Vissza a tartalomjegyzékhez


Újfajta gyógyszerek az óceánok mélyéről

Kutatók szerint az óceánokban élő növények és állatok segítségével új antibiotikumokat és fájdalomcsillapítókat állíthatna elő az emberiség. A tudósok azonban azt mondják, ezek a kihasználatlan források eltűnhetnek, mielőtt még lehetőségünk nyílna kiaknázásukra.

A tudósok szerint a halászat, a klímaváltozás és a szennyezés megváltoztatja az óceánban a táplálkozási láncot és csökkenti az élővilág sokféleségét. A negatív folyamatot meg kell állítani, mielőtt túl késő lenne - mondják az Írországban rendezett Európai Tengerészeti Tudományos és Óceántechnológiai Konferencia résztvevői. A holland Carlo Heip professzor elmondta, hogy a tengeri evolúció sokkal régebbre nyúlik vissza, mint a szárazföldi, ezért az ottani élővilág lényegesen sokszínűbb. Ennek ellenére a tengeri élővilág sokszínűségéről elég keveset tudunk. Mindössze néhány százezer tengeri növény- és állatfajt írtak le tudományos alapossággal, a mikroorganizmusok terén pedig csak a felszínen tapogatózunk. A tudósok az új kutatásokat gyógyszerek fejlesztésére kívánják felhasználni. Csakhogy kiderült, hogy a rákkutatásban és terméketlenségben is segíteni képes élőlények folyamatosan változnak az emberi tevékenységek hatására. Egyelőre senki sem tudja, hogy mi lesz ezeknek a változásoknak a következménye. (BBC)