Vissza a tartalomjegyzékhez

Kardos Anikó
Bulgáriában terjeszkedne a Matáv

Folytatódott a vezető tőzsdeindexek lemorzsolódása a múlt héten. Amerikában a termelői árindex a várt 0,2 százalékos emelkedéssel szemben 0,3 százalékkal csökkent, a héten napvilágot látott féléves gyorsjelentések viszont meglehetősen vegyes képet mutattak. Az Intel az előzetes várakozásnál gyengébb értékesítési adatait rosszul viselte a félvezető szektor, jó eredményt produkált viszont az IBM, a Dell Computer és az Apple is. Európában a Nokia árfolyama zuhant nagyot, miután a cég bejelentette: negyedéves eredménye akár 50 százalékkal is a tavalyi második negyedévesé alatt maradhat. 

Gyengült a BUX is, elmaradt az e heti csúcsdöntés, meglehetősen nagy érdektelenség közepette közel egy százalékos eséssel zárta az index a hetet.
A blue chipek közül egyedül a Matáv erősödött, a piac kedvezően fogadta a cég bolgár MobilTel iránti érdeklődését. Folytatódott a Richter mélyrepülése, több mint 3,5 százalékkal 18 700 forintig süllyedt a gyógyszercég jegyzése. Korrigált a történelmi csúcsokat döntögető Mol, és némileg megpihent az utóbbi hónapokban szintén szárnyaló OTP is. A második vonalban közel 10 százalékkal erősödött az Antenna Hungária (AH), miután bejelentették, hogy szeptemberben kiírják az EDR tendert. Az EDR a kormányzati szervek belső kommunikációjának biztosítására szóló rendszer, az AH-nak pedig jó esélyei vannak egy győztes konzorcium tagjaként részt venni a tenderen. A buszgyártó NABI újabb történelmi mélypontra, 795 forintig esett, és megközelítette saját mélypontját a Linamar is: a 908 forintos záróár mindössze 8 forinttal magasabb a valaha legalacsonyabb áron született üzletnél.