Földvári Katalin, Makki Marie-Rose
Munkahelyi zaklatások

„De szép szeme van, Mancika” - bókol a főnök, miközben Mancika kitölti a kávét és csábosan mosolyog hozzá. Aztán diktálni kezd egy hivatalos levelet, Mancika pedig szorgalmasan jegyzetel. A háború előtt még ez volt a dolgok normális menete, és ennek a hatása mindmáig érezhető. Vannak országok, ahol már a szóbeli inzultust sem kötelesek elviselni a női beosztottak, törvény adta joguk, hogy ragaszkodjanak a teljesítmény szerinti megítéléshez, nemtől függetlenül. Nemrégiben azonban éppen a törvény tervezetéért felelős Esélyegyenlőségi Kormány-hivatal egyik alkalmazottja panaszolta be szexuális zaklatás miatt a főnökét, ami ismét ráirányította a figyelmet a női munkavállalók helyzetére. 

Jól „kihasznált” munkaidő

Bár erőszakos munkatársakról, főnökökről számtalan történet forog nálunk közszájon, konkrét bírósági esetekről nemigen lehet hallani. A szexuális zaklatás ma leginkább a munkajog kategóriájába eső fogalom, ám konkrétan továbbra is hiányzik a jogi meghatározása. 
Az egyenlő bánásmódról szóló antidiszkriminációs törvényben létezik a munkahelyi zaklatás fogalma, ez azonban túl általános gyűjtőfogalom, a szexuális visszaélés jelenségére konkrétan ez sem tér ki - ellentétben más országok törvényeivel. A minta tehát nem hiányzik. Nálunk már az is nagy dolog, hogy egyáltalán köztéma lett ez a fajta visszaélés.
Nyugati cégek Magyarországon járó alkalmazottai, üzletemberek és üzletasszonyok egyaránt, rendszerint megrökönyödnek a magyar üzletfelek és munkatársak öltözetét látva. „Nem értem. Miért viselnek itt a nők ilyen rövid szoknyát mindenhol?” - töri a fejét egy német cég fiatal munkatársnője. Egész itteni tartózkodása alatt nem kapott magyarázatot, csupán elegáns vállvonogatás volt a válasz. Hasonló megjegyzések angol és amerikai ügyfelektől is érkeznek, hiszen náluk létezik egyfajta munkahelyi öltözködési kódex. Ez nem csupán megkönnyíti az alkalomhoz illő ruha kiválasztását, hanem elkerülhetővé teszi azt a hazánkban igen elterjedt gyakorlatot, amelyben a női alkalmazottak „Klárikázása”, a félreérthető és a félreérhetetlen bókok megszokottá váltak. Aki nem szokja meg, az megszökik, és új munkahelyen próbálkozik, mivel azonban a munkahely ritka kinccsé kezd válni, sokan inkább maradnak és megszoknak. A munkatársak szolidaritására hasonló okok miatt nemigen lehet számítani, emiatt kevesen vállalkoznak arra, hogy jogi úton próbáljanak elégtételt szerezni. Annál is inkább, mivel a társadalmi szolidaritás is inkább az elkövető mellett nyilvánul meg. 
A szexuális zaklatás fogalma jelen pillanatban leginkább a Munka Törvénykönyve adta keretek között értelmezhető, azaz, ha valaki mégis rászánja magát a bírósági eljárásra, akkor egy munkajogi jogszabály által szankcionálható jogsértést kell találnia. Wirth Judit, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke a Heteknek elpanaszolta, hogy az Igazságügyi Minisztérium ígérete ellenére nem fogalmazta bele az esélyegyenlőségi törvény szövegébe a szexuális zaklatás fogalmát, így ha egy női munkavállalót ilyen sérelem ér, ezen a címen nem fordulhat bírósághoz. „Nem hinném, hogy súlyos büntetés reményében tennének feljelentést a zaklatott nők, meggyőződésem, hogy legtöbbjük csak azt szeretné elérni, hogy tovább dolgozhasson a munkahelyén, immár zaklatás nélkül” - magyarázta az érdekvédő szövetség elnökasszonya egy esetleges törvény jelentőségét. A joghézag azonban egyelőre lehetővé teszi azt is, hogy a munkaadók olyan öltözködési elvárásokat állítsanak női alkalmazottaik elé, amelyek emberi méltóságukat sértik, adott esetben például azt, hogy a miniszoknya viselése feltétele a munkakör betöltésének. 
Segítséget jelentene az érdekérvényesítésben, ha a munkavállalókat tájékoztatnák az őket megillető jogokról, ezekre azonban se a nők, se a férfiak munkaszerződése nem szokott kitérni - ellentétben természetesen a kötelességekkel. Melyik alkalmazott van például tisztában azzal, hogy a Munka Törvénykönyve értelmében nem köteles eltűrni, hogy a férfimagazinok nőideáljainak képmásában „gyönyörködjön” a munkahelyén? „A megfelelő munkavégzéshez szükséges munkahelyi légkör és körülmények biztosítása a munkaadó kötelezettsége, az emberek azonban nincsenek tisztában azzal, hogy joguk van félelem- és zaklatásmentes légkörnben élni és dolgozni, inkább tűrnek, mert félnek a feltételezett hátránytól” - állítja Betlen Anna, a kormányhivatal vezető főtanácsosa. Az összes zaklatás közül a jelek szerint a leggyakoribb a szexuális visszaélés. „Ez egy elnyomott társadalom női mintája, amely a nőket szexuális tárgynak tekinti, ami az érintettek magukról alkotott képét is befolyásolja. Ez a társadalom üzenete is feléjük, amit már gyerekkorban megtanulnak az emberek, a nők pedig ezt eltűrik, sőt természetesnek veszik.” A szakember ugyanakkor leszögezi, hogy a jelenség nem kizárólag a jog hatáskörébe tartozik, hanem egyben erkölcsi probléma is. Sajnos a hatalmi pozícióban lévő emberek nincsenek tisztában felelősségükkel, azzal, hogy nem élhetnek vissza klienseik, beosztottaik helyzetével.
Nehezíti tehát az igazságszolgáltatást a társadalom régóta berögzült megítélése az emberi méltóság megsértésének fogalmáról. Sokáig teljesen evidensnek számított, hogy a nő a munkahelyeken a „Mancika” vagy a „Klárika”, aki lehetőleg csinos, és elvárható tőle, hogy örüljön, ha a férfiak „udvarolnak” neki. Az egy kézen megszámlálható feljelentések közül az egyikben azzal zárta le az ügyet a bírónő, hogy „csak rá kell nézni a felekre, és egyértelmű, hogy a zaklatás fennforgása teljesen kizárt.” A szerinte csúnya nőnek ily módon kijárt még egy kis megaláztatás.