Vissza a tartalomjegyzékhez

Lugosi Zoltán
Kürti télen-nyáron olimpián

Kürti Éva az első női sportoló, aki abba a különleges helyzetbe került, hogy a téli olimpiát követő nyári olimpián is rajthoz állhat. A debreceni országos bajnokság előtt adott interjút lapunk számára.


„Mi nem a tengerparton tologattuk az autót, hanem a lakótelepen. De az eredmény ugyanaz, kijutottunk a téli olimpiára.” Fotó: MTI

- Mikor kezdtél sportolni?
- 1989-ben, és rögtön atlétikával indítottam, mivel az iskolában beválasztottak az atlétikai csapatba. Aztán tizenhét éves koromban már a dobószámokra szakosodtam az atlétikán belül. Mások egy-egy számra specializálódnak, de én a súlylökést és a diszkoszvetést párhuzamosan művelem. Az olimpiára mind a két számban sikerült kivívnom az indulás jogát.
- Ismersz-e valakit rajtad kívül, akinek még sikerült ez?
- Ebben a két számban egyedül én tudtam megdobni a szintet.
- Akkor elmondhatjuk, hogy nincs ellenfeled a magyar mezőnyben.
- Vannak feltörekvő lányok, de érzésem szerint két-három évig még nem szoríthatnak meg.
- Egy ilyen sikeres atlétikai pályafutás mellett hogy kerültél kapcsolatba a bobozással?
- Ez egy véletlen fordulata volt az életnek. Strehli Ildikó fejébe vette, hogy kijut a téli olimpiára, és ehhez csapattársat keresett. Próbálkozott korcsolyásokkal, kerékpárosokkal és atlétákkal. Végül én megfeleltem neki, és már csak az volt a kérdés, hogy vállalom-e.
- És te vállaltad. Szerepet játszott-e döntésedben, hogy leendő csapattársad rákban szenvedett, és neki az olimpiai részvétel rendkívül sokat jelentett?
- Igen. Ez is közrejátszott ebben. Sőt, mivel édesanyám is e miatt a betegség miatt hunyt el, ezért még közelebb kerültünk egymáshoz - ez egy plusz kapocs volt köztünk.
- És aztán elkezdődtek az edzések. Úgy tudom, érdekesen teltek a felkészülés egyes szakaszai. A nyári kánikulában a bob helyett a kocsikat tologattátok, a pályát pedig szappannal festettétek fel…
- Igen, ráadásul a fiúk állandóan megállítottak, mert azt hitték, hogy lerobbantunk. Nagyon aranyosak voltak, csak persze kezdhettük elölről az edzést.
- Ez kicsit hasonlít a „Jég veled” című filmre.
- Nagyon is, csak magyar kiadásban. Mi nem a tengerparton tologattuk az autót, hanem a lakótelepen. De az eredmény ugyanaz, kijutottunk az olimpiára.
- Ez a jamaicaiakéhoz hasonló nagy tett volt.
- Igen, és erőt is merítettünk belőle. A csapattársam mindig ezt mondogatta: „Ha a jamaicai bobosoknak sikerült, akkor nekünk is fog.”
- Ha újra kijutnátok a téli olimpiára, és tudnád tartani a jó formádat az atlétikában a soron következő két olimpiáig, akkor csúcsot dönthetnél az olimpiai részvételek számában.
- Szívesen megtenném.
- Vannak-e további terveid nemzetközi szinten, vagy elégedett vagy azzal, hogy simán vered a magyar mezőnyt? 
- Ez nem megelégedés kérdése. Ha mindent erre tudnék áldozni, biztosan előrébb jutnék, de én kénytelen vagyok két lábon állni. 
A sport mellett tanítok egy testnevelés szakos iskolában is. Ez biztonságot ad. Voltak atléták, akik egész életüket a sportra tették fel, és pórul jártak. Ha nem sikerül egy verseny, nem fognak nekem kéthavi fizetést adni csak azért, hogy kijöjjek. Csupán a táplálékkiegészítők huszonötezer forintba kerülnek havonta…
- A sokoldalúság más dolgokban is jellemez?
- Nem sok időm marad, hogy olyan dolgokkal foglalkozzak, amikkel szeretnék. Tanítok, edzek, és otthon is van tennivalóm, többek között a konyhában. Nem dobhatom például csak úgy a mosogatóba a tányérokat…
- Pedig biztos jó messzire tudnád dobni…
- Így van. Ötven méterre biztos elhajítanám, de attól még nem lenne elmosogatva, és nagy utánpótlás kellene.