Lukács András
A gyűrűk ura

394 évvel azután, hogy Galileo Galilei saját készítésű távcsövével meglátta a Szaturnuszt, egy hatalmas lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy minden eddiginél jobban megismerjük a Naprendszer egyik legizgalmasabb bolygóját, a gyűrűk urát. Közel hét évnyi utazás után állt Szaturnusz körüli pályára a Cassini-Huygens űrszonda, amely az elmúlt napokban fantasztikus képeket küldött a Földre a többnyire gázból álló Szaturnuszról, illetve legnagyobb bolygójáról, a Titánról, ahol a kutatók szerint metánból álló folyók és tengerek találhatók.

A Szaturnusz gyűrűi, ahogy a Cassini kamerái látják Fotó: Reuters

Galileo Galilei 1610 júliusában pillantotta meg először a Szaturnuszt. Felfedezéséről Cosimo Medicinek számolt be először, akinek megírta, hogy egy három darabból álló, hatalmas bolygót fedezett fel. Később elkeseredve tapasztalta, hogy a bolygó két széle eltűnt, igaz, később újra előbukkant, de Galilei nem tudta megmagyarázni a titokzatos jelenséget. A bolygó „széleinek” eltűnésére 1656-ban Christiaan Huygens holland csillagász adta az első helyes megoldást. Huygens - aki egy ötvenszeres nagyítású távcsővel már többet látott a nagy olasz kollégánál - azzal magyarázta a bolygó körüli szélek megjelenését és eltűnését, hogy a bolygót egy lapos gyűrű veszi körül, melynek alakja változik annak függvényében, hogy a Földről éppen milyen szögből látható. Huygens a felfedezője különben a Szaturnusz legnagyobb holdjának, a Titánnak, innen a Titánra induló szonda elnevezése. 
A Szaturnusz körül keringő szonda másik névadója az olasz származású, de francia állampolgár Giovanni Cassini 1676-ban elsőként figyelte meg a gyűrű és a bolygó közötti szakadékot, amelyet szintén róla neveztek el. Némi gúnnyal azt mondhatnánk, hogy az asztronómia gigászaiként - méltán - tisztelt európai csillagászok ekkoriban érték el az ókori tudósok szintjét. A legrégebbi, Szaturnuszra vonatkozó feljegyzések ugyanis az asszíriaiaktól származnak, akik a bolygót egy ragyogó, gyűrűvel rendelkező égitestként jellemezték. Néhány évszázaddal később a görögök Kronosznak nevezték el a bolygót, ami latinul „annyit tesz”, mint Szaturnusz. 
A Szaturnusz méltán váltotta ki a csillagászok érdeklődését, az alakja mellett ugyanis - amelyet sokszor a bolygót körülvevő holdak miatt mini naprendszernek is szoktak nevezni - a bolygó összetétele is rendkívül érdekes: nincs szilárd felszíne, a felszín ugyanis gázokból áll. Bár a bolygó belsejének összetételét eddig egy „arra járó” űrszonda sem tudta meghatározni, egyes elképzelések szerint van egy szilárd magja, amelynek tömege azonban a teljes tömeghez viszonyítva igen kicsi. 
Izgalmas kutatási feladat a gyűrű összetevőinek meghatározása, mivel jégdaraboktól kezdve aszteroidákon és szétroncsolt holdakon keresztül sok minden található benne. Erről árulkodnak az eddig elkészített felvételek is, amelyeket az űrszondán található ultraibolya spektroszkópiai berendezéssel (UVIS) készítettek. A Coloradói Egyetem csillagászai szerint a képek arról tanúskodnak, hogy a széléhez közeledve a gyűrű egyre porosabb és jegesebb, ráadásul a por anyaga feltűnő hasonlóságot mutat a Szaturnusz Phoebe nevű holdja anyagának összetételével - ez arra utal, hogy a bolygó gyűrűje valószínűleg egy szétdarabolódott hold törmelékeiből alakult ki.
Hasonlóan izgalmas terep a Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán, amelynek különlegessége, hogy a Naprendszer egyetlen olyan holdja, amelynek saját atmoszférája van. A Titán melletti elhaladás közben a szonda spektrométereinek sikerült belátniuk az atmoszféra mögé, ahol elég tiszta jeget, valamint szénhidrogéneket találtak. A küldetés következő nagyon izgalmas szakaszát akkor éri el, amikor a Cassini-Huygens szondapáros október 26-án 1200 kilométerre közelíti meg a Titánt. 2005 januárjában a Huygens leválik a Cassiniről - amely a tervek szerint még további négy éven keresztül fog keringeni a Szaturnusz körül -, és belép a Titán légkörébe, ahonnan a landolás kétórás időtartama alatt folyamatosan küldi majd az adatokat, illetve további méréseket végez a felszínen is, ha túléli a földet - vagyis a holdat érést.