Vissza a tartalomjegyzékhez

Leslie Petrovics
A sebekből élni

Az elmúlt század valószínűleg nem a világháborúkról, nem az atombombáról, nem a robbanásszerű tudományos fejlődésről lesz ismert. A történelem mindent látó szemében a múlt század talán az apahiányról szól leginkább. Ugyanis Hitlernek nem volt apja, Sztálinnak sem, Ceaucescu apa nélkül nőtt fel, Szaddámnak sem volt apja, és Castrónak és Kadhafinak sem. Elég félelmetes, ugye?

A múlt századi pszichológia szinte teljes egészében az anya szerepére koncentrált. Keveset tudunk az apának a gyermek fejlődésében betöltött szerepéről. De minden bizonnyal tapasztaltuk már az apátlanság következményeit az életünkben, háborúkban, veszteségekben.
Amire egyre inkább rá kell jönnünk az az, hogy az apa szerepe létfontosságú a gyermek szempontjából, különösen a késő gyermekévekben és a pubertás idején. Ahogy a gyermek a gyengédséget és a szeretetre való képességet az anyjától tanulja meg, az életrevalóságot gyakran az apjától sajátítja el. Állhatatosságot, kitartó munkára való képességet tanul a hosszú távú célok eléréséhez, a készségek elsajátításának fontosságát, tehát az apától a mindennapi munka világában való eligazodását lesi el. Erkölcsi mintát kap, és ami ennél is fontosabb, megtanulja, hogy „azért született, hogy tartozzon valahová”. Ezek az apai áldások mind a fiúk, mind a lányok számára egyformák. Nem a félelemkeltés a célunk, mikor arról írunk, hogy szinte minden terrorista és öngyilkos merénylő apa nélkül való vagy árva. Nekünk, magyaroknak ismerős a „janicsár” szó. Ezzel az írással az a szándékom, hogy hangsúlyozzam, mennyire fontos az egyén számára, hogy érezze: „ az ember valahová születik”.
Ha a tinédzser nem kapja meg a valahová tartozás érzését, akkor ezt a társaitól fogja megszerezni és ez gyakran a galeri-identitás formájában ölt testet. Vegyük példaként a zsarnokok bandáját. Hitler is egy nagy galerit alapított, Sztálin is, éppúgy, mint Castro vagy Husszein és így tovább. Az ő egyetlen identitásuk az állatvilágból származik, nem az erkölcs világából: céljuk az volt, hogy a legerősebbek legyenek. Kultúránkban még mindig bálványozzuk ezt a jellemvonást - a gazdag ember erős, a politikus erős. Protekciót szerezhetünk tőlük, amely szó a latin „védelmi” szóból ered. A Keresztapa megvéd minket.
A nyugati politikusokkal ellentétben, akik néha „a demokratizálódás gyöngyszemének”, nevezik Magyarországot, tisztába kell lennünk azzal, hogy a mi demokráciánk egy posztsztálinista demokrácia. Magyarként látnunk kell, mekkora fontosságot tulajdonítunk az értelmetlen erőnek - a fizikai, monetáris, politikai hatalomnak, mint a férfiasság mércéjének. Egy kicsit jobban meg kéne riadnunk gyermekeink céltalanságának láttán, akik a morális rend hiánya miatt tévelyegnek egy posztsztálinista világban. Világunk hirtelen a Tízparancsolat több tételében tátongó lyukban találta magát. Ez az apa szerepe - hogy erkölcsi értékeket, egészséges életszemléletet adjon át gyermekének. Nem véletlen, hogy a legtöbb vallás Istent „Atyának” nevezi.
Míg az anya gyengédségre oktat, az apa a szeretethez szükséges bátorságot tudja megtanítani gyermekének. Egy egészséges férfinek „keménykötésűnek kell lennie, de tudni kell élni a sebeiből”. És ezek a mai hősök a leginkább szükséges emberek Magyarországon, apák, nagyapák, akik kézen fogják gyermeküket és elkísérik az iskolába, várják őket iskola után és megisznak velük egy üdítőt.
A mai világban sok férfi küzd a feleslegesség érzésével. A gyermekeiknek valójában nagyon nagy szükségük van rá. Egy ismerős roma muzsikust szeretnék példaként említeni. Beült a Trabantjába az unokájával és mikor a parkhoz értek és meglátták a dominózgató férfiakat, ellentmondást nem tűrő módon ráhelyezte súlyos kezét a gyerek fejére, áldásként és teherként is: 
„Legyen belőled valaki, hallod? Legyél a semminél több” - a hangja remegett. És a fiú tanult, elvégezte a középiskolát. Valamennyi testvére is - összesen hatan - középiskolát végzett és most dolgozik. És az egyik unoka, az, akit megáldott, abból az ezer romából egy, aki főiskolát végzett, mikor legutóbb beszéltem vele, elmondta, hogy végig tanárnak készült és a népe felemelkedéséért akart dolgozni.

(A szerző író-pszichológus)