Morvay Péter
Premier Albionban

Miért igyekeznek a világ legjobb futballistái és legnevesebb edzői azon, hogy az angol bajnokságban bizonyíthassák tehetségüket? A választ legtömörebben egy „félkülföldi”, a walesi születésű, de régóta Angliában játszó Robbie Savage fogalmazta meg a FourFourTwo című szaklapban: „Most van a legnagyszerűbb időszak játékosoknak és szurkolóknak egyaránt.” A példátlan népszerűséghez nélkülözhetetlen, de nem elegendő a húsz csapat mintegy ötszáz igazolt játékosának kiváló teljesítménye. Íme néhány további szempont - a teljesség igénye nélkül.

A tradíció (a WBA múzeumából a labda, amivel kupadöntőt nyertek 1931-ben) és a sajtó is segíti az angol focit Fotó: M. P.

Presztízs. Az elmúlt hétvégén újra nekiinduló és gyakorlatilag májusig megszakítás nélkül zajló élvonalbeli angol bajnokság, a Premiership már a nevében is azt jelzi, hogy ebben az esetben valami többről van szó, mint „szimpla” első osztályú bajnokságról. Első osztálynak (Leauge One) Angliában ugyanis a harmadik ligát nevezik, míg a második vonal csapatai a „Bajnokságban” (Championship) játszanak. A legkiválóbbak - évente húsz együttes - a Premiershipben, vagyis a szuperbajnokságban bizonyíthatnak, amely a csapatok játékereje és az itt szereplő nemzetközi klasszisok nagy száma miatt valóban kiemelkedik a többi erős futballnemzet versenysorozata közül. A Premiership bármelyik csapatában pályára lépni nemzetközi rangot jelent, hiszen még a „kiscsapatok” tizenegyeiben is olyan világhírű játékosok szerepelnek, mint az angol válogatott EB-felfedezettje, Wayne Rooney (a tavalyi évben a 17. helyen végzett, a kieséstől éppen megmenekült Evertonban játszik), vagy Nicholas Anelka, a 16. helyen záró Manchester City csatára.
Ugyanígy a sztáredzők is igyekeznek a világ minden tájáról egy-egy élvonalbeli angol csapathoz szerződni. A külföldi hírességek részvétele - ezt az angolok is elismerik - egyrészt emelte a bajnokság színvonalát, másrészt az elmúlt tizenöt évben lezajlott nyitás a világ számos országában érdekessé tette a Premiership közvetítését. A hírek szerint nincs ez másként Magyarországon sem, hiszen a három magyar válogatott játékos Angliába szerződése nyomán máris többen figyelik az angol mérkőzéseket közvetítő sportcsatornát.
Marketingerő. Az angol futball a világ legjobban menedzselt bajnoksága. 
A sportág reklámértékére jellemző, hogy mivel a Premiershipnek évek óta a legnagyobb angol bank a névadó főtámogatója, az egyik legnagyobb világcég, a Coca-Cola örömmel vállalkozott arra, hogy a második és a harmadik osztály névadója legyen. A reklámértéket nemcsak a stadionokban elhelyezett hirdetések és a játékosok által viselt feliratok jelentik, hanem a közvetítések és összefoglalók is. Az első és második vonal valamennyi találkozóját (ez hétvégenként 22 mérkőzést jelent) rögzítik, és amelyek nem férnek be a mérkőzésnaponként 3-4 élő közvetítésbe, azokból részletes összefoglalókat sugároznak az angol csatornák, sőt az élvonalbeli klubok honlapjaira is kerül belőlük anyag. Az így kiszolgált szurkolók sokkal „felkészültebben” - következésképpen szívesebben - járnak ki a stadionokba is, ezért nem csoda, hogy a mérkőzések nézőszámát csak a lelátókon található helyek száma korlátozza. A csapatoknál - az elsőtől a harmadik osztályig - az éves bérletek egy-két nap alatt elkelnek, pedig futballmérkőzésre járni nem olcsó mulatság.
Az újonc West Bromwich Albion 28 ezres stadionjába (ahol természetesen minden üléshely fedett) 21 ezer bérletet adtak el néhány óra alatt, átlagosan 500 font (190 ezer forint) körüli áron. Csak azért nem többet, mert a jegyekből kell tartalékolni a vendégszurkolóknak és a napi drukkereknek is. A nagyobb csapatoknál ennek két-háromszorosát kell a törzsszurkolóknak áldozniuk, ha biztosan meg akarják nézni csapatuk összes otthoni mérkőzését. 
A csapatok a felfokozott érdeklődésnek köszönhetően válogathatnak a jobbnál jobb reklámszerződések között. Futballcsapatot támogatni egy-egy városban komoly társadalmi rangot is jelent, ezért a kisebb cégek vagy tehetős magánszemélyek választhatják az egyes játékosok külön szponzorálását is. Ebben az esetben a nevüket feltüntetik a játékos képe mellett a műsorújságban, az évadzáró banketten pedig a játékos odaül néhány percre a szponzora asztalához. De sokan vannak, akik minden viszonzás nélkül, önkéntesként vállalkoznak arra, hogy meccsnapokon a stadionban segédkezzenek (olyan feladatkörökben, ahol nincs esélyük a mérkőzés megtekintésére).

