Hetek - VIII. évfolyam, 25. szám, 2004. június 18

Már-már úgy tűnt, hogy nyugvópontra jutnak a Mel Gibson Passió-filmje körül fellángolt viták, ám egy, a Vatikánból keltezett hír ismét tiltakozásra késztette az egyik legbefolyásosabb zsidó jogvédő szervezetet. A Rágalmazás-ellenes Liga aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy II. János Pál pápa a tervek szerint októberben boldoggá avatja Anne Catherine Emmerich nővért. A 19. században élt német apáca a látomásai alapján készült írásaiban a zsidókat rendszeresen „gonosz”, „kegyetlen” és „átkozott” emberekként említi. Látomásai Gibson elmondása szerint „csodálatos képekkel” gazdagították őt. A Passió elkészítése során, egy „új világot nyitva meg” előtte. Az antiszemita felhangok mellett azonban a kritikusok Emmerich nővér misztikus vallási élményeit és kijelentéseit is inkább a spiritizmus, mintsem a keresztény inspiráció tárgyköréhez sorolják.

A Vatikáni Rádió május végén jelentette, hogy az utolsó Habsburg császárral és magyar királlyal, Károllyal együtt idén október 3-án, Németország egyesítésének 14. évfordulóján a pápa boldoggá avatja Anne Catherine Emmerich vesztfáliai apácát. A hír katolikus körökben is meglepetést keltett, mivel a korábban már a „Tiszteletreméltó” címmel felruházott nővér boldoggá avatási folyamatát - amelyet több mint száz évvel ezelőtt kezdeményeztek német püspökök - 1928-ban a Vatikán felfüggesztette, éppen Emmerich nővér írásaival kapcsolatos aggodalmak miatt. Az apáca korábban a katolikus egyházon belül is csak szűk körben ismert és hivatalos elismerést nem nyert látomásai azonban Mel Gibson filmje nyomán hirtelen világhírűvé váltak, és e tény - valamint a Szentszékhez érkezett több ezer kérés - nyomán a Vatikánban újra napirendre tűzték Emmerich nővér boldoggá avatását.
Mel Gibson egyenesen a Passió társszerzőjének nevezte az apácát. Egy interjúban elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor újra kezdte felfedezni gyermekkori vallását, megvásárolta egy apácarend könyvtárát. Amikor átnézte új szerzeményeit, egyszer csak önkéntelenül kinyújtotta a kezét, és - saját elmondása szerint természetfeletti inspirációnak engedelmeskedve - előhúzott a halomból egy kötetet, amely „egy új világot nyitott meg” a rendező előtt. A könyv címe ez volt: A Mi Urunk Jézus Krisztus Fájdalmas Szenvedései Anne Catherine Emmerich elmélkedései alapján. Gibson azt állítja, hogy Emmerich nővér írása olyan anyagot adott filmjéhez, amelyről még csak álmodni sem mert. De ki is volt ez a 19. században élt és sokak által már életében szentként tisztelt apáca?

