Munkatársunktól
Válogatás az álomgyárban

Nekik sikerült. Neked is sikerülhet! - harangozta be nagy dérrel-dúrral az egyik közismert televízió némely nagy nézettségű műsorának tervbe vett szereplőválogatását. S mivel a bölcsész kíváncsi fajta, egy ilyen felhívásra minimum felkerekedik, és habozás nélkül tárcsázza fel a kelet-európai álomgyár telefonszámát. Lelkesedését csak fokozza, hogy a meghirdetett időpontban leendő műsorvezetőket is toboroz a csatorna. Vagy valóságsó-szereplőket. Vagy dalos pacsirtákat. Ami a cégnek éppen kell. Mégpedig a válogató teszten tanúsított szereplésüktől függően. 

Jelentkezők hosszú sora a Big Brother orosz változatára Fotó: Reuters

Alig néhány héttel a „nagy felhívás” után pojácamodorú szervező jelentkezik be a mobil túloldalán, nevezzük nevén: a trendi módon jófejeskedő típusból, szió-szió stílusban. Nem is sokat kertel, rögtön belecsap a közepébe. Rögtön azt tudakolja: vajon hogy nézek ki? Merthogy a kereskedelmi televízióban ez aztán tényleg nem mindegy, jópofizik tovább. Amikor biztosítom róla, hogy kellő mennyiségű vakolattal az arcomon tudok ügyeskedni ezt-azt, hallomást nagy kő esik le a szívéről. Egy szó, mint száz, odarendelnek az illúziógyár megadott épületéhez egy késő délelőtti időpontra. Miután keresztbe-kasul keringek az épülettömbök és az újdonatúj plázadivat szerint kiöltöztetett recepciós hölgyikék közt, hosszas keresgélés után fény derül a szívélyeskedő casting-szervező kilétére. Be is tessékel egy kopár helyiségbe, ahol huszonéves lányok töltögetnek öles kérdőíveket. Ezenközben főiskolás korú lánykák járkálnak a színen föl és alá, nyakukban fityegő bilétákkal, fontosságuk megfellebbezhetetlen tudatában. Miután a szervező kezembe nyomja a pakkot, alkalmam nyílik elmélkedni a televíziós világ mai folyásán. Szembesülök azzal is, hogy csak a kitöltött teszt alapján dől majd el, hogy műveltségi vetélkedő műsorvezetéséhez avagy valóságsóhoz osztanak-e be szereplőválogatásra. Aztán csakhamar kiviláglik: nem egykönnyen lesz belőlem tévésztár, hiszen nincsen sem tetkóm, sem piercingem, sem különös ismertetőjelem, nemhogy különleges, de kevésbé különleges helyen sem. Nem voltam és nem is vagyok szerelmes egyetlen magyar sztárba sem (egyáltalán, kik azok?), egyikre sem nagyon szeretnék hasonlítani, és a maximum, amit megtennék értük, annyi, hogy láttukra pánikszerűen kapkodok a távkapcsolóm után. Mindemellett az öltözködésükről sem rendelkezem mélyebb ismeretekkel. 
A megmérettetés következő fordulója a műveltségi teszt, nem különösebben veszélyes. A feketeleves ezután jön. A következő tesztsor már a vájkálósabb fajtából való, gyakorlatilag tabutémák nélkül. Vallás, politika, köztartozások, elmegyógyintézeti kezelés és szexuális orientáció ugyanúgy terítékre kerülnek, mint a meg nem valósított gyermekkori álmok és a tipikus családi konfliktusok. A dolog szépséghibája: utóbb hiteles forrásból kiderül, hogy az olyan kérdések, amelyekre a válasz nem tudható meg hivatalos úton, nem is lennének feltehetőek. De ha nincs a teszt fölé írva, hogy kötelező a kitöltése, akkor a cég jogilag nem vonható felelősségre. 
Közben bővül a csapat. Anarcho-punk-rocker tinédzserlány érkezik talpig neccbe bugyolálva, továbbá egy konszolidáltabb kinézetű leányzó szeretne rálépni a hírnévhez vezető lépcsőfokokra. Ebben anyukája támogatja, akinek épp a kezét szorongatja. Aztán a fiatalok eufória közeli állapotba kerülnek, bódultan sustorognak. Az ok: a szervezők gyöngyében felismerik a csatorna nemrég sugárzott valóságsójának „kihívásokat kedvelő” üdvöskéjét. Igazi sztár, aki most van karrierje tetőpontján. Immáron szereplőválogatóként ténykedik a csatornánál. Szóváltásba keveredünk, mégpedig a véleményem szerint személyiségi jogokat is sértő kérdésfolyam kapcsán. Azt is megtudom: amennyiben nem töltöm ki a kérdéssor kellemetlenkedősebb részeit, automatikusan kizárom magam az eljárás további folytatásából. Ezáltal biztosított a tökéletes kontraszelekció, egy magára valamit is adó személy nem valószínű, hogy könnyedén bekerül ide. Aztán pedig a műsorba.