Vissza a tartalomjegyzékhez


Pártszolgálatért elmarasztalt tévé

Pártszolgálatáért - szankció nélkül ugyan, de - elmarasztalta az ORTT panaszbizottsága a Hír Tv Szerintem című műsorát. 

Az eljáró tanács szerint június 27-én, vasárnap a Szerintem című műsor nyíltan egy párt szolgálatába állt. Az X-Press hírügynökség információi szerint a testület megállapította: Kerényi Imre műsorvezető több olyan kijelentést tett, amelyek túlmentek a publicisztika és a szatíra keretein. Ezzel megsértette a médiatörvényt, amely kimondja, a „műsorszámok összessége, illetőleg ezek bármely tartalom vagy műfaj szerinti csoportja nem állhat párt vagy politikai mozgalom, illetve ezek nézeteinek szolgálatában”. A grémium szerint jogszabálysértő volt, az illusztrációként használt képekkel és irodalmi idézetekkel kizárólag baloldali politikusokat és a kormánykoalíciót minősítette. 
A panaszbizottság által hivatkozott párt kimondatlanul a Fidesz volt. Az egykori színházigazgató például azt mondta, „úgy kell politizálni, mintha Dávid Ibolya nem is létezne”. A miniszterelnököt Kerényi többször is „mutogatós Medgyessynek” nevezte, a kormányfő azonban nem szólalhatott meg az adásban, szemben riválisával, Orbán Viktorral, aki saját hangon minősíthette utódját. 
A panaszbizottság nem hozta nyilvánosságra, amúgy egybehangzóan meghozott, elmarasztaló döntését, ami ellen a Hír Tv nem fellebbezett, így az ügy nem kerülhet a másodfokon eljáró médiahatóság elé, tehát semmiféle anyagi vagy adásszünettel járó szankcióra nem kell számítania a médiumnak. (MTI)