Vissza a tartalomjegyzékhez

Makki Marie-Rose
Bevállalós férfiak

Sokgyerekes családot vinni nem könnyű kihívás manapság egy férfinak. A túlnyomó többség nem is nagyon tudja előre, mire vállalkozik, de a feladatteljesítés közben van lehetősége felnőni a helyzethez. S bármennyire furcsa: nem családszerető maffiafőnökként válik képessé rá, hanem tisztességes és aránylag hétköznapi eszközökkel látja el apai teendőit. Jó esetben persze. Mert sokan meg, úgy tűnik, túlvállalják magukat, és belefáradnak a családfenntartás terheibe. Ezúttal olyan, negyven év körüli apákat kérdeztünk felszínen maradási technikájukról, akik láthatóan elégedettek a sorsukkal, akik a családos létet nem kifosztottakként, hanem a sors kegyeltjeiként élik meg. 

Elégedettnek lenni manapság nem kis dolog. A Dunakanyar mentén, az autópályán megszokott látvány délutánonként 5-6 óra körül az út szélén százméterenként parkoló üres autók látványa, amelyekhez - ha figyelmesen szemlélődünk - mindhez hozzákapcsolhatunk egy-egy munkaruhában horgászgató, magányos férfifélét. Ilyen terhes lenne a családi fészek? „Ha a család, a házasság nem működik, na akkor jelentkezik a fenntartása komoly teherként - állítja Bakonyi Levente, 37 éves, négygyermekes zenész. - A mi életünk így kerek, hogy hatan vagyunk. Egyben ez a legjobb baráti társaságom is, élén a feleségemmel. Ez komoly alapot ad az élethez, emiatt örömforrás nekem a család, nem pedig egy problémahalmaz. Ez túlélési stratégia is, ha úgy vesszük, hiszen a nehézségek idején derül ki igazából, hogyan is állunk egymással. A családi összetartásnak hihetetlen megtartó ereje lehet, ami a mai világban nem kis tartalék.” 

Férfiasság-ideál

Abban mindegyik nagycsaládos férfi egyetért, hogy a családfői szerep nehézsége az otthoni légkör minőségén, a feleséggel való együttműködésen múlik - ő tudja a számukra a leginkább megkönnyíteni, de a leginkább meg is nehezíteni az életet. A kifejezetten karrierista feleség mindenesetre egyikőjüknél sem jellemző. 
Persze egyik fél sem egyedüli felelős. A beszámolókból egyöntetűen kiviláglik, hogy a férfiasság az apák számára leginkább azt jelenti, hogy minden körülmények között meg tudják őrizni a tartásukat, a lelki egyensúlyukat. „Ez a többiek iránti felelősség kérdése is, nemcsak a példamutatásé - vélekedik Bíró Attila 41 éves, négygyermekes építész. - Megfigyeltem, hogy ha az ember viselkedésén kevéssé látszanak a gondok, nem borul ki egykönnyen, az a család biztonságérzetét és egy férfi jó értelemben vett tekintélyét erősíti.” 
„Egy apának teherhordónak kell lennie, példát kell mutatnia a kisebbeknek - véli a hatgyermekes, 43 éves ügyintéző Marosi László is. - Rajtam nem nagyon vehetik észre a gyerekeim, hogy gondjaim vannak, még akkor sem, ha úgy érzem, beleroppanok - mellesleg nekem se az a jó, ha eleresztem magam. Ugyanakkor a családomtól annyi szeretetet és ragaszkodást kapok, ami ezt a hozzáállást megkönnyíti, és kárpótol mindenért. Ezek anyagiakban nem mérhető dolgok, és emiatt nem érzem lemondásnak a sok gyerek vállalását. Ha működik a dolog, akkor mindennél többet nyújt, de ez csak megélve válik világossá. Ráadásul ezek azok az emberi értékek, amik megvédik a gyerekeket a fogyasztási őrülettől is. Értelmetlennek gondolom a megveszekedett hajtást, a töméntelen pénzt egyébként is, de gyerek nélkül vagy ahelyett végképp nincs sok teteje. A másiknak örömet okozni bármily kevésből - talán ez a legfontosabb családi életfilozófiánk. Amikor az első gyermekünk kétéves lett, annyira jó fej volt, hogy én kijelentettem: nekem mindig kell egy kétéves. »Hat gyerek, hú, ez igen« - szokták mondogatni az emberek, mire én: »És méghozzá egy feleségtől!«”


Fotók: Somorjai L. 

