Répás László
Ikondiplomácia

Nyári vakációja megkezdése előtt II. János Pál pápa a múlt héten megjelölte egyháza számára a közeljövő legfontosabb célját, éspedig az Orosz Ortodox Egyházzal való, régóta feszültnek mondható kapcsolatok rendezését. Az egyházfő szándékainak határozottságát jelzi, hogy szóvivője útján egyúttal azt is bejelentette, hogy a közeljövőben a Vatikán visszaadja az oroszoknak azt a kazanyi Szűz Mária-ikont, amelyet az orosz nép körében évszázadokon keresztül vallási és nemzeti ereklyeként tiszteltek. Az ortodox elnevezése szerint csak Kazanyi Istenanyaként emlegetett ikon ugyanis az utóbbi évtizedben a pápa magánkápolnájának falán függött, és az eredeti tervek szerint a pápa már tavaly tervezte annak visszajuttatását az Orosz Ortodox Egyház számára, ám akkor ez II. Alekszij moszkvai pátriárka heves ellenállásába ütközött. 

Júniusban tízezrek vártak Moszkvában egy külföldről hazatérő ikonra 

A pátriárka természetesen nem az ikon visszaadását kifogásolta, hanem inkább azt, hogy ennek alkalmával II. János Pál - a római katolikus egyházfők közül elsőként - orosz földre lépjen, „behatolva” ezzel a keleti kereszténység utolsó igazi fellegvárába. Tavaly ugyanis a pápa tervezett mongóliai útja során mintegy „mellékesen” útba ejtette volna Tatársztánnak, Oroszország egyik autonóm köztársaságának fővárosát, Kazanyt, hogy ott átadja e képet az Orosz Ortodox Egyház helyi képviselőinek vagy esetleg magának Alekszij pátriárkának, a képet ugyanis itt találták a hagyomány szerint, és innen indult aztán kalandos útjára. Miután erre nem volt meg orosz részről a fogadókészség, még a pápa tervezett mongóliai útját is törölték az utolsó pillanatban - igaz, egészségügyi okokra hivatkozva. 

Nyugat és Kelet közös nevezője

A katolikus egyházfő régi álma és jelenleg ökumenikus törekvéseinek fő célpontja az ortodox keresztények közelítése a nyugati egyházhoz. II. János Pál az elmúlt években jelentős részsikereket könyvelhetett el, hiszen három évvel ezelőtt már sor került olyan ortodox többségű országokban való pápai látogatásokra, mint Görögország vagy Ukrajna, még ha ezeknek igen vegyes visszhangja volt is a helyi ortodoxok körében. 
A múlt hónapban pedig a pápa látta vendégül a Vatikán falai között I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkát, aki szintén viszontlátogatásra hívta meg a pápát saját székhelyére, Isztambulba. Ez adhatott lökést arra is, hogy a pápa úgy értékelje: „megérett az idő”, hogy ajándékával utat készítsen törekvéseinek az orosz nép szíve felé is. Moszkvai részről még hivatalosan nem jelentették be az ikon átadását, a Vatikán a közleményében viszont már annak időpontját is megjelölte: augusztus 28-án Moszkvában fog sor kerülni az átadásra, azon a napon, amely az ortodox liturgikus naptár szerint Mária mennybemenetelének ünnepe. Az ajándékot azonban nem maga a pápa, hanem egy általa kinevezett delegáció adja majd át II. Alekszij moszkvai és összorosz pátriárkának, amit egyesek a pápa részéről egyfajta belenyugvásként értékelnek abba a ténybe, hogy még ennek a felbecsülhetetlen értékű kegytárgynak az átadása sem nyitja meg az ajtót a római katolikus egyházfő személyes látogatása előtt, noha arra eddig úgy tekinthetett, mint az oroszországi pápalátogatás egyik diplomáciai biztosítékára. „A pápa nem adta fel Oroszország meglátogatásának tervét, de az ikon átadása nem szükségszerűen kapcsolódik a pápa esetleges odautazásához” - fogalmazott diplomatikusan Joaquin Navarro-Valls pápai szóvivő. Majd azzal folytatta: az egyházfő reméli, hogy a kazanyi Madonna visszatérése hazájába így is hozzájárul majd a katolikus és az ortodox egyház régóta várt egységének megteremtéséhez. 
Mindenesetre úgy tűnik, hogy a pápa most, amikor negyedszázados uralkodásának mind ez idáig legnagyobb fejtörést okozó problémájának megoldására készül, ismét annak a Madonnának a segítségében bízik, akinek egész pápaságát is ajánlotta, és akinek egyházfői jelmondata szerint is a lehető legodaadóbb szolgája igyekezett lenni. Talán több, mint szimbolikus, hogy azt a szentképet ajánlja most fel az orosz nép és az Orosz Ortodox Egyház számára, amely előtt az elmúlt több mint tíz évben ő maga is imádkozott. „Amióta jó néhány évvel ezelőtt a pápa megkapta az ikont, mély vágy van benne, hogy visszaadja, és hogy így az orosz nép is tisztelhesse” - tette hozzá a szóvivő. Ezt a törekvést látszik alátámasztani az a tény is, hogy 2003 novemberében - Putyin elnök vatikáni látogatása alkalmával - az ikon a pápai fogadóteremben volt elhelyezve. Ortodox részről eddig csak annyiban kommentálták a nyilatkozatot, hogy az egyháznak egy magas rangú képviselője kijelentette: a kazanyi Madonna eredetije Oroszországban van, amit a pápa küldeni szándékozik, valószínűleg ennek egy 18. századi másolata. Ezt állítja róla egy tavaly orosz szakértők által végzett vizsgálat is, amely a Vatikánban készített röntgenfelvételeken alapul. Egy kazanyi ikonszakértő szerint azonban a pápa magának az eredeti ikonnak van a birtokában, melynek története még a terület muszlim uralom alatti időszakáig nyúlik vissza. 

