Vissza a tartalomjegyzékhez


Egy szinttel lejjebb

Gyökeresen más hangulata volt a MSZP vasárnapi, választások utáni rendezvényének a Köztársaság téren, mint két évvel ezelőtt. 2002-ben, amikor a pártszékházba kezdtek érkezni a fővárosi kerületek kedvező, Orbán Viktort leváltó eredményei, a képviselők - és a menetközben egyre többen levő „holdudvari emberek” - arcai fokozatosan vidámodtak. Idén este nyolc óra után az idő múlásával viszont egyre szomorúbbak lettek az amúgy is hébe-hóba előkerülő szocialista politikusok arcai. A „holdudvar” pedig látványosan nem látszott.


Medgyessy és Kovács. Lefelé menet Fotó: MTI

A felső emeleti szinteken levő politikusi társalgóban és VIP-váróban meghúzódó bankvezérek, politikai tanácsadók és „nagyemberek” csak jóval a vihar után - mikor már az újságírók hada elment - merészkedtek le, és fáradt, gondterhelt ábrázattal indultak hazafelé. Pedig mindenki döntetlenre készült. Nevezetesen, hogy az SZDSZ-szel együtt a bal- és jobboldal egyforma létszámban küldhet képviselőket az EP-be, és a kormány, valamint pártjai nyugodtan mondhatják, hogy félidőben ez remek eredmény. A kudarc váratlan volt. Az első emeleten található sajtószintre csak 11 óra körül ereszkedtek le a párt vezetői, hogy értékeljék a vereséget, melyet egyébként akkor senki sem nevezett vereségnek. Kovács László pártelnök-külügyminiszter fő érvként azt emlegette, hogy más európai országokban baloldali kormánypártok a magyarokénál lényegesen rosszabbul szerepeltek. Medgyessy Péter miniszterelnök sokak meglepetésére elérkezettnek látta az időt, hogy - a választási eredményekre való tekintettel - még következetesebb kormányzati munkát és reformokat ígérjen be a magyar társadalomnak. Meglepetésre Demszky Gábor, a diadalittas liberális listavezető is „átugrott” lelkierőt önteni az MSZP-be. Közös fellépését Medgyessy Péterrel ellentmondásosan értékelték a nagyobbik kormánypártban. 
Érdekes, hogy a legszomorúbbnak Medgyessy Péter felesége látszott, miközben voltak olyan szocialista vezetők, akik mintha valaminek örültek volna. Pár óra múlva egyikük úgy fogalmazott (szűk körben): nagy lehetőség ez. Hirtelenjében nem is értettem, hogy miről beszélt. Két nap múlva kiderült: az MSZP-ben elindultak a helyezkedések, alkudozások és tárgyalások, hogy kik lesznek a jövő emberei. Kovács László pedig őszi időpontra prolongálva diplomatikusan lemondott. (H. Zs.)