Vissza a tartalomjegyzékhez

Széchey Noémi
Cserbenhagyott házasság

Elvérzett az amerikai szenátus szerdai ügyrendi szavazása során az az alkotmány-módosítási javaslat, amely gyakorlatilag megtiltotta volna a meleg párok számára a házassági státus megszerzését. Bár elméletileg nem csak a republikánusok, de számos demokrata szenátor sem ért egyet a melegházasságok gondolatával, a gyakorlatban sok republikánus sem állt ki elvei mellett. 

„Számosan bizonytalankodnak, ide-oda sodródnak a homoszexuális lobbitól való félelmükben, és nem merik támogatni azt a javaslatot, amellyel amúgy egyetértenek” - állította korábban James Dobson, akinek nemrégen alapított politikai lobbicsoportja, a Focus Action éppen a most elvérzett módosítási javaslat támogatását tekintette legfőbb céljának. Dobson korábbi tapasztalataira alapozva számított arra, hogy a szenátorok többsége nem fogja megszavazni a javaslatot. Véleménye szerint számos törvényhozó „nevetséges kifogásokra” hivatkozva bújt ki a javaslat támogatása alól. „Egyesek arra hivatkoznak, hogy nem akarnak »belekontárkodni« az Egyesült Államok Alkotmányába, mintha valami helytelen dolog lenne azt megváltoztatni - állítja Dobson. 
- Ugyanakkor az alkotmány tiszteletére hivatkozó szenátorok üdvözlik - sőt bátorítják - azokat az aktivista bírókat, akik rendszeresen megváltoztatják az alkotmányt, mégpedig nem demokratikus módon, hanem független bírói határozatok révén.”
Bill Frist szenátor szerint ezzel a döntéssel a szenátus az egyes államok hatáskörébe utalta az azonos neműek házasságáról való döntés jogát. Véleménye szerint az aktivista bírók, akiket nem is az amerikai nép választott meg, szétrombolhatják a házasság intézményét, azonban az ország népének a házasság mint a gyermekek felnevelésére leginkább megfelelő forma védelmére kellene kelnie. Frist még a szavazás előtt azon véleményének adott hangot, hogy ha most meg is bukna a javaslat, és így nem kerülne a szenátus napirendjére, a téma tovább fog élni. „Ez csak a kezdet, és vissza fogunk jönni” - mondta Frist. A George W. Bush amerikai elnök által is támogatott módosítási javaslat elbukása komoly csapást jelent a Republikánus Párt számára az elnökválasztási kampány során, mivel nyilvánvalóvá tette a Republikánus Párton belüli megosztottságot, és kivette a kezükből azt a fegyvert, hogy a demokratákra hárítsák a házasság védelmét célzó alkotmánymódosítás elvetésének felelősségét.
John Kerry demokrata elnökjelölt és alelnökjelöltje, John Edwards ugyanis ellenzik az alkotmány módosítását, mivel bár elvileg nem támogatják az azonos neműek közötti házasságot, a kérdésről való döntés jogát meg akarják hagyni az államoknak. A szerdai szavazás eredménye azonban azt mutatja, hogy számos republikánus szenátor is úgy véli: az alkotmánynál alacsonyabb rendű jogszabály is alkalmas a probléma kezelésére.