Oroszország patrónája

A hagyomány szerint a képre 1597-ben talált rá egy kilencéves, Matrjona nevű kislány, miután Rettegett Iván orosz cár elfoglalta a kazanyi területet. A kép hollétéről egy álomban megjelenő, Istenszülőként bemutatkozó égi alak tájékoztatta, és felszólította, hogy ássa ki a földből az oda elhelyezett ikonját, amelyet még a muszlim uralom alatt rejtettek el tisztelői.
A kép rögtön a vallási érdeklődés fókuszába került megtalálása után, a tiszteletére rendezett körmeneten a feljegyzések szerint két vak vissza is nyerte látását. Ezt követően a cár templomot emeltetett Kazanyban a kép őrzésére, amelynek a frissen meghódított orosz területen való feltűnésében egyfajta égi jelet véltek felfedezni, amellyel az orosz ortodoxok védelmezője, az Istenszülő, kifejezte jóindulatú támogatását az orosz birodalom további terjeszkedése és különösen a muszlim uralom visszaszorítása láttán. Az ikon hamarosan részévé vált az orosz nemzeti küldetéstudatnak. Megtalálásához kapcsolták az ortodoxok a „Kazanyon túli”, vagyis az Urálon túli orosz hódítások és hittérítések kezdetét is, amelyek során meghódították egész Szibériát, és felfedező hittérítők járták be azt egészen a Csendes-óceán partjaiig.
Még hangsúlyosabb szerepet tulajdonítottak a kazanyi ikonnak az orosz történelem két ezt követő nehéz időszakában. A 17. század elején ugyanis Moszkva közel egy évtizeden keresztül lengyel uralom alatt állt, és jezsuita hittérítők özönlötték el az országot, az ortodox hitet pedig üldözni kezdték. 
A lengyel uralom lerázására az egyesített orosz haderő Moszkva ostromához hagyományos fegyverei mellett a kazanyi Madonna ikonját is magával vitte. Az eredmény nem is maradt el, hiszen Moszkvából és egész Oroszországból sikerült kiűzni a lengyel betolakodókat. A lengyelek feletti diadal hadvezére, Pozharszkij herceg Moszkvában székesegyházat emeltetett a kazanyi ikon tiszteletére Moszkva mai Vörös terén. 
A kazanyi ikon ekkortól válik elidegeníthetetlenül az orosz nemzeti büszkeség és az ortodox vallási küldetéstudat spirituális megjelenítőjévé, egyfajta nemzeti szimbólummá, „egész Oroszország védelmezőjévé”. 1709-ben Nagy Péter cár szintén az ikon segítségéhez folyamodott a poltavai csatában, majd magát az ikont is az általa alapított új fővárosban, Szentpéterváron helyezte el az Istenszülőnek emelt templomban. Innen vitték át 1811-ben a számára emelt Kazany-katedrálisba, amely szinte teljesen a római Szent Péter-székesegyház mintájára épült. Közvetlenül ezután, 1812-ben az oroszok Kutuzov vezetésével győzelmet arattak Napóleon seregein, amely fordulat egyben Napóleon hódításai felett is megkongatta a vészharangot. A kazanyi ikonnak épített katedrálist a neki tulajdonított győzelmek után a gazdag hadizsákmánnyal díszítették fel, sőt magának Kutuzov marsallnak a testét is abban helyezték nyugalomra az ellenségtől zsákmányolt zászlókkal együtt. 
A kazanyi ikon tehát ebben az orosz nemzeti sorsfordulóban is szerepet játszott. Ekkorra már olyan népszerű volt az oroszok körében, hogy országszerte kilenc, csodatevőnek tartott másolata létezett. A mai napig vita folyik arról, hogy az ikon vándorútja során vajon az eredetit vitték-e tovább Moszkvába, majd Szentpétervárra, mint ahogyan azt egy kazanyi történész, Dimitrij Khafizov állítja, hogy onnan aztán az 1917-es bolsevik hatalomátvételkor maguk a bolsevikok vigyék magukkal Moszkvába, és egy időre nyoma vesszen; vagy pedig az a hitelt érdemlő állítás, hogy az eredeti a mai tatársztáni Kazany-székesegyházában maradt, és onnan ezt lopták el 1904-ben. Mint említettük, az ikonról időközben igen sok másolat készült, amelyeket éppúgy csodatevő erejűnek tartottak. Az tény, hogy a Kazanyban őrzött ikont is ellopták 1904-ben, és a Szentpéterváron őrzött is eltűnt, miközben a bolsevikok onnan Moszkvába próbálták eljuttatni 1917-ben, bár nem világos, hogy milyen megfontolásból. 
Az eredetileg az ikon számára épített katedrálist viszont hamarosan átalakították múzeummá, amelyet teljes egészében az ateizmus propagálására „szenteltek”. Az ikon eltávolításának tehát az anyagi megfontolásokon túl elképzelhetően ideológiai céljai lehettek, miszerint azt a helyet, ahol eddig az egész orosz nép számára a nemzeti és vallási identitást megjelenítő kegytárgy foglalt helyet, és részesedett az egész nép hódolatából, illetve az ortodox hit szerint alapjaiban befolyásolta az orosz történelmet, most egy egészen más előjelű, de gyökereiben nem kevésbé vallási jellegű ideológia „szentélyévé” alakították át. Az ikon 1917-ben Londonban tűnt fel ismét, és egy orosz műkincskereskedő révén a windsori kastélyba került. 1970-ben a Fatimai Miasszonyunk Kék Hadserege nevű katolikus szervezet megvásárolta a képet. Az ikon a fatimai zarándokhelyre került, majd 1993-ban a fenti szervezet ajándékaként jutott el II. János Pál pápához, hogy bő tíz esztendő után a pápa magánkápolnájában most ismét orosz földre való visszatérésére várakozzon. 