Sajtó. A labdarúgás iránti érdeklődés miatt az országos lapok Angliában rendszerint több oldalt, hétvégenként pedig egész mellékleteket jelentetnek meg a bajnokság eseményeiről. A nagy televíziók (elsősorban a BBC, az ITV és a Sky) naponta átlagosan több mint egy órát foglalkoznak futballal. Emellett a labdarúgó- és sportmagazinok, a helyi sajtó és a különböző igen népszerű internetes sportportálok is rengeteg futballtudósítót foglalkoztatnak. Így érthető, hogy amikor augusztus elején Gera Zoltánt a klubja sajtótájékoztatón bemutatta, több mint harminc újságíró, riporter és fotós ment el az eseményre. Az érdeklődés csak részben szólt Gera neves csapattársának, az Arsenalból a West Bromwich Albionhoz (WBA) szerződő nigériai Kanunak. A magyar válogatott csapatkapitányát a sajtótájékoztató után négy tévétársaság várta külön interjúra, köztük a BBC Sport stábja, és fél tucat további újság is kért tőle hosszabb-rövidebb nyilatkozatot.
A klubok és az újságírók viszonya egyébként magyar szemmel nézve érdekes Angliában. A játékosok közvetlenül hozzáférhetetlenek az újságírók számára, lévén, hogy a szerződésük szigorúan előírja: csak az egyesület sajtóosztálya által egyeztetett interjúkéréseket fogadhatják el. A szigor egyaránt védi a játékosokat (hiszen nem hívogathatják őket mérkőzés előtt vagy szabadidejükben az újságírók) és a klubokat is (csak olyan tudósítók kaphatnak anyagot, akik korábban tisztességesen jártak el). Cserébe viszont az egyesületek világszínvonalon gondoskodnak arról, hogy az újságírók minden fontos információt villámgyorsan megkapjanak a mérkőzések vagy fontos események után.

