Vissza a tartalomjegyzékhez


Újrajátszották a 200 éves párbajt

Két amerikai politikus párbaját ismételték meg korhű külsőségek között leszármazottaik vasárnap, 200 év után: Alexander Hamilton és Aaron Burr hosszú éveken át tartó ellenségeskedése az 1804-es New York-i kormányzóválasztáson csúcsosodott ki, s azt követően egy párbajban Burr halálosan megsebesítette Hamiltont.

Burr azzal hívta ki párbajra ellenfelét, hogy becsületsértő kijelentést tett rá a kampány során. Hamiltont a csípőjén találta el kihívójának golyója, és másnap belehalt sérülésébe. A leszármazottak vasárnap, a párbaj 200. évfordulóján találkoztak első ízben egymással. A csónakon Weehwakenbe érkezett Antonio Burr felmenője pisztolyának kópiájával lőtt Douglas Hamiltonra, aki a lövés eldördülése után a földre zuhant. A Hudson folyó partján korabeli ruhában megjelent két párbajhős bajvívását mintegy ezer kíváncsi néző kísérte figyelemmel - köztük a Hamilton család 60, és a Burr família 40 tagja. „Jó volt találkozni Antonio Burr-ral. Nagyon rokonszenvesnek tűnik, de nem hiszem, hogy azok között lennék, akik karácsonyi üdvözlőlapot kapnak tőle” - jelentette ki Douglas Hamilton. Hozzátette azonban, hogy őse még a halálos ágyán megbocsátott Aaron Burrnak. A két évszázaddal ezelőtti párbaj után gyilkosság címén vádat emeltek Burr ellen. Perre azonban nem került sor, és Burr 1805-ig zavartalanul betölthette az alelnöki tisztséget Thomas Jefferson elnök mellett. (MTI)