Békejobb vagy trójai faló?

Az ikon sorsa tehát rendeződni látszik, de kérdés, hogy visszatérése az orosz földre ezúttal is olyan drámai történelmi fordulatot jelez-e, mint amilyen az onnan való távozásakor, amikor is az addigi ortodox vallási dominanciát felváltotta a lenini, majd sztálini diktatúra személyi kultuszon alapuló vallástalan vallása, amelyben ikonokban éppúgy nem volt hiány, azonban azok az éppen aktuális pártvezérekről készültek. Talán az sem mellékes, hogy most az ikont Oroszország éppen egy lengyel származású katolikus egyházfőnek a kezéből kapja vissza, akinek négy évszázaddal korábban élt ősei egy időre Oroszország fővárosát is hatalmukba kerítették, és akikkel szemben éppen ezt az ikont használták az oroszok szellemi fegyverként. 
Vajon működik-e ez a fegyver visszafelé is, vagyis sikerül-e a pápának ezzel az ikonnal megnyernie az ortodox Oroszországot és az orosz népet egységesítő törekvései számára? Az ikon visszaadása természetesen első ránézésre elintézhető azzal, hogy az nem más, mint udvarias diplomáciai gesztus, amely a baráti közeledés jeleként értékelhető a pápa részéről. Azonban ha figyelembe vesszük azt a spirituális töltést, amely mai napig jelen van az ortodox hívőknek az ikonokhoz és azok kultikus alkalmazásához való viszonyában, a helyzet már nem ilyen egyértelmű. Láthattuk például, hogy a pápa ukrajnai látogatásakor a feldühödött ortodox asszonyok tiltakozó demonstrációjukon sokkal inkább Mária-ikonokkal, mint transzparensekkel voltak „felfegyverkezve”, az ikont tehát a pápa képében betolakodó „antikrisztus” elleni spirituális fegyverként használták. 
Oroszországot az ortodox hagyomány szerint négy ikon védelmezi: az északi területet az ősi Vladimir-ikon, a Szmolenszk- és a Pocsajev-ikonok az ország nyugati és keleti területeit oltalmazzák, míg a csodatévő kazanyi ikon sugarai a föld végéig beragyogják Oroszországot - állítják mai napig az ortodoxok. 
Az ortodox részről eddig tanúsított merev és már-már időnként hisztérikusnak tűnő elzárkózásban talán ez a szellemi tudatosság érhető tetten, amely minden eszközzel azon van, hogy Oroszország és a pápa közötti személyes találkozó ne jöhessen létre, mivel mélyen tisztában van azzal, hogy a pápa személyében egy olyan szellemi vezető érkezne Oroszországba, akinek ökumenikus közeledése mögött meghúzódó célja nem más, mint az egész keresztény világnak saját tekintélye alatti egyesítése, vagyis tulajdonképpen a római katolikus egyház ezer évvel ezelőtti egységének helyreállítása. 
Moszkvában vannak, akik hasonló aggodalommal tekintenek a vatikáni gesztusra, mint a mostanában újra megfilmesített trójai történetben Laokoón, aki állítólag azt mondta: „Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is.” Legyen szó ugyanis akár katolikus egyházmegyék felállításáról orosz területeken, vagy éppen lengyel apostoli nuncius kinevezéséről, az Orosz Ortodox Egyház azonnal katolikus expanziót, erőszakos behatolást kiált abban a térségben, ahol eddig sikeresen védelmezte a történelmi hagyomány alapján az ő „hitbizományát” képező népét a keresztény világ legbefolyásosabb vezetőjének testvéri ölelésétől.