Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor, Hazafi Zsolt
Nyaraló politikusok csatája

Már csak az nem veszi észre, hogy az MSZP-ben hatalmi harc zajlik, akit tökéletesen hidegen hagy a politika. Az őszi tisztújító kongresszusra készülve egyre többen - kerékpáros nyelven szólva - „robbantanak.” Bár lehetséges, hogy szökésük korainak bizonyul, és a hajrára elfogy az erejük. A párt megújítását szorgalmazó dokumentumok, tanulmányok, elemzések és helyzetértékelések, valamint a különféle reformtömörülések, baloldali körök és vitaklubok gomba módra szaporodnak. A kívülről már-már gyerekesnek tűnő „játék” kapcsán érdemes megjegyezni: jelenleg a 6400 milliárd forintnyi költségvetés elosztására ez a párt gyakorolja a legnagyobb befolyást.


Gyurcsány Ferenc gondolkodhat. A kormány Medgyessyé, a párt mindannyiuké Fotó: Vörös Szilárd

A „játékra” egyik szemléletes példa a hét eleji, Gyurcsány Ferenc sportminiszter menesztéséről szóló híradás. Kormánypárti politikusok közül egyesek egyenesen Gyurcsány Ferenc jól végiggondolt politikai akciójának tartják a Népszabadságban hétfőn megjelent cikket, mivel az pozitívan elfogult feléje. Miért is e konspiráció? Két lehetséges magyarázatot tudnak elképzelni: a hír miatt Medgyessy Péter kénytelen lesz megvédeni Gyurcsányt, vagy ha ezek után a kormányfő mégis meneszti, akkor pedig - mintegy mártírként - jó eséllyel indulhat egy vezetői pozícióért az őszi szocialista tisztújításon.

Az igazság vélhetően majd később derül ki, persze ha kiderül. A Mallorcán nyaraló miniszterelnök szóvivője útján ugyanis azt közölte, hogy szabadsága alatt átgondolja „a kormányzás tartalmi kérdéseit és a következő két év ezzel kapcsolatos teendőit”, de személyi kombinációkkal nem foglalkozik; korábbi nyilatkozatának megfelelően, augusztus végén hozza nyilvánosságra a kormányzati struktúrával kapcsolatos elgondolásait. A Gyurcsány helyére „hírbe hozott” Mesterházy Attila politikai államtitkár - a miniszter jelenlegi helyettese - hevesen igyekezett cáfolni minden vele kapcsolatos, helycseréről szóló hírt. Ellenben lapunk úgy tudja, hogy a miniszterelnök múlt héten felajánlotta számára a miniszteri posztot, és a mostani államtitkár el is fogadta azt. Olyannyira, hogy már a politikai államtitkár az ifjú szocialista politikusok között kereste is utódját. 
Lapunk tehát a miniszterelnök környezetéből úgy értesült, hogy valóban felmerült Gyurcsány Ferenc elmozdításának terve, de annak kiszivárogtatása éppen a kormányfő forgatókönyvét húzhatja keresztül. Tehát nem biztos, hogy Medgyessyék érdeke volt az információ kikerülése. Kormánykörökben már mindenki előtt ismert, hogy Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc kapcsolata egy jó ideje nem a régi. Sőt, a sportminiszter élesen bírálja a kormány tevékenységét - leghevesebben a hónap eleji informális kormányülésen, legutóbb a múlt szerdai kormányülésen, amire Medgyessy is ingerülten reagált -, hogy nincsenek valódi társadalompolitikai elképzelései. Jelenleg ugyanis forráshiánnyal - magyarul a pénztelenség problémájával - küzd a kabinet. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy a Pénzügyminisztérium igyekszik az összes minisztérium költségvetési elképzeléseit és „vágyait” korlátok közé szorítani, a tárcavezetők szerint megnyirbálni. Forrásaink szerint Gyurcsány Ferenc azért „okoskodik” a kormányüléseken, hogy ne csak kizárólag pénzügyi szempontok alapján határozzák meg a „nadrágszíjmeghúzásokat”, hanem legyen logika, üzenet és társadalompolitikai koncepció a minisztériumok költségvetésében. 
Visszatérve a kiszivárogtatásra, egyes szocialisták szerint az is a Gyurcsány általi kibeszélést valószínűsíti, hogy megvárták, amíg a miniszter hétfőn elutazik berlini szabadságára, és csak utána tették közzé a hírt. Így úgy tűnhet, hogy érintetlen az ügyben. Mások szerint azért nem lehet ez igaz, mert Gyurcsányt is meglepte („le volt taglózva”), amikor a Népszabadság megkereste, hogy kommentálja információjukat. Mindenesetre az MSZP-n belüli állapotokat jól tükrözi, hogy vannak olyan szocialista vezetők, akik elképzelhetőnek tartják: maga Gyurcsány - megvezetve és felhasználva a Népszabadságot - híresztelte magáról, valamiféle PR-szempontok miatt, hogy meneszteni kívánják. 


A miniszterelnök és az ideológus. Kapcsolatuk már nem a régi Fotó: MTI

Egyértelműen látható, hogy Medgyessy Péter erősíteni kívánja pozícióját. Az augusztus végére, szeptember elejére - tehát mindenképpen az őszi tisztújító kongresszus előtti időpontra - beharangozott kormányátalakítás lehetőséget teremt arra, hogy a miniszterelnök leszámoljon „a belső ellenségeivel”, és új szövetségeseket találjon. A kiszivárogtatott/kiszivárgott Medgyessy-Gyurcsány konfliktus is ezt a trendet vetíti előre. 
Persze a politikai szerencse forgandóságát jelzi a sportminiszter története. A 2002-es választások után a miniszterelnök-jelölti kampánystábban szereplő Gyurcsány a kormányfő informális tanácsadója és bizalmi embere lett, sőt megcélozta a pártelnöki posztot, de Kovács László ellen akkor még senki nem indulhatott eséllyel. Ezt ő se tette. Az MSZP-ben erősen tartja magát az a nézet, hogy Medgyessy Péter megígérte Gyurcsánynak, hogy pártelnököt csinál belőle.
A puccs-szerűen végrehajtott kormányátalakítás során kirúgott Jánosi György helyére a kormányfő 2003 májusában az ifjúsági és sporttárca élére - amely az egyik legsúlytalanabb tárca - helyezte Gyurcsányt. Egyes elemzők ebből azt vélték kiolvasni, hogy megromolhatott a két politikus kapcsolata, ha Medgyessy magától „messzebb” helyezte a politikustársát. Mindenestre Gyurcsány az MSZP irányába is nyitott: az év elején sikerült elnyernie a párt - lemondás miatt megüresedett - Győr- Moson-Sopron megyei elnöki posztját. 
Az elmúlt hónapokban felmerült Gyurcsány neve egy létrehozandó, úgynevezett fejlesztési tárca élén. A sportminiszter ekkoriban láthatóan és tapasztalhatóan hanyagolta tárcáját, amelyet közeli munkatársai szerint amúgy is „fél szívvel” vezet. Abból lehetett következtetni, hogy mégsem ő lesz az új fejlesztési miniszter, hogy májusban újra „aktívabb” miniszter lett. 
Kormánykörökben két részre osztják a Medgyessy Pétert bíráló szocialisták táborát. Az asztal fölötti és az asztal alatti kritikusokra. (Olyan vezetőt, aki ne lenne kritikus, senki sem ismer.) Közkeletű vélemény, hogy míg a MSZP vezetőinek többsége csak a színfalak mögött bírálja a miniszterelnököt, addig Gyurcsány Ferenc testesíti meg a nyilvánosság előtti kormánykritikusokat.