Vissza a tartalomjegyzékhez


Kitárul a világ

Finn kutatók olyan, mobiltelefonhoz köthető, hang alapú rendszert fejlesztettek ki, amely a gyengénlátókat segíti városkörnyéki és tömegközlekedési eszközzel való utazásuk során. A Finn Technikai Kutatóközpont által készített navigálórendszer egyszerre globális helyzetmeghatározó (GPS) és mobiltelefon, mely képes internetkapcsolatot is létesíteni, így az azt használó számára elérhetővé válnak az interaktív térképek és az egyes tömegközlekedési eszközök menetrendjei, illetve útvonalai.

 

A rendszer sajátossága, hogy hangos beszéd által segíti a vakokat és gyengénlátókat megtervezni kívánt útvonalaikat, hogy mely tömegközlekedési járműveket vegyék igénybe; segít nekik elérni a legközelebbi megállót, és hogy mikor szálljanak le a megfelelő helyen. A GPS-nek köszönhetően a telefonon keresztül néhány méteres pontosságú helyzetmeghatározást kaphatnak, az internetkapcsolat segítségével pedig a híreket és időjárási előrejelzéseket is meghallgathatják. Bár a rendszer nem helyettesítheti a vakvezető kutyákat és a fehér botokat, mindenképpen gazdagítja a vakok és gyengénlátók eddig rendelkezésre álló információinak sorát, illetve - egyszerűen kezelhető felülete révén - életüket is jelentősen megkönnyíti. A szolgáltatást a skandináv országok szövetségével együttműködve is szeretnék még tesztelni, addig egyelőre csak Finnországban elérhető. (AFP)