Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
A változás kényszere

Csak a zűrzavar és a káosz volt biztos lapzártánkkor a kormány átalakulásával kapcsolatban. A miniszterelnök részvételével nemhivatalosan tanácskozó szocialista és szabaddemokrata politikusok koalíciós egyeztetéséről kiszivárgó kedd esti hírek szerint még az sem biztos, hogy lesz egyáltalán kormányátalakítás, vagy esetleg csak minimális. 


Medgyessy szocialista vezetők gyűrűjében. Tiszta vizet a pohárba Fotó: V. Sz.

Pedig Medgyessy Péter nagyszabású terveket dédelgetett néhány hónappal ezelőtt. Az uniós bíróvá avanzsáló Juhász Endre integrációs miniszter területének maradványaiból létrehozandó fejlesztési tárcát Csillag Istvánnak kínálta fel, mivel a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumra a szocialisták pályáznak. A liberálisok így nem veszítettek volna - az eddigi négy helyett öt miniszterük lett volna -, de keddig így sem fogadták el az ajánlatot.
A múlt héten Kuncze Gábor szabaddemokrata pártelnök utasította el a miniszterelnök tárcacserékre és összevonásokra tett javaslatait, majd az ügyvivői testület (ÜT) véleményét tolmácsolva Horn Gábor, az SZDSZ koalíciós koordinációért felelős MeH-államtitkára hétfőn arról nyilatkozott: elégedettek a négy liberális miniszter munkájával, sem leváltásukat, sem a tárcacseréket nem támogatják.
Az SZDSZ ellenállásán elbukni látszott a hónapok óta tervezett lényegi kormányátalakítás. Az ÜT másodlagosnak nevezte a szerkezeti kérdéseket, sőt, Fodor Gábor és Bauer Tamás is arról beszélt hétfőn, hogy a kormányátalakításnak Medgyessy leváltásával kellene kezdődnie.
Az újabb fordulóban Medgyessy felajánlotta a szabaddemokratáknak a külügyi tárcát is, mivel Kovács László külügyminiszter november elsejei uniós biztosi kinevezése miatt mindenképpen távozik a kormányból. Az elképzelés szerint a külügyminiszteri posztot Szent-Iványi István tölti be, aki a roma képviselő Mohácsi Viktória javára lemond európai parlamenti mandátumáról, míg a gazdasági tárcát a szocialisták kapják, és minden bizonnyal az országgyűlés szakbizottságát irányító Puch Lászlóra vagy Szekeres Imrére, a kancellária politikai államtitkárára bízzák.
A tárcacsere azonban meghiúsulni látszik, így - a jelenlegi állás szerint - Simonyi András lehet a külügyminiszter, bár a posztról hozott döntést csak október második felében jelentik be. A washingtoni nagykövetet azonban több bírálat is éri, amiért túlzottan Amerika-párti az unióval szemben. Ráadásul - állítólag - ő maga sem akarja elhagyni az Egyesült Államokat. Ha nem vállalja a felkérést, akkor a szocialisták által támogatott Bársony András, a tárca államtitkára vagy Balázs Péter, a magyar európai bizottsági delegált közül lehet egyik miniszter, másik államtitkár.
Bár korábban hivatalosnak tűnt, lapzártánkkor már az sem volt biztos, hogy szeptember elsejétől Vadai Ágnes külügyi államtitkári minőségben koordinálja az uniós integrációt. A hírek szerint inkább titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárként számítanak rá, és a posztot eddig betöltő Tóth András távozik a kormányból.
Ha Vadai nem vállalja a feladatot, akkor Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes kaphatja a pozíciót. 
A kormányfő Sárközy Tamás jogászprofesszor vezetésével kidolgozott apparátuscsökkentési elképzelésekre hivatkozva meg akarta szüntetni a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumot, valamint az Informatikai és Hírközlési Minisztériumot is. A GYISM feldarabolásáról Medgyessy a magukat Mozaik Klubnak hívó fiatal szocialista politikusok hatására tett le, az IHM feldarabolását pedig a szabaddemokraták vétózták meg. Az összevonási tervek szerint a sport, a kábítószerügy és az informatika a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozott volna államtitkári szinten, az ifjúsági kérdéseket a kulturális minisztérium, míg a hírközlési területet a szakfelügyelet kapta volna.
A megmaradó GYISM éléről szinte biztosan távozik a lemondását már korábban felajánló Gyurcsány Ferenc, bár hétfőn nyílt levélben állt ki mellette tizenöt sportvezető. Kormánykörökben azonban ennek nem tulajdonítottak komolyabb jelentőséget, hiszen Gyurcsány tavaly Medgyessy jelöltje volt, most ugyanő akarja leváltani, a vezető szocialisták közül pedig senki sem állt ki mellette.
A sporttárca vezetésére korábban már felmerült Mesterházy Attila politikai államtitkár személye, majd Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes neve.
Sőt, még az is lehet, hogy Baráth Etele, jelenlegi MeH-államtitkár nem miniszter lesz a fejlesztési tárcánál, hanem a sportminiszteri tisztséget kapja meg, ha a szabaddemokraták mégis belemennek valamiféle alkuba, főként Csillag cseréjébe. Információink szerint erre hajlana is a párt egy-két erős embere. Várhatóan a parlamenti munkába távozik Keller László közpénzügyi államtitkár, és ugyanez a sors várhat Burány Sándor munkaügyi miniszterre is. Utóbbit sokan erőtlen miniszternek tartják, Medgyessy pedig hol elégedett, hol elégedetlen a munkájával. Lapzártánkkor Szekeres Imre Burány helyére is esélyes volt. Ebben az esetben Baja Ferenc, a hivatalosan a társadalmi kapcsolatokért felelős MeH-államtitkár, informálisan a miniszterelnök politikai főtanácsadója lenne (lett volna?) a kancellária második embere.
Lapzártánkkor még tartott a koalíció meghatározó politikusainak egyeztetése. Kovács László szocialista elnök bizakodóan nyilatkozott a végkimenetelről. Szerinte ugyan személyi kérdésekben az álláspontok továbbra is meglehetősen messze vannak egymástól a kormányfő és a kormánypártok, illetve az MSZP és az SZDSZ között, mivel azonban a célokban egyetértenek, a részletekben is meg fognak egyezni. Az eredményhirdetés szerda délutánra volt várható.