Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Az idő nem mentség

A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ a nyolcadik országban, Magyarországon is elindítja a még élő náci háborús bűnösök felkutatását célzó akcióját - jelentette be Efraim Zuroff, a Wiesenthal Központ igazgatója a hét elején Budapesten. Az akcióval kapcsolatban ismételten zavar, manipulációk és az igazság elferdítése érhető tetten a magyar közéletben. 

A bűnösök felelősségre vonása nem várhat még tíz évet - hangsúlyozta Efraim Zuroff, az akció ötletadója és koordinálója a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában tartott sajtótájékoztatón. Zuroff szerint most kell a pereket lefolytatni, hiszen fogy az idő, és később nem lesz lehetséges a tömeggyilkosokat igazságszolgáltatás elé vinni. Magyarországon, amióta demokrácia van, egyetlen vádemelés, egyetlen nyomozás sem történt holokausztbűnökkel kapcsolatban. Az idő múlása nem teszi ártatlanná a bűnösöket - ezen a fontos elven alapul az akció.
A magyarországi akció hivatalos megindítása előtt már három gyanúsítottról kaptak információt. Efraim Zuroff elmondta, hogy a bejelentéseknek nincs határidejük, és 10 ezer euró jutalmat kap az, aki hiteles információt szolgáltat náci háborús bűnösök elítéléséhez. 
A magyar sajtóban máris éles kritikák jelentek meg a jutalmazással kapcsolatban, mondván, hogy az egyrészt okot szolgáltat az antiszemitizmus megerősödésére, másrészt sokak számára irritáló, hogy a kommunizmus bűneinek elkövetőit nem vonják felelősségre ilyen módon. Zuroff erre reagálva kifejtette: bár nyilvánosan elítélik a kommunista bűnöket, és szeretnék, ha igazságszolgáltatás elé kerülnének a tettesek, nem az ő mandátumuk, hogy ebben az ügyben is fellépjenek.
Eközben állampolgári beadvány alapján az adatvédelmi biztos vizsgálja, jogszerű-e a külföldi Wiesenthal Központ által Magyarországon végzett adatgyűjtés. Péterfalvi Attila szerint a náci múltú személyek felkutatására indított telefonos információgyűjtés az adatvédelmi törvény hatálya alá esik. A vizsgálat eredménye egy hónapon belül készül el.
A beérkező információk egyébként több szűrőn is keresztülmennek: a központ nyomozói és a helyi szakértők a megalapozatlan feljelentések elkerülésére megvizsgálják azok valódiságát, majd kiderítik, a gyanúsított él-e még, és állt-e valaha bíróság előtt. Alapelvük, hogy neveket a jogi eljárásig nem hoznak nyilvánosságra. Efraim Zuroff elmondta, hogy már egyeztetett az Igazságügyi Minisztérium magas rangú tisztviselőjével, Bócz Endrével, aki jelezte, a magyar kormány készen áll a bűnösök perbe fogására, ha megalapozott bizonyítékok állnak rendelkezésre.