Vissza a tartalomjegyzékhez

Márer György, New York
Újabb fordulat a kampányban

Komoly fordulatot jelentett az amerikai elnökválasztási hadjáratban, amikor a demokrata párti John Kerry óriási politikai nyomás hatására megnevezte alelnökjelöltjét John Edwards személyében, aki az előválasztásokon a legádázabb ellenfele volt. A lépés megelégedéssel töltötte el a demokratákat, mivel abban bíznak, hogy a fiatal, dél-karolinai születésű szenátor mágnesként vonzza majd magához a falusi, illetve a független választópolgárokat.


John Kerry és John Edwards. Egymásra találtak Fotó: Reuters

John Edwards a dél-karolinai Seneca városkában született. Kitüntetéssel végzett az Észak-Karolinai Állami Egyetemen 1974-ben, majd 1977-ben kapta meg oklevelét a jogi karon. A következő húsz évben ügyvédként működött, majd 1998-ban szenátornak választották. Később a hírszerzéssel foglalkozó bizottság tagja lett, ahol fáradhatatlanul küzdött az ország védelmének és belbiztonságának megerősítéséért. Feleségével, Elizabethtel 1977-ben házasodott össze. Most alelnökjelöltté 
előlépve az a kihívás vár rá, hogy bebizonyítsa bírálóinak: az első hivatali idejét szolgáló szenátorból nem feltétlenül hiányzik a kellő érettség és külpolitikai gyakorlat ennek a tisztségnek a betöltéséhez. 2003-ban lépett be az elnökjelöltségért folyó versengésbe, de ott lemaradt John Kerry mögött. A demokraták reménysége azonban úgy látta, hogy Edwards bevonása sokat lendít majd a kampányán, mivel képes lesz magával ragadni a délvidéket, sokak véleménye szerint a fekete szavazatokat, valamint az ingadozó polgárokét is. 
Bush elnök már szerdán, egy nappal Kerry bejelentése után megkérdőjelezte John Edwards képességeit arra, hogy szükség esetén átvegye az elnöki teendőket. Egy friss felmérés szerint ugyanakkor a megkérdezettek 57 százaléka úgy vélte, Edwards rendelkezik a megfelelő képességekkel az elnöki tisztség betöltéséhez. 
A két demokrata jelöltnek természetesen még rengeteg kérdésre kell válaszolnia Edwards viszonylagos politikusi gyakorlatlansága miatt - különös tekintettel a külpolitikára és a védelmi kérdésekre. A demokrata oldal szinte azonnal új tévéhirdetéseket kezdett közzétenni, amelyekben Edwards már kampányol Kerry oldalán. A demokrata párti elnökjelölő nagygyűlés hozzávetőleg két hét múlva kezdődik meg Bostonban, és a jelöltek személye körül már nem alakulhat ki vita. 
Bush elnök közelmúltban tett észak-karolinai látogatása során Alfonse D’Amato volt New York-i szenátor felszólította az államfőt, ne jelölje újra Dick Cheney alelnököt. 
A republikánus listát sokkal előbbre vinné, ha John McCain vagy Colin Powell kerülne fel rá, aki mint afro-amerikai segítene felrázni az országot, és igazi történelmi lehetőséget teremtene. Bush egyelőre szilárdan áll Cheney mögött, és semmi jel sem mutat arra, hogy esetleg mással cseréli majd fel, komoly kockázatot vállalva döntésével.