Az apáca misztikus élete

A Katolikus Enciklopédia szerint a 19. század egyik leghíresebb „stigmatizált” egyházi személye (erről a jelenségről lásd keretes írásunkat) és misztikusa Anne Catherine Emmerich 1774-ben született a münsteri püspökség egyik falujában, nagyon szegény parasztszülők gyermekeként. Az enciklopédia úgy tudja, hogy extatikus élményei azután kezdődtek, hogy huszonnyolc évesen belépett az agnetenbergi Ágoston-rendi kolostorba. Más életrajzírók szerint azonban Anne Catherine-nek már négyévesen rendszeres látomásai voltak arról, hogy egy „védőangyal” látogatja meg őt. A környezetében élő emberek is felismerték, hogy rejtélyesnek mondott erő vette körül a kislányt. Tinédzserként többször megfigyelték, hogy amikor belépett egy szobába, lábai nem érintették a földet. Misztikus élményei során lelke kilépett a fizikai testéből, hogy időben és térben távoli helyekre „vándoroljon”. Emmerich nővér azt állította például, hogy ott volt XVI. Lajos kivégzésénél, és felkereste feleségét, Marie Antoinette királynőt is a börtönben. Más alkalmakkor elragadtatásai a purgatóriumba vezették lelkét, ahol látta a szenvedők gyötrelmét. (Az Amazon internetes könyváruház Emmerich könyvét együtt ajánlja a medjugorei Emmanuel nővérnek a „purgatórium titkairól” szóló víziójával, aki előfutárának tekinti a német apácát.)
Leggyakrabban azonban a Szűzanya alakja jelent meg előtte, aki megengedte Emmerich nővérnek, hogy elmondja az embereknek élete „igaz történetét”. Egyik írásában azt a bibliai szempontból blaszfémikus állítást teszi, hogy „a teremtés óta ami jó csak történt, minden neki (a Madonnának) köszönhető”.
Már a kolostorban élt, amikor elkezdődtek híressé vált látomásai „Krisztus fájdalmas szenvedéseiről”. A néhány oldalnyi evangéliumi leírással szemben Emmerich víziói egy közel 400 oldalas könyvet töltenek meg. A leginkább a huszadik századi „fantasy” műfajra emlékeztető mű helyenként komikus. Több leírásban a kétezer éve élt szereplők a 19. századi vesztfáliai népviseletben jelennek meg. A hitelesség azonban nem csak történeti szempontból áll gyenge lábakon. A mű számos ponton ellentmond a bibliai leírásnak, vagy azzal össze nem egyeztethető módon „színezi ki” Krisztus utolsó óráinak leírását. Emmerich nővér és környezete számára azonban kétség sem fért hozzá, hogy amit vízióiban látott, az az igazság. Ennek pecsétjéül látták azt, hogy az apáca kezein, lábain és oldalán a látomások után vérző stigmák jelentek meg, amelyeket orvosok is ellenőriztek. A misztikus élmények és az őket kísérő jelenségek megroppantották a fiatal apáca egészségét. Életének utolsó 12 évét ágyhoz kötve élte le. Egyik életrajzírója szerint ebben az időben nem evett mást, „csak a Szent Eucharisztiához felszolgált kenyeret és bort.” Emmerich nővér fanatikusan ragaszkodott a katolikus egyházhoz. Azt állította, hogy ha csak egyetlen katolikus maradna a földön, akkor is „ő lenne az egyetemes egyház, Krisztus egyháza”, míg minden más vallásnak és hitnek, ami ezen kívül van, semmi köze sincs az igazsághoz.

Emmerich nővér küszöbön álló boldoggá avatása komoly károkat okozhat a Katolikus Egyház és a zsidóság között az utóbbi években kibontakozó megbékélésnek - állítja a chicagói katolikus egyetem professzora, John Pawlikowski. Szerinte a Passió „zsidókkal és a judaizmussal kapcsolatos legrosszabb részei” Emmerich műveiből származnak.
Mit is mond a „tiszteletreméltó” nővér a zsidókról? Néhány idézet a „Fájdalmas szenvedésből”: „Jézus szenvedéseinek a látványa, a kemény szívű zsidókban, ahelyett, hogy együttérzésre indította volna őket, megvetéssel és dühvel töltötte el a bensejüket. Az irgalom ismeretlen érzés ezeknek a gonoszsággal betöltött embereknek.”
Emmerich szerint a zsidók szoros kapcsolatban állnak az ördögökkel (démonokkal): „sok-sok ördög nyüzsgött a tömegben, bátorították a zsidókat, a fülükbe sugdostak, a szájukba másztak, még inkább felindítva őket Jézus ellen.” Emlékezetes, hogy Gibson filmjében a Sátán pontosan így járkál az összegyülekezett tömegben. A nővérnek nemcsak a Jézus elítélésénél jelen lévő zsidókról, hanem az egész népről az volt a véleménye, hogy átkozottak: „Ez az átok, amelyet magukra hívtak, behatolt a csontjuk velejéig, még a meg nem született csecsemők bensejét is áthatja. Úgy láttam őket, mint akiket minden oldalról sötétség vesz körül, minden beszédük olyan, mint amikor éjfekete lángok törnek fel egy ember szájából, megrontva a másikat.” Az egyik purgatóriumba (bibliai értelemben: a pokolba) tett látogatása során állítólag azt is megtudta az egyik elkárhozott lélektől, hogy a zsidók rituális emberáldozatot mutatnak be. Pál apostol, aki pedig őszintén megfogalmazta mind a pogányokkal, mind a zsidóságból valókkal szemben a tényszerű kifogásait, azt írta a Rómaiakhoz írt levelében, hogy a zsidók „szerelmetesek (Isten előtt) az atyákért”. Vajon Emmerich spiritiszta forrásból származó antiszemita kijelentései milyen „új világot nyitottak meg” Gibsonban, akinek apja a mai napig büszkén tagadja a holokausztot és azt, hogy a nácik krematóriumokat és gázkamrákat használtak volna?

