Vissza a tartalomjegyzékhez


A győzelem íze

Esős vasárnap, feszült légkör, izgalmas Eb-meccs. Ezzel lehetne leginkább jellemezni a Fidesz helyszínének légkörét, ahol tíz óra előtt nemigen volt mozgás, inkább csak az angol-francia találkozót nézték. Mint kiderült: a szocialistáknál erről elfelejtkeztek, így a Köztársaság téren - legalábbis az újságírók közül - mindenki a Fideszhez kiküldött tudósítókat irigyelte. 


Orbán Viktor. Szorgos munkát ígért Fotó: Vörös Szilárd

Volt is izgalom bőven. A fideszesek ereiben megfagyott a vér, amikor a részvételi arányok beérkeztek, hiszen éppen - ahol a legerősebbnek tartották a polgári pártot - vidéken volt alacsony a részvételi arány. Budapest viszont most nem mentette meg a szocialistákat. Még másnap is volt olyan fideszes országgyűlési képviselő, aki azt kérte, hogy csípjük meg, mert azt hiszi, álmodik: 47 százalékos a Fidesz.
Visszatérve a győzelemköszöntő rendezvényhez, tíz óra környékén a biztos győzelem hírére jött Schmitt Pál és csapata. „Átütő sikert, óriási győzelmet arattunk!”- mondta beszédében a listavezető. Köszönetét tolmácsolta az országnak, és javasolta, hogy mind a huszonnégy képviselő mutassa meg, hogy nemzetben és hazában gondolkozik, és néha vegyen föl egy piros-fehér-zöld mackófeslőt. A felszólaló Szájer József is nagy győzelmet emlegetett, és nyilvánosan megfogadta, hogy a magyar nemzeti érdekekért, a magyar kisebbségek, a határon túli magyarok érdekeiért fognak küzdeni az Európai Parlamentben. Schöpflin György, a London School of Economics Kelet-Európai Intézetének politológus professzora, a Fidesz egyik újdonsült EP-képviselője a Heteknek elmondta, nagyarányú győzelmük annak volt köszönhető, hogy sok korábbi MSZP-szavazó a Fideszre nem, ám a szocialistákra sem akart voksolni, ezért inkább otthon maradt. A képviselő szerint a kormánynak mindenképpen le kell vonnia a következtetést a vereségből: Medgyessyéknek „… jobban meg kell hallaniuk a társadalom hangját, meg kell többek között azt is gondolniuk, hogy legyen-e újabb Bokros-csomag, vagy ne”- fogalmazott Schöpflin György. Később Orbán Viktor is megtisztelte az ünneplő tömeget jelenlétével. Két taps között az önmagának föltett „Mi történt?” kérdésre csak azt válaszolta „halkan és visszafogottan”, hogy győztek. Ezzel a parlamenti választások esetén több mint kétharmados többséget szereztek volna - mondta a Fidesz-MPSZ vezére. Negatívumként emelte ki a vidék Budapesthez képest alacsony részvételi arányát, és nagyobb közéleti aktivitásra szólított föl. A volt miniszterelnök erőteljesen kihangsúlyozta álláspontját, hogy az európai parlamenti választásoknak komoly belpolitikai vonatkozásai is vannak. 
Orbán véleménye szerint a „…tisztelt magyar kormánynak meg kell valósítania a nemzeti petícióban foglalt kéréseket, mivel a tisztelt magyar nép nemcsak egymillió kettőszázezer aláírással követeli, hanem egy választással is”. Ezért Orbán kéri a kormányt, hogy a vasárnapi választás eredményeképpen a következő üléseken szavazzák meg a nemzeti petíció által előterjesztett 5+1 törvényjavaslatot. „Az elvégzett munka meghozza gyümölcsét, sőt csak az elvégzett munka hozza meg a gyümölcsét” - emlegette föl az elmúlt két évét Orbán. Szerinte „…aki kér, láthatjuk, hogy kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” (Molnár László)