverése ultrahanggal már öt-hat hetes korában látszik, tizenkét hetes korára pedig minden testrésze jól látható módon kifejlődik. Sokan csak akkor kezdenek el valóban mérlegelni, amikor az abortuszra történő jelentkezéskor részletes felvilágosítást kapnak arról, hogy a számukra kíméletes beavatkozás egy másik, fájdalomérzéssel rendelkező személy testének darabokra szaggatásával jár, és önmaguk számára sem veszélytelen, hiszen szövődményként méhsérülés, fertőzés és meddőség is bekövetkezhet. Ráadásul az abortusz hosszabb távon nemcsak az anya, hanem később vállalt gyermeke(i) életében is számos lelki problémát okozhat.
Hol keresendő tehát a megoldás? Ott, ahová a terhességmegszakításnál számszerűleg kisebb jelentőségű halálokok elleni küzdelem stratégiája is irányul: a megelőzésben és a krízis-intervencióban. Előbbi a nem kívánt terhességek létrejöttének elkerülését, utóbbi pedig a nem kívánt terhességek sorsának alternatív (abortusztól eltérő) alakulását célozza. A megelőzésnek fel kell ölelnie a magzati fejlődéssel, az abortusz tartalmával és veszélyeivel, valamint a fogamzásgátlással kapcsolatos széles körű tájékoztatást, valamint fel kell vállalnia a társadalom erkölcsi értékrendjének, az egészségkultúrának és a szexuális kultúrának a helyreállítását (megteremtését). A krízis-intervencióhoz ezen felül olyan kormányzati és társadalmi együttműködés is szükséges, melynek révén a leendő anyák valódi gazdasági, szociális és lelki segítségre, a nem kívánt, de megszületett gyermekek pedig esetleg örökbefogadó szülőkre lelhetnek. A megoldási stratégia mindkét területén óriási szerep jut az oktatás és az egészségügy szereplői mellett a különböző segítőkész civil szervezeteknek is.
(a szerző orvos)