Egy másik evangélium

A „Fájdalmas passió” nem csak az antiszemita felhangokért felelős Gibson filmjében. A Passió legalább húsz kulcsfontosságú - ám az evangéliumokban nem szereplő - jelenete éppen Emmerich nővér látomásain alapul. A teljes lista az interneten olvasható angolul, a látomásokból származó vonatkozó részletekkel együtt. () A teljesség igénye nélkül néhány példa: a Passió nyitó jelenete, amelyben a Sátán megkísérti Jézust, és a köntöséből egy kígyó bújik elő, vagy az a kép, amikor a katonák egy hídról ledobják Jézust, kizárólag Emmerich könyvében szerepelnek. Csakúgy mint a Péter és Mária közötti emlékezetes filmbéli jelenet: „Mária közelebb lépett Péterhez, és fájdalomtól remegő hangon kérdezte tőle: „Simon, miért nem felelsz nekem?” - „Anyám!” - kiáltott fel Péter, elcsukló hangon. - „Anyám, ne szólj hozzám - a Te fiad jobban szenved, mintsem az szavakkal leírható lenne!”
A Biblia megemlíti ugyan néhány szóval Pilátus feleségét, ám Emmerich azt írja, hogy az asszony találkozott Máriával is: „Láttam, hogy Claudia Procles, Pilátus felesége néhány vászonlepedőt küldött Isten Anyjának. Nem tudom, hogy azt gondolta-e, hogy Jézus hamarosan kiszabadul, vagy ez a könyörületes hölgy tudta azt, hogy hamarosan szükség lesz rájuk. (…) Ezután láttam, amint Mária és Magdaléna letérdelt az oszlopnál, amelyen Jézus megkorbácsolták, és feltörölték a szent vért azzal a lepellel, amelyet Claudia Procles küldött nekik.” Ez a mese - a nővér sok más víziójával együtt - szó szerint belekerült Gibson filmjébe. A sort lehetne folytatni a stáció állomásaival, ahol Jézus Emmerich szerint háromszor botlott meg, Veronika kendőjén át, amely megőrizte arcvonásait, a keresztre feszítés aprólékos tortúrájának leírásáig. A nővér méltán érdemelné meg, hogy neve a stáblistán közvetlenül a rendező után jelenjen meg mint a forgatókönyv társszerzője.
A Passió evangéliumi keresztény méltatói szerint ezek a bibliaellenes jelenetek (amelyek a film kétórás műsoridejének több mint felét kiteszik) csupán a rendező ártatlan fogásainak számítanak.
A neves prédikátor fia, Franklin Graham azt állítja, hogy a „hollywoodi művészi szabadságból származó néhány kivételtől eltekintve a film legnagyobb része pontos, bibliailag hű ábrázolása Krisztus szenvedéseinek”.
Sajnálatos, hogy neves protestáns lelkészek is, akik pedig ismerik a Biblia véleményét az okkultizmusról, és azt is, hogyan ostorozta Kálvin, valamint Luther a kereszténység nevében elkövetett katolikus szemfényvesztéseket, fenntartás nélkül ajánlják a katolikus okkultizmusra épülő és azt népszerűsítő filmet. Emmerich nővér levitációinak (lebegéseinek) és a pokolbéli vándorlásainak annyi köze van a kereszténységhez, mint Harry Potter varázsmondásainak. Semmi.