Vissza a tartalomjegyzékhez

Tihanyi Péter
Tüskevártól a Gulág szigetcsoportig

Szakonyi Károly a két héttel ezelőtti interjújában a könyvekről, az olvasásról beszélt. Többek között ezt mondta: „Tizenhat éves lányunokámnak most írtam össze, mi az, amit feltétlenül el kell olvasnia. Most még van erre egy kis ideje, később elviszi az élet sodrása.” Többek kérésére közöljük az elmaradt listát. Itt a vakáció, lehet pótolni!


Fejtő Ferenc és Kopátsy Sándor könyvet ajánlanak a könyvhéten Fotó: S. L.

- Tulajdonképpen miért olyan fontos az olvasás? A műveltség, az élmények, az érzelmek miatt?
- Az utóbbi két évtizedben drámaian visszaesett az olvasási kedv. Az igazi probléma a fiatalabb generációknál van, akik ma már kizárólag a tévé, a videó és a számítógép előtt ülnek. Olyan intenzitással, hogy az minden mást kizár. Az olvasás igazi haszna nem a műveltségszerzésben, hanem saját szellemünk építésében van. Nincs az a tudomány, ismeret vagy tudás, ami pótolhatná a művészetek - elsősorban az irodalom - adta intuitív emberismeretet. 
- Kezdjük a kisiskolásokkal, mondjuk nyolcéves kortól!
- A legkisebbek számára ott vannak a zseniális meseírók. Kézenfekvő, hogy a szülő a gyerek kezébe adja Karl May Winnetouját, ami egy felemelő morális történet, hősiességet, emberszeretetet, tisztességet tanulhatunk ebből az indián meséből. 
De ott van Lázár Ervintől a Négyszögletű kerek erdő; Szegény Dzsoni és Árnika vagy Csukás István Süsü, a sárkány, és persze a nemrég elhunyt Janikovszky Éva meséi. De a Vuk és a Tüskevár is Fekete Istvántól. Kicsit később Tatai Sándor regényei, például a Puskák és galambok.
- S mikor a gyermek ifjúvá lesz?
- A magyar költészet elbeszélő remekeit ajánlanám nekik: Petőfi Sándor: János vitéz; Az apostol; Arany János: Toldi-trilógia; Balladák; Őszikék. Kicsit filozofikusabb alkatúak Vörösmartyt is kézbe vehetik. 
Kamaszkorban kellene megismerkedni a teljes magyar költészet remekeivel is: 
Ady Endre, Babits Mihály, Szabó Lőrinc, József Attila, Kosztolányi Dezső, Radnóti Miklós, Weöres Sándor és Nagy László. 
(Itt említeném Saint-Exupéry Kis herceg című remekművét, amit egyébként bármelyik korban kézbe lehet venni, mindenkinek élményt nyújt.) E korosztálynak ajánlanám a következő műveket is: 
Gárdonyi Géza: Egri csillagok; Jókai Mór: A kőszívű ember fiai; Szegény gazdagok; Tamási Áron: Ábel-trilógia; Móricz Zsigmond: Árvácska; Sárarany; Egy boldog ember; Rózsa Sándor-trilógia
Mikszáth Kálmán művei felnőttek és tinédzserek számára egyaránt érdekesek: Különös házasság; Szent Péter esernyője vagy az Új Zrínyiász, ami olyan, mint egy korai sci-fi. De a Tót atyafiak vagy A jó palócok abban a tekintetben is eligazít, milyen türelemmel és elfogadással tudtak együtt élni és dolgozni különböző nemzetiségű eleink. Illyés Gyula: Puszták népe. Egy megkapóan szép regény arról, milyen volt a pusztai élet valamikor. Hát nem volt egyszerű. 
Tersánszky J. Jenő: Kakuk Marci; Kosztolányi Dezső: Édes Anna; Pacsirta. 
Németh László: Iszony; Égető Eszter Déry Tibor, akit kezdenek elfelejteni, noha ott van a Niki és a Kedves booper. 
Sarkadi Imre: A gyáva; Örkény István: Tóték; Macskajáték; Egypercesek
Fejes Endre: Rozsdatemető; A hazudós
Sánta Ferenc: Húsz óra
Cseres Tibor: Hideg napok; Parázna szobrok; Vérbosszú Bácskában
Ezen utóbbi írók kiváló művei mind-mind közelmúltunk történelmét teszik érthetővé. 
Kihagyhatatlan Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül; Tanár úr, kérem
- Mit ajánlanál a világirodalomból?
- A tizenkilencedik század zseniális orosz irodalmával kezdeném. Tolsztoj: Háború és béke; Anna Karenina; Kreutzer szonáta
Dosztojevszkij, aki műveiben intuitív módon megelőzte a mai lélektani tudományok állításait, felfedezéseit. Bűn és bűnhődés; Karamazov testvérek; A félkegyelmű
Gogol: A köpönyeg; Az orr; Holt lelkek; Egy őrült naplója
Turgenyev Apák és fiúkja és Lermontov: Korunk hőse ugyanúgy kihagyhatatlan alapművek, mint Solohovtól az Emberi sors vagy a Csendes Don.
Stendhal: Vörös és fekete; Pármai kolostor
Thomas Mann: Varázshegy; Mario és a varázsló; és aztán érett korban a József-tetralógia
Nem könnyű olvasmány Camus Közönye vagy Pestise, ugyanúgy, ahogy Kafka művei, A per vagy A kastély sem, de a sivár és kaotikus huszadik század megértéséhez elengedhetetlenek.
S aztán jönnek a nagy amerikaiak: Hemingway: Az öreg halász és a tenger; Folyón át a fák közé; Akiért a harang szól
Faulkner: Míg fekszem kiterítve
Steinbeck: Érik a gyümölcs; Egerek és emberek; Lement a hold; Kedves csirkefogók
Az újkori amerikai irodalomból el kell olvasni a zseniális Singer A hét kicsi suszter című könyvét, vagy Malamud A mesterember című regényét, ami megrázóan írja le az orosz-ukrán zsidók pogromokkal, menekülésekkel teli életét. Így juthatunk el Szolzsenyicinig: Gulág szigetcsoport; Rákosztály.
Ez a lista szubjektív, s a teljesség igénye nélkül való. De aki ily módon ellenőrzi magát, feltérképezheti, hol tart. 
- A kortárs magyar és világirodalomból egy nevet sem említettél.
- Ezt tegye meg más!