Vissza a tartalomjegyzékhez

Márer György, New York
Egy szék, két esély

Az amerikai elnökválasztási hadjárat utolsó óráiban, miközben a felmérések a Bush-csapat előretöréséről számoltak be, az iraki ideiglenes kormány figyelmeztette az Egyesült Államokat és a nemzetközi atomellenőrző hatóságokat, hogy hozzávetőleg 380 tonna robbanóanyag tűnt el az ország egyik féltve őrzött lőszerraktárából. A jelenleg „senki földjén” fekvő helyiségnek amerikai katonai ellenőrzés alatt kellett volna állnia, de még a múlt vasárnap is rablók martaléka volt. 
A Fehér Ház és a Pentagon elismerte: a hatalmas mennyiségű készlet valamikor az amerikaiak vezette támadást követően tűnt el. John Kerry kampánystábja természetesen azonnal Bush elnök ellen fordította az esetet. Közben folyik a harc a választás szempontjából kulcsfontosságú „ingadozó államokban”, elsősorban Ohióban. A demokraták keresztülvonultak a főváros, Columbus utcáin, „Ezúttal NEM!” feliratú táblákat hordozva, valamint „Minden szavazat számít!” jelszavakat kiáltozva. A republikánusok viszont beadtak közel 35 ezer olyan keresetet, amelyek kétségbe vonják újonnan lajstromozott polgárok szavazati jogát. Ez azt jelenti, hogy egy hét leforgása alatt sok ezer bírósági meghallgatást kell tartani annak megállapítására, ki szavazhat, és ki nem. 


John Kerry és George W. Bush. November másodikán választanak köztük az amerikaiak Fotó: Reuters

A demokrata párti kampány érdekessége, hogy a négy évvel ezelőtti elnökjelölt, Al Gore is síkra szállt John Kerry mellett, Clinton volt elnök pedig alig hét héttel szívműtétje után csatlakozott a demokrata jelölthöz Philadelphiában, ahol 80 ezres tömeg gyűlt össze.
A másik oldalon az elnök sem tétlenkedett, járta az országot. Bush kíséretében Rudolph Giuliani volt New York-i polgármester utazott, Kaliforniában pedig Arnold Schwarzenegger kormányzó korteskedett az újraválasztás mellett.