Az ego

A nagy család a többségnél nem volt szándékos, hanem így alakult, s bár sok mindent sokan másképp csinálnának, de a gyerekszámból egyik férfi sem engedne. „Az első és a harmadik gyerek nagyon nagy lépés - gondolja Marosi László -, amikor párkapcsolatból szülőkké válunk, majd mikor nagycsaládos szülőkké leszünk. A terheket nem látni előre, ez jó így, az idővel előre haladva pedig egyre teherbíróbbá válik az ember.” 
A nők általában érzékelhetően jobban meg tudják fogalmazni, miért fontos a család, a férfiak csak egy idő után kezdik el az egészet tudatosítani magukban. Kimmel Ferenc kétgyermekes, 40 éves nyomdász. „Nagyon élvezetes látni, ahogy a gyerekeim növekednek - mondja. - Én is velük növekedek, hozzáérek az apasághoz. A családvállalás próbára teszi az egót, önző ember számára kivitelezhetetlen feladat szerintem. Én nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy normális értékeket mutattak nekem. Csendes, dolgos emberek voltak, megosztották egymás közt a terheket, apám 25 éve nem iszik alkoholt. Ez kamaszkorban talán túl konvenciózusnak tűnhetett, mindenesetre örülök, hogy nem erőltettek semmit fanatikusan, nem neveltek zseninek, viszont kitartást és stabilitást kaptam tőlük. Ez mindennél fontosabb, bármi is a végzettséged.” 
Egyesek úgy vélik, hogy sokakat azért nyomasztanak a családdal járó terhek, mert önmagukkal sem rendezték le a dolgokat, és valószínűleg egyedül is boldogtalanok lennének. „Nem biztos, hogy kevesebb gyerekkel több pénzem lenne, és az se valószínű, hogy ennyire hajtanék - állítja Német Dénes 45 éves, ötgyerekes vállalkozó. - Nincsenek szabályok, és egy minimumszinten túl nem igazán a pénzen múlnak a dolgok. Kétgyermekes házaspár ismerősöm a Bahamákon nyaral a családjával, de egy percig sem tűnik boldogabbnak, amikor hazajön. Persze, irtó sok munkát bevállalok, és egyedül az kompenzál, hogy mindezt a családomért teszem, de azért nem ideologizálom túl a dolgokat. Ez kicsit olyan, mint annak az életmentő rendőrnek az esete, akit a múltkor láttam a tévében: amikor kitüntették, azt mondta, ő csak ösztönösen cselekedett.”

A kapcsolat

A jó apa-gyerek kapcsolat a férfiak szerint a jó házasságnál kezdődik. És amennyire csak lehetséges, a gondokat száműzni kell otthonról. „Emlékszem - mondja Német Dénes -, amikor az egyik kisfiam az emeleten játszott, én meg a nagyobbaknak meséltem lent egy mulatságos esetet, mire a kicsi odafent felkiáltott: »De jó! Úgy szeretem, amikor nevetsz, apu!« Nagyon érződött, hogy ez neki mennyire fontos. Ez kell nekik, a bohóckodás, a felszabadult szülő, ilyen hangulatban a fegyelmezés is hatékonyabb.”
A vállalkozó hosszú évek után idén úgy tudott elutazni egy hét szabadságra a családjával, hogy jó előre betáblázta a nyaralást a naptárjába. Akárcsak egy határidős munkát, olyan kíméletlenül szorította be ezt is a többi tennivalója közé. 
A legtöbb megkérdezett férfi vállalkozó lévén nem dobzódik a felesleges energiákban. Sűrű különprogramok híján a mindennapi tevékenységükbe - sokan a munkájukba - vonják be a csemetéiket. Az egyik apánál fénymásolni, nyomtatni, kocsit mosni kell, a másiknál barkácsolni, kertészkedni. „Az együtt végzett hétköznapi tevékenységek meglepően elmélyítik a kapcsolatokat. Minél kisebbek a gyerekek, annál könnyebb bevonni őket mindenbe, ebből komoly sikerélmény és kötődés születik. Nemcsak nekik” - mondja Bíró Attila.
A gyerekekkel való kapcsolattartásban kevesen hivatkoznak ideális apamodellre. Mindenesetre egy átlagos, a családjára úgy ahogy gondot viselő apával a korosztály többsége még rendelkezett, ami önmagában sem kis dolog. „Az egész gyermekkorom azzal telt, hogy vártuk, mikor jön haza apa a munkából - emlékszik Német Dénes. - Aztán amikor hazajött, jól leszidott minket, bármit csináltunk. Egyetlen ritka élményként maradt meg bennem, amikor valami medencében apám nyakába kapaszkodtam, és úsztunk, mint kisbálna a nagy bálnán.”
Az apaságnak utánozhatatlan a romantikája. „Az embert már önmagában az is számvetésre készteti, amikor 45 évesen látja, ahogy a nagyobb gyerekei úgy kezelik őt, mint régebben ő az öregeket. Játéknál neki adják a jobb ütőt, előnyt biztosítanak neki, megkérdik, hogy nem fáradt-e el nagyon. Régen én hagytam őket nyerni, ez ma már sokszor fordítva van.” 
Manapság - ha tetszik, ha nem - többnyire mindenképpen hajtás van, akkor is, ha csak két felnőtt él együtt egymással. „A gyerekekért dolgozni sokkal értelmesebb életmű, mint bármi mást felépíteni - állítja Vámos Áron 36 éves üzletkötő, két kislány édesapja. - Minden egyes férfinak elemi szüksége, hogy valamit alkosson. Az, hogy van egy egészségesen gyarapodó, fejlődő családod, annál nem tudom, hogy van-e nagyobb életmű a világon. Ebben nagyon-nagyon sok minden együtt van.”