Vissza a tartalomjegyzékhez

Nagy Liliána, Török Flóra
Elmegy a mi autónk ?

A napokban felröppent a hír, hogy a Suzuki közel 13 éves itt-tartózkodása után búcsút inthet hazánknak. Miután az esztergomi önkormányzat közel 800 millió forintos büntetés megfizetésére kötelezte az autógyártót, a Népszabadság úgy értesült, a cég vezetői a kivonulást fontolgatják, ha valóban ki kell fizetniük ezt az összeget. A lapunknak nyilatkozó PR-referens elmondta, a fellebbezés eredménye után alakítják ki az álláspontjukat. 


Osama Suzuki, a Suzuki cég atyja. A zsebbe kell nyúlni Fotó: MTI

A 786 millió forintnyi bírságot egy engedély nélkül megkezdett építkezés miatt rótta ki az esztergomi önkormányzat a Suzukira. 
A társaság fellebbezett, mivel mind az eljárást, mind az összeget kifogásolják. „Az ügyben a tények magukért beszélnek. Már hat hete folyt az építkezés, amikor benyújtották az engedélyezési kérelmet. A helyszínre kiérve láttuk, hogy már állt az épület, a tetőt készítették” - tárta fel a részleteket lapunknak Csomor Sándor, Esztergom város jegyzője. 
A jegyző a hatalmas büntetés kialakulásával kapcsolatban hozzátette: a büntetés összegének kiszabását jogszabály szabályozza, az adott létesítmény paramétereinek (légköbméter, funkció stb.) függvényében alakul ki. 
A Heteknek nyilatkozó Tihanyi Tamás, a Suzuki PR-referense félreértésnek nevezte a kivonulásról szóló híreszteléseket. Tihanyi nem tudja, honnan származik az állásfoglalás, és arról sincs tudomása, hogy a cég felelős vezetője hasonlót nyilatkozott volna. 
A referens a bírsággal kapcsolatosan elmondta, a Suzuki tavaly egy 100 milliárdos beruházásba fogott. Ennek keretében, több termelőcsarnok felállításával párhuzamosan egy logisztikai raktárt is elkezdtünk építeni. Ez utóbbi építési eljárását kifogásolta az önkormányzat - mondta Tihanyi. A Suzuki ellen jelenleg is közigazgatási eljárás van folyamatban. A büntetés összegét és az ügymenet mikéntjét azonban egyaránt kifogásolja a cég. Az esetleges kivonulás lehetőségével kapcsolatban annyit árult el, hogy végső álláspontjukat pedig majd a fellebbezés eredményének függvényében alakítják ki.
Csomor elismerte, hogy ez év március 25-én a cég a képviselőtestület elé tárta a fejlesztési elképzeléseit, itt azonban nem konkrét tervekről, hanem általános elképzelésekről volt szó. Az építkezés konkrét kezdési időpontjáról pedig nem kaptak hivatalos tájékoztatást. 
Az autógyár 100 milliárdos beruházása egy jelentős termelőkapacitás-bővítéssel van összefüggésben, amely együtt jár a dolgozói létszám 2-300 fős gyarapodásával is. Idén novemberben kezdődik el a legújabb Suzuki-modell próbagyártása, amelyet majd a párizsi autószalonban mutatnak be hivatalosan, a hazai piacon pedig a jövő év elején jelenik meg. Többek között már csak a befektetés volumene miatt sem tervezik, hogy feladják magyarországi bázisukat - erősítette meg Tihanyi.
Csomor Sándor hozzátette: az autógyártónak jelenleg is nyolc építésengedélyezési ügye van folyamatban, és eddig egyikkel sem volt probléma. „A Suzukira nem jellemző a jogszabályok kikerülése.”