A tradíció. Talán ezzel lehetett volna kezdeni az okokat, hiszen a legtöbb angliai klub elmúlt már 100 éves. Szurkolók nemzedékei nőttek fel egy-egy csapat mellett, az egyesületek pedig mindent megtesznek, hogy neves sportolóik és a legjelentősebb sikerek emlékeit megőrizzék. A WBA ötcsillagos szállodára emlékeztető klubszékházának folyosóin külön vitrin őrzi az 1931-es angol kupadöntő eredeti labdáját, amelyet az Albion nyert meg, ugyanígy az idén 125 esztendős egyesület első kapusának 1879-es bemutatkozását rögzítő fotót (Magyarországon ekkor még a Deák-korszak tartott!). A pontos és lelkiismeretes krónikásoknak köszönhetően, aki az elmúlt 130 évben pályára lépett az angol bajnokságban, akár csak egy mérkőzés erejéig is, arról az utókor biztosan tud információt szerezni.
De nemcsak a múltat ápolják ilyen kitartóan, hanem a jelent is. Az évad végén valamennyi első és másodosztályú csapat kiadja videón vagy DVD-n a mérkőzések interjúkkal, elemzésekkel kibővített összefoglalóját. A klub boltjában pedig a hivatalos mezektől kezdve a sapkákon, sálakon át egészen a csapat emblémájával díszített kislánytáskákig minden korosztály talál magának választékot. Merthogy a futball nemcsak közösségteremtő, hanem családi esemény is Angliában. Míg idehaza a nézőtéri megrázó hang- és látványélmények miatt jóérzésű szülő nem szívesen viszi el kiskorú gyermekét a stadionba, az angol pályákon ez másként van. A mérkőzésnapon négy-öt tagú családok vonulnak a stadionba anélkül, hogy aggódniuk kellene egymás épsége vagy hangulata miatt.

Biztonság. Tizenöt-húsz éve nem ez volt a helyzet. Akkor egész Európa rettegett az angol futballhuligánok hordáitól. A szurkolóknak aligha nevezhető renitensekről szóló rémtörténetek már azzal fenyegettek, hogy az angol csapatokat évekre kizárják a nemzetközi tornákról, a stadionok pedig a Sing-Singre emlékeztető szögesdrótos börtönökre fognak hasonlítani, ahol a játékosokat hermetikusan elzárják a szurkolóktól. Ekkor az angol szövetség vezetői, a klubok támogatását megnyerve, radikális reformokra szánták rá magukat. Országosan feltérképezték, és háromtól tíz évig terjedő időre eltiltották a meccslátogatástól azokat a szurkolókat, akik magatartásukkal veszélyeztették az angol futball presztízsét. A következetes intézkedéseknek köszönhetően ma a stadionokban sportszerű, konszolidált, sőt helyenként családias a hangulat. A játékosokat alig egyméteres korlát választja el a nézőktől, mégsem kell tartani súlyos rendzavarástól, hiszen a kisebb vétkeket elkövetők is hosszú ideig csak otthonról szurkolhatnak kedvenc csapatuknak. A szigor a játékosokkal szemben is érvényes. Az elmúlt héten született ítélet Lee Hughes, a West Bromwich volt csatárának ügyében. Hughest a bíróság hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélte részegen elkövetett, cserbenhagyással súlyosbított halálos közlekedési baleset okozása miatt. A bíró az ítéletet indokolva megjegyezte: tudja, hogy döntése Hughes profi futballpályafutásának a végét jelenti, a játékos felelőtlensége azonban négy gyermeket fosztott meg apjuktól - visszavonhatatlanul. 

Felszereltség. A stadionok mellett a csapatok edzéslehetőségei is kiemelkedőek. A WBA három éve megvásárolt edzőcentrumában kilenc, golfpálya minőségű gyeppel borított edzőpálya található. A labdarúgók mind jobb kiszolgálását kondicionálótermek és klinikai felszereltségű orvosi rendelő segíti. Ez utóbbiban a csapatorvos lézer- és ultrahangkezelésben tudja részesíteni a játékosokat. A klubok más tekintetben is igyekeznek rendezett körülményeket teremteni a futballisták számára. Külön részleg segíti a külföldről szerződtetett játékosok és családtagjai letelepedését. Az egyesület ingatlanszakértője ad tanácsot a megfelelő lakóhely kiválasztásához és berendezéséhez, pénzügyi tanácsadó az anyagi dolgok intézéséhez, továbbá nyelvtanárt biztosítanak, és még arra is van gondjuk, hogy a kiutazó családtagok számára a továbbtanulási lehetőségeket is felkutassák.