Immár negyedik alkalommal rendezték meg június 3-12. között harminckét helyszínen, mintegy kétszáz, fesztivál melletti rendezvénnyel a Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT). A rendkívüli érdeklődéssel kísért színházi seregszemle újfent igazolta, hogy az igazi újítások, a hozzáértőbb közönséget megcélzó alkotások továbbra is a kis színházakban születnek, míg a nagyszínpadon egyre több a populáris, főként zenés darab.
Az idei színházfesztivál gálaműsorán tizenhét díjat adtak át, ebből a legtöbbet Csehov Sirája kapta a budapesti Krétakör Színház előadásában (nem helyesírási bakiról van szó, ilyen néven szerepelt a darab). A kaposvári Csiky Gergely Színház a legjobb társulat, Kovács Zsolt pedig a legjobb férfi főszereplő megtisztelő cím birtokosaként távozhatott a POSZT-ról. Nem véletlenül: a Csak egy szög (előítélet utólag két bitangul zajos részben) egyike azoknak a színházi produkcióknak, amelyek tartósan megmaradnak emlékezetünkben. Mohácsi János rendezése nem vígjáték, bár sokat nevethetünk rajta, nem tragédia, bár gyakran a feszültség tragikus szintig fokozódik. Igazi összjáték (amihez a tehetséges fiatal színészek mellett „a nagyok” is színészi alázattal hozzájárultak): olyan darab, amely a társulat minden tagjától maximális fizikai, érzelmi jelenlétet és koncentrációt követel. Elgondolkodtató színmű kevés, de annál ötletesebb díszlettel, kellékkel és jelmezzel, erőteljes, markáns zenével, aktuális témával, időnként meghökkentő, néhol kissé direkt, olykor profán problémafelvetéssel. A (cigány) ember trag(ikom)édiája ez a mű, ahol a színek között a főszereplő, Kolompár Károly (Kovács Zsolt) kalauzol bennünket, aki beszélő viszonyban van (gyakran együtt kávézik) az Úrral, elmeséli a cigányság történetét Indiától Rómán és Auschwitzon át egészen az EU-s magyar jelenig. A cigányság „mindenütt nagyon szeretnek bennünket” élménye köti össze ezeket a helyszíneket és időpontokat. Egészen mai viszonyok közé helyezve felbukkan a klasszikus előítéletteszt: lehull-e az emberbarát álarc, ha a szomszéd házba akarnak költözni Orsósék, Bogdánék vagy Kolompárék. Ugyanakkor téves leszűkítése lenne a mű mondanivalójának, ha „csak” a cigányként való lét problematikájára koncentrálnánk, hiszen a
rasszizmus, a gyűlölködés, a hazudozás, a képmutatás sokarcú jelenségek.
A jegyeladások tükrében is az egyik legnépszerűbb előadás a budapesti Katona József Színház (Csehov: Ivanov) produkciója volt Ascher Tamás rendezésében. Kamaraszínházi darabról van szó. Tendencia, hogy az igazi újítások, a hozzáértőbb közönséget megcélzó alkotások a kis színházakban születnek, míg a nagyszínpadon egyre több a populáris, tömegigényt kielégítő, s főleg zenés darab. Van kereslet és kínálat mindkét oldalon.
Az Ivanov hamisíthatatlan csehovi mű mai ízekkel. A pusztuló kultúrházak világát idéző épületbelső attól sem válik szebbé, hogy gondoskodó kezek kicsinosítják némi művirággal egy születésnapi rendezvény alkalmából. Hamarosan felbukkannak a „kulturális élet” jellegzetes alakjai: passzív, rezignált ifjak és aggok, házasság után (reménytelenül) áhítozó fiatalok és kevésbé fiatalok, a semmi jót és semmi rosszat nem váró élőhalott figurák. A kommunikáció nem működik, a legnagyobb izgalmat (néhány percre csupán) a tűzijáték tudja számukra okozni, az emberi (rokoni, baráti, házastársi) kapcsolatok rég csődöt mondtak. A színészek játéka annyira jó, hogy a nézőtérre szinte rátelepszik ez az áporodott hangulat. A szereplők szájából legtöbbször elhangzó, létüket is alapvetően meghatározó szavak: az unalom, a fáradtság és a bűnösség. A fő- és mellékfigurák kitűnően megformáltak (Ivanovot Fekete Ernő, Lebegyevet Bezerédi Zoltán, Sabelszkij grófot Máté Gábor, Babakinát Szirtes Ági, Lvovot Rajkai Zoltán alakítja). A hatásos és ötletes színpadképért Khell Zsolt átvehette a legjobb díszletért járó díjat.
Jordán Tamás, a POSZT fesztiváligazgatója rendezőként is bemutatkozott. Társulata (Nemzeti Színház, Budapest) Csiky Gergely Buborékok című művével szerepelt a versenyprogramban. Klasszikus vígjáték, klasszikus és egyúttal aktuális figurákkal (nincs új a nap alatt). Solmay Ignác (Blaskó Péter), aki évtizedeken keresztül a felesége, Szidónia (Udvaros Dorottya) akaratának rendelte alá magát, mielőtt a család anyagilag és erkölcsileg végleg tönkremenne, úgy dönt, átveszi a család irányítását. Ez persze nem megy könnyen, és főleg nem asszonyi ellenállás és intrika nélkül. Az értéktelen, ám annál költségesebb alapokra épített kis világok sorra szétpukkannak, mint a buborékok, s helyreáll a rend. Igaz, az utolsó szó mégiscsak a feleségé.
Az idei évben Csengery Adrienne operaénekes, a Magyar Zenei Tanács elnöke választotta ki a tizenöt darabból álló versenyprogramot. A válogatás mindig szubjektív - s ahogy most is történt - vitára adhat okot. A művésznő az évad több mint négyszáz színházi előadásából a legjobb tizenöt közé érdemesnek tartotta beválogatni a Mikroszkóp fantomját is. A kabarét megtekintve nem bizonyultak meggyőzőeknek a produkció melletti érvek, bár kétségtelen, hogy a maga környezetében van rá közönségigény. Nem minden színház, amit színpadon adnak elő. A kamaraszínház ugyan nagyjából megtelt, a nem kevés pótszékre (a többi előadással ellentétben) azonban nem volt szükség, s a darab eleve esélytelenként indulhatott a megmérettetésen, hiszen műfaji különbözőségéből adandóan nem összemérhető még a vígjátékokkal sem.
A POSZT jövőjével kapcsolatos tervek között szerepel a nemzetközivé bővítés gondolata, amihez talán uniós támogatást is lehetne társítani. A helyszín maradna továbbra is Pécs, hiszen színházszerető és műértő közönségre találtak a társulatok ebben a hangulatos városban. Nem véletlen tehát, hogy sokak szerint a hazai pályázók közül - Pécs, Budapest és Debrecen - Pécsnek van a legnagyobb esélye arra, hogy Európa kulturális fővárosa legyen 